Reagált a miniszter a vasárnap bejelentett uniós forráselvonási javaslatra.

Facebook-oldalán reagált Varga Judit igazságügyi miniszter arra, hogy vasárnap kiderült, az Európai Bizottság háromezer milliárd forintnyi uniós forrás elvonását javasolta Magyarországgal szemben az uniós pénzügyminiszterek tanácsának a magyar jogállamisági eljárás keretében – olvasható a hvg.hu cikkében.

Varga Judit az uniós források elvonásának javaslatáról: "sűrű nyár után sűrű ősz" jön

Fotó: Facebook/Varga Judit

Varga Judit a következőket írta bejegyzésében:

"Jó irányba haladunk. A munkát folytatjuk!

A nap folyamán Johannes Hahn uniós költségvetésért felelős biztos ismertette az Bizottság kollégiumának döntését a magyar jogállamisági eljárás ügyében."

A miniszter kitért rá, hogy az Európai Bizottság is elismerte, hogy az elmúlt időszakban "a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások során sok területen értünk el közösen pozitív eredményeket."

Hozzátette, a munkának ugyanakkor még nincs vége, "sűrű nyár után szűrű ősz következik", a kormány pedig azon dolgozik, hogy "a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat!"

A cikk szerint az elvonás ügyében az uniós pénzügyminiszterek tanácsának kell kimondania a végső szót, a döntéshez ugyanakkor elég a minősített többség. A magyar kormánynak november 19-ig kell a vállalásait teljesítenie. 

A lap arra is kitért, hogy Johannes Hahn uniós költségvetési biztos a vasárnapi sajtótjékoztatóján a javaslat bejelentése után nem cáfolta, hogy korábban valóban 6400 milliárd forintnyi forrás elvonását javasolták, de a kormány eddigi vállalásai miatt végül az összeget háromezer milliárdra csökkentették. A háromezer milliárd forintnyi javasolt elvonás három operatív program forrásának 65 százalékát jelenti, és a Bizottság még mindig úgy látja, jelentős a többi között a korrupciós kockázat is.

A hvg.hu másik cikke szerint Várhelyi Olivér magyar uniós biztos is megszavazta az elvonásról szóló döntést.

Forrás: hvg.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
3 ezer milliárd Forint... Cca 8 milliárd Euro
És erre az a hülye ennyit tud mondani:
"Jó irányba haladunk."

Hülyék gyülekezete. De nyilván csak meg akarnak felelni a hülyemagyar maffiahíveiknek. Sikerül nekik...!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Varga Judit előre menekül és megpróbálja úgy beállítani az ügy állását, mintha az Unió az ő igazukat támasztotta volna alá, csak még nem futottak a folyamat végére. Nem először válik nyilvánosan nevetségessé.
134.bátor
Az a baj,ha megkapjuk, a " magyar emberek " egy árva garast sem látnak belőle . Ez az egyik problèma,a tucatnyi közül.
Gazella
Joskajulcsa! Hiaba akarod.. Nem fog sikerulni a dolog. EU nem ad penzt. Geci joskajulcsa
Néro2
Pontosítanám : Sűrű nyári hazudozás után sűrű őszi hazudozás jön.
135.bátor
Az a baj,ha megkapjuk, a " magyar emberek " egy árva garast sem látnak belőle . Ez az egyik problèma,a tucatnyi közül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.