A Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottságának elnöke ugyanakkor egyetért a változtatással, a jogvédők tüntetést szerveznek.

A Népszava cikke szerint a kedden napvilágot látott abortusztörvény-módosítás alaposan megdöbbentette a lap által megkérdezett szülészeket, akik nem is akarták kommentálni a dolgot, de többen dühösek is voltak miatta.

Megdöbbentek a szülészek a Pintér által módosított abortusztörvényen

Fotó: Illusztráció/pixabaycom CCO

(A Pintér Sándor belügyminiszter által szignózott módosítás lényege az, hogy a terhesség-megszakítás előtt álló nőnek egy olyan leletet is be kell mutatnia, amely azt igazolja, hogy az orvos megmutatta a nőnek a magzati életfunkciók működésére utaló jeleket. Tisza Kata író-újságíró egy dühös posztban magyarázta el, hogy miért hülyeség a szabályozás.)

A Népszava által megkérdezett nőgyógyászok szerint a magzati életfunkciók alatt a szívhangot vagy az ultrahang-felvételt lehet érteni, a képeken az 5-6. terhességi héttől lehet látni a mgzatot, a szívhangot pedig a 8. héttől lehet füllel is felismerni. A szakemberek szerint a terhesség tüneteinek észlelését követően jellemzően az 5-6. héten keresik fel a nők a nőgyógyászt.

A szülész-nőgyógyászoknak a mostani módosítás több okból sem tetszik: eleve két nappal a hatálybalépése előtt lett kihirdetve, társadalmi egyeztetés nem volt róla. 

Pusztai Erzsébet korábbi államtitkár, egészségügyi szakértő a Népszavának elmondta, a most életbe lépő szabály azért is érthetetlen, mert a terhesség idejének megállapítására eddig is történt ultrahang-vizsgálat. 

Szakmai kérdéseket is megosztott a lappal:

„Meg kell-e várni a szívhang megjelenését, ha a korai vizsgálatnál még csak a magzat jelenlétét lehet detektálni? Csak egyértelmű életfunkciókat mutató magzat esetén lehet megszakítást végezni? Ha nem fejlődik normálisan és nem jelennek meg az életfunkciók, akkor nem?”

Pusztai szerint mindig csak a nőkről van szó az abortusz kapcsán, minden "a nő döntéséről arról, hogy neki hogyan kéne helyesen viselkednie szorult helyzetében, míg az apáról soha nincs szó, pedig neki is legalább akkora felelőssége van abban, hogy létrejött egy nem kívánt terhesség. Ráadásul gyakran a férfi dönt az abortusz mellett, "vetesd el!" felszólítással."

Az új előírás csak zavart, feszültséget és nyugtalanságot kelt, de lényegében nem változtatja meg a mostani szabályozást, az intézkedés mögött nehéz mást látni, mint erős érzelmi nyomásgyakorlást, ami mélyítheti adott esetben a nő krízisét. Attól is kényes a helyzet, hogy az előírás a kezelőorvosoknak is szerepet szán ebben.

A Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke, Bőöszörményi-Nagy Géza ugyanakkor azt nyilatkozta a lapnak, hogy mind a beteg érdekében, mind etikai szempontból támogatják a változást. 

"Az orvoslás egyik alapelve az élet védelme. Az élet az etikai kódexünkben megfogalmazottak szerint a fogantatástól kezdődik. Tehát a magzati élet már élet, amit nekünk, orvosoknak védenünk kell. Így mi mindenképpen amellett vagyunk, hogy az orvosnak kötelessége a terhesség megtartása érdekében érvelni. Ez eddig is gyakran megtörtént, csak nem volt kötelező. Az, hogy élő magzatról van szó, az a mindig elvégzett ultrahangvizsgálat során is látható"

– magyarázta, és a lap kérdésére azt is elmondta, hogy az orvosnak semmiképp sem kell nyomást gyakorolnia a krízishelyzetben lévő páciensére, de minden olyan információval el kell látnia, ami segíthet a döntés meghozásában.

Zelei Judit, a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) jogásza szerint a kedden bejelentett módosítás nem más, mint "egy káros látszatintézkedés, ami csak arra alkalmas, hogy egyébként is nehéz helyzetben lévő nőket megalázzon."

Hozzátette, a módosítás homályosan lett megfogalmazva, nem egyértelmű, mire is gondoltak, éppen ezért ez alááshatja az orvos-beteg viszonyt, és megalázó helyzetbe hozhatja a terhességmegszakítást kérő nőket.

A Patent civil szervezet felesleges és értelmetlen eljárásként értékelte a közösségi oldalán a szabálymódosítást, és szerintük egyetlen életet sem fog megmenteni az, hogy az abortusz mellett dntő nőket a magzati szívhang meghallgatására kényszerítik, nem ettől fog az abortuszok száma csökkenni. 

A szervezet szeptember 28-án tiltakozó megmozdulást rendez.

Forrás: nepszava.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Egy hozzá nem értőpolitikus által készített törvén. Jó esetben már a 6. hét előtt jelentkezik abortuszra, aki valóban nem akarja megtartani a gyermeket. De meg kell várnia 8-9. hetet, a szívhang megjelenését. Aztán, időpont probléma miatt kicsúszik a 12. hétből. hát így járt! Az, hogy egy vén hapsinak ez magas, mint majomnak a zongora, még elfogadható, de ez a nőnemű kétlábú esetében már aljasság!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Horizont: 11:24 bocit ezért tartja a csillagszemü..
szép új világ
Első hallásra azt hittem, hogy vicc, de nem... A felcsúti dagadt Don Sintér alá rendelte az egészségügyet, az a meg el is hitte, hogy azért.mert ért hozzá.
teuton
Ez a kommunista soför mostmar tenyleg ezermester, mindenhez ert, az oktatastol az orvoslasig... Pontosan olyan, mint a Penztaros gazszerelö, a bankoktol a szallodaiparig mindenben benne van a keze...
ómió
Nafene! Eddig nekik se tűnt fel a magzati szívhang!?
Nessy
@szép új világ: Akinek Orbán hivatalt ád, majd észt is ád hozzá! Ha neki sincs miből, hát ez az eredmény!
balos
@Nessy: Tudod megértem 69 évet ebből szerencsére az ÁTKOSBAN 36 ot,de ha tudom,hogy vissza süllyed az ország a keleti színvonal alá,akkor még időben leléceltem volna!Így marad a kivárása,hogy végre valaki rájuk engedje a szarukat,és hozom a dózert, nehogy kimásszanak alóla,amíg fel nem eszik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.