Ötödével kevesebb beteget tudnak ellátni a szakrendelők most, mint a járvány előtti évben. 

Teljes káosz! Ömlenek a betegpanaszok az egészségbiztosítóhoz

Fotó: Ernesto BENAVIDES / AFP

Ez derült ki Kiss Zsolt, Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatójának előadásából, amit Balatonfüreden, az Országos Járóbeteg Szakellátási konferencián tartott.

A főigazgató beszélt arról is, hogy a szűréseket alaposan visszavette a járvány. Mintegy 20 százalékkal kevesebb onkológiai szűrés történt. Például a rehabilitációs ellátások teljesítménye is 47 százalékra esett.

A NEAK vizsgálta a okokat is. A főigazgató ezek közül kiemelte, hogy ugyan sok szó esik az orvoshiányról, ám az ő adataik szerint az aktívan gyógyítók pecsétszámuk alapján mindössze két százaléka „tűnt” el a rendszerből.

A főigazgató ábrákon is megmutatta, hogy a különböző intézménytípusoknál mekkora a teljesítményükben az elmaradás. Az elmúlt hónapokban összességében 12-14 milliárdnyi szolgáltatáshoz nem fértek hozzá a betegek.

Forrás: nepszava.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ne tessek karogni! Ha majd a tanarokat mar jol megregulazta a ragyaskepu, akkor majd megint visszater baszogatni ujra az egeszsegugyiseket - mar ugyis kezdenek elkanaszodni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ne tessek karogni! Ha majd a tanarokat mar jol megregulazta a ragyaskepu, akkor majd megint visszater baszogatni ujra az egeszsegugyiseket - mar ugyis kezdenek elkanaszodni...
drrotf
Kérdés csak az ha ezt így tudják, akkor miért nem változtatnak.Az is kérdés, hogy akkor kiért fizetjük az egészségügyi hozzájárulást, illetve a tb járulékot.Ezek mértéke nem változott, de a gyógyításhoz való hozzáférés az csökkent!Mi ez ha nem a biztosított beteg átverése a kormány részéről?
gina
OV rohadék ez törödás a néppel ? te szemét elmeroggyant cigány, remélem elvisz a koleszterinod
Nessy
A finanszírozás 2019 -s bázis finanszírozás pl. a fekvőben. A járóban sem igazán emelték a pont/forint összegét. Bele avatkoztak tavaly a másodállás vállalásban, most meg a KATA. Lesz ez rosszabb is, ahogy csökken a létszám. A szakdolgozó hiány a járóbeteg rendelést is lassítja, mert az orvos egyedül van, asszisztencia nélkül. Kevesebb beteget tud ellátni, mint normál körülmények közt. Sok helyen szünnek meg a négy-hatórás gyermek szakrendelések is. Nem baj, ezt akarták a zemberek!
balos
A temetőbe vezető út a fideSSes szavazókkal van "kikövezve"!A letévelyedőket a nem szavazók "segítik" vissza!47200an már jó helyen feküdnek!Itt nem nekik lopják el az adójukat!
justhpeter
Van valami, ami normálisan működik ebben az országban a karmelita ebédlőjén kívül ?
Galway
Országos Járóbeteg Szakel-nem-látás!
F@sz@!
Giovanni Alba
"A NEAK vizsgálta a okokat is. A főigazgató ezek közül kiemelte, hogy ugyan sok szó esik az orvoshiányról, ám az ő adataik szerint az aktívan gyógyítók pecsétszámuk alapján mindössze két százaléka „tűnt” el a rendszerből."
Most vagy a főigazgató ennyire elmeroggyant, vagy mindenki mást néz annak. A nagyméltóságú, nagytudású nyilatkozó nyilván megfeledkezett saját sikertörténetükről, azaz hogy az orvosokat választásra kényszerítették, vagy a kórházban rendel, vagy pedig a magánpraxisban. Most meg csodálkozik, nem csökkent az orvosok száma lényegesen, mégis kevesebb a rendelés.
jesz
..."Az elmúlt hónapokban összességében 12-14 milliárdnyi szolgáltatáshoz nem fértek hozzá a betegek."...

Bravó! Ezért ki a faszt kellene tarkónlőni?

14 milliárdnyi elmaradt szolgáltatás?...bármi is legyen ebben, felháborító!
amortizáltok
a kurmányunkat ez nem is érdekli le kéne váltani mindet nem holnap akár ma is mert ez már veszteséget termelő klikk ami nem cikk.
amortizáltok
16 ezerért visz és hoz haza kontrollról a mentő hát akkor minek is ide orbán egyre gonoszabb a vezetés ? putyinnak is hasonlót irtak ajaj felgyorsul a környezete is nagy a morgás csak ugye igazuk is van mert kivénhedt és cserére érett már csak fenyegetőzésből áll ami itt is ragadó lehet,
Yoda69
5000 orvos és ápoló hiányzik a rendszerből. Mégis mire számítottak?
Orbán és a fideSS tomeggyilkossagot hajt végre a magyar nepen.
Nessy
@Yoda69: Hazán nagyjainak jár a VIP ellátás! Valamelyikükben keresztbe állna egy fing, mentőhelikoptert küldenének érte! A plebsznek ha nincs pénze, szív, mint a torkos borz! Hívek! Jöhet a hozsanna!
csipetke
A vírusok módjára szaporodó semmitérő államtitkárok,és miniszteri biztosok,és ezeknek a megszámlálhatatlan helyettesei helyett külön egészségügyi,és oktatási minisztérium kellett volna. Pintér dísznek ronda, és nem használható mindenre, mint látható,tapasztalható.
ómió
Pedig, hát, az efftársak már rég megmondták: 70 kórházzal kevesebbel "sokkal gördülékenyebben menne"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.