Mint arról a 444.hu a Szabad Európa nyomán beszámolt, a miniszterelnök elég távoli horizontot vázolt fel az előadásában, és többek között arról beszélt, hogy pártjának akár 2060-ig is képesnek kell lennie kormányozni az országot, és ezért a közösség utánpótlására is figyelemmel kell lenni.

Kiderült továbbá, hogy a kormányfő szerint ősszel dől el, sikerül-e küllőt vetni az unió szankciós politikájának kerekei közé, és ezen múlhat akár a kontinens sorsa is.

Orbán: "2030-ban már reálisan merül majd fel a kérdés, érdemes-e Magyarországnak uniós tagállamnak maradnia"

Fotó: 123RF.com

Beszélt Európa civilizációs kihívásairól, az unió előtt álló kritikus évtizedről, és Nyugat-Európa iszlamizálódásáról is, de szóba kerültek a Magyarország előtt álló demográfiai kihívások is. Érdemes aláhúzni, hogy Orbán szerint 2030-ban már reálisan merül majd fel a kérdés, érdemes-e Magyarországnak uniós tagállamnak maradnia, mert úgy számol, hogy akkorra a visegrádi országok nettó befizetőnek számítanak majd.

A beszéd egyik legmeghökkentőbb elemét érdemes azonban külön is kiemelni. A kormányfő a Szabad Európa forrásai szerint arról is beszélt, hogy

„Európa nem készült fel rá, hogy új szereplők emelkednek fel a globális politikában (elsősorban Kína), ő ezt már 2010-ben látta, látta, hogy a kínai államkapitalizmus milyen hatékony, ezért szeretne hasonló gazdasági modellt kialakítani Magyarországon, erre épül unorthodoxnak nevezett gazdaságpolitikája.”

További részleteket a 444.hu elemzésében olvashatnak. 

Forrás: 444.hu

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Istenakinincsen
Nettó befizetőként már nem akar részt venni az unióban...Csak kapni akar adni nem. Amit még tud azt azért még ellopja.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@Pegero: Te primitiv sz@ros elmebeteg , olyan undoritó a stilusod mint te magad egy szörös mocskos beteg arab alja...
simmering73
"Nem tudom, meddig tarthat még ez a sámándobos, szélsőjobbos, hazafiasnak mondott nemzetikeresztény kurzusos, fasiszta hisztiőrület a kókler csodaszarvassal az élen. Sok víz lefolyt a szennycsatornává vált, örvénylő mocsokkal már rég tele levő bilin keresztül, amivé Magyarország önként változtatta magát. Úgy néz ki, a vég 2030. Amennyiben Kötcsén a vezér, a maffia vezére kinyilatkoztatta a rég várt, szent dátumot, miszerint ekkortól nincs értelme az EU-tagságnak. Lázálmaiban egy EU-tagság nélküli, majd NATO-tagság nélküli (?) ország szelíd víziója dereng, felnevelt Orbán-jugendekkel és nemzetinek mondott kontraszelektált senkikkel a kormány kerekénél."
kolozsvaros.com/2022/09/19/meddig-orjong-europa-eszak-koreaja/
117
(Orbán) „látta, hogy a kínai államkapitalizmus milyen hatékony, ezért szeretne hasonló gazdasági modellt kialakítani Magyarországon, erre épül unorthodoxnak nevezett gazdaságpolitikája.”

Nos, eddig is efelé haladtunk:

"Kínai rulett című könyvében mutatja be az országot uraló politikai és gazdasági elit teljes összefonódását, illetve a Kommunista Párt könyörtelenségét. Ennek alapján a társadalom minden szegletét átható korrupcióban csak személyes kapcsolatok útján lehet előrejutni, de volt felesége példája mutatja, a hatalom könyörtelenül lecsap arra, aki átlép egy vélt vagy valós határt."

„Minket, kínaiakat gyerekkorunktól fogva egymás ellen hangolnak, mondván: csak az erős marad életben […] megtanuljuk, hogyan osszuk fel a világot ellenségekre és szövetségesekre – a szövetségek azonban ideiglenesek, a szövetségesek pedig feláldozhatók […] születésünk óta azt tanuljuk, hogy a cél szentesíti az eszközt. A párt uralma alatt országunk kegyetlen hellyé vált.”

Machiavelli is megirigyelné: a kommunista Kínában nincs érték, csak érdek
telex.hu/kulfold/2022/09/20/desmond-shum-kinai-rulett-kina-kommunista-part-whitney-duan-kapitalizmus-kommunizmus
balos
@Pegero: Nem anyáddal beszélsz muszka seggtoló!
balos
@simmering73: Még szerencse,hogy a németcili nem tud atomot főzni is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.