Mint megírtuk, Dobrev Klára úgynevezett árnyékkormányt alakított. Gyurcsány Ferenc pártelnök feleségét erre a DK elnöksége kérte fel. A párt szerint ez lenne a magyar történelem első "igazi" árnyékkormánya, mely megmutatná, hogy van kormányzóképes alternatíva, van remény és van kiút a megélhetési válságból. Ami az árnyékkormányt illeti, annak egyébként semmiféle közvetlen hatása nincs a hétköznapokra, rendeleteket, szabályokat nem hozhatnak, beleszólásuk semmibe nincs az ország dolgait érintően. Az árnyékkormány ugyanis egy általában ellenzéki politikusokból álló csoport, akik lemásolják az adott kormányzat minisztréiumi struktúráját azért, hogy megmutassák az embereknek, mit tennének másképp, jobban, mint az épp aktuálisan hatalmon lévő kormányzat. Így közvetett hatást elérhetnek, persze, ha jól csinálják: meggyőzhetik az embereket, hogy ők a jobbak és a következő választáson juttassák őket olyan helyzetbe, hogy ők alakíthassanak kormányt.

Forrás: blikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"ez lenne a magyar történelem első "igazi" árnyékkormánya, mely megmutatná, hogy van kormányzóképes alternatíva, van remény és van kiút a megélhetési válságból."
Gyurcsányék már megmutatták, mire képesek - menjenek a sóhivatalba...
Sziszifusz
@vacsi: 15:14

Ahogy Gyurcsányék, úgy Orbánék is megmutatták, mire képesek - menjenek a sóhivatalba ...
Nessy
Elnézve az államadósságot, a költségvetési hiányt, a valuta árfolyamokat, közbeszerzésből, állami támogatásból milliárdos haverokat, korrupciót, és még sok egyebet, amelyek nem az elmúlt 1-2 év "eredményei", nem tudom, kinek kell először a sóhivatalba menni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.