A politikus friss gondolatait osztotta meg a közösségi oldalán.

"Mondjuk ki az igazságot: az Európai Bizottság mai bejelentése fenyegetésnek látszó időhúzás, melynek végén a kormány meg fogja kapni az EU-s pénzeket"

– szögezte le Facebook posztjában Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője, szerinte ugyanis „a bizottság feltételei teljesíthetők”, így „nem fogják alapjaiban megrengetni a NER rendszerét”.

Donáth Anna: a Fidesz meg fogja kapni az EU-s pénzeket, nem dől össze a NER

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Európai Bizottság 7,5 milliárd euró, azaz 3000 milliárd forint elvételét helyezte kilátásba. Ez a három kohéziós operatív program esetében a Magyarországnak szánt források 65 százaléka. A bizottság ugyanakkor arra kéri az Európai Tanácsot, adjon időt a magyar kormánynak, hogy elfogadja a bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeként benyújtott törvényjavaslatokat, mielőtt szavaznak az ügyben, és megtörténne a források elvonása a jogállamisági mechanizmus részeként.

Az ellenzéki EP képviselő szerint a kormánynak adott haladék azt bizonyítja, hogy „a 3000 milliárdos büntetés így csak a médiának és a közvéleménynek szóló bizonygatása annak, hogy szigorúan veszik a magyar kormány 12 éve tartó lopásait”.

Forrás: 24.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az lenne az ország szempontjából a legrosszabb döntés, ha az EU-tól ez a velejéig rohadt bűnbanda egy centet is kapna, még akkor is, ha ezt a magyar nép szenvedné meg. Ezt egy ifju titánnak különösen tudni illene, ha már politikára adta a fejét. A bűnöző cigányt és bandáját gazdaságilag kell elsősorban "megfojtani"!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
@KisTehen: figyu...ezeket a langy alakulatokat..momentum, párbeszéd..lmp...legalább annyira utálom,mint a fideszt...
justhpeter
@KisTehen: Vagyis a 3000 milliárd manyup ellopása után ismét egy 3000 milliárdos tétel ami nem hasznosul az ország javára. Szerinted ezt meg lehet úszni.
Rockxy
naná, hogy megkapja a pénzt, mert teljesíti a great reset ágendát:
engedi a kilakoltatásokat
indokolatlanul emeli az energiaárakat
a fit for 55 tervet is betartja, ami tönkreteszi a magyar embereket.
és megrendelte a gyilkos vakcinákat.

erről nem beszél az "ellenzék".
az egész parlament hazaáruló söpredék.
kivéve talán a torót.
de ez majd utólag derül ki.
Pálinkás Pál
@KisTehen: nem-..az a fidesz segge vége...mivel a cigányt " demokratikusan " nem lehet eltakarítani, remélem a nép söpri el őket, nem az előbb említett langymeleg pártok...
verőce21
Pontosan így van, ahogy Kancácska célozgat...! Kezdeti ijesztgetés után, végül az utolsó fillérig megkapja Magyarország a járandóságát...!
Háááááá...Háááááááááá...Hááá...!
Jozefina
Az EU ismét letérdelt orbán előtt!!! Elképesztő az EU politikusok határozatlansága és kiállása egy ország demokratikus rendjéért. Orbán Magyarországa sosem lesz EU kompatibilis és ezért az EU jelenlegi vezetőit terheli a felelősség!!!
Eladott Ország
Az lenne az ország szempontjából a legrosszabb döntés, ha az EU-tól ez a velejéig rohadt bűnbanda egy centet is kapna, még akkor is, ha ezt a magyar nép szenvedné meg. Ezt egy ifju titánnak különösen tudni illene, ha már politikára adta a fejét. A bűnöző cigányt és bandáját gazdaságilag kell elsősorban "megfojtani"!
esperanza
@verőce21: Donath Anna nem Magyarorszagot emlitette!!!
Gazella
Valakik tudatossan hazudnak. Bár dölne össze az egész európai rendszer. Sok ember kárára!
Németh István
Hát a nagypapi ha bősz kommunista nyaló is volt azért annak legalább esze volt!
@Gazella: sok ember örömére, mert ez a rendszer a nemzetek fertője! @esperanza: ne védd ezt a kis kurvát, ez elfajzott mocsok!@Jozefina: a hülyeség dúskál benned! > valójában az kell, kellene hogy az Eu nemzetek belássák, rájöjjenek, hogy az Eu. vezetés nem a közösség érdekében ha nem a vezetői slepp önös érdekében nyüzsög! Még fel sem fogták, hogy illegálisan vett fel pénzt az ursula ribanc az ukránoknak akik nem is Eu. tagok, és nem is lesznek!
És a Viktornak lesz igaza az Eu egységének kialakítása terén!
Ezt az Donáth nevezetű szemetet nemzetbiztonsági okokból el kell távolítani! Undormány!!!
Istenakinincsen
@Pegero: ma, 18:56 Hülye fasz! A magyar emberek kapnák, de a fideSS osztja el!... Ez a nagy baj!
Istenakinincsen
@Németh István: ma, 19:35 Igazad van Pista! Szerinted változik ettől valami? Ha téged ez boldoggá tesz akkor legyen meg a Te akaratod! Élvezed hogy hülyének néznek? Sebaj, élvezd! Ha megsimogatják a kocka fejedet és azt mondják, hogy: Igazad van, akkor eltakarodsz végre?
Istenakinincsen
@Pegero: Ne magyarázkodj kamugép! Átlátszó vagy. Minden hazugság és mellébeszélés csípi.
Aki Én
Nem az eb dolga alapjaiban megrengetni a NER rendszerét.
Ami ijesztő, hogy fentebb tényleg hiszik emberek, hogy a fidesz nem lopja a közpénzt.
verőce21
Donna Anna visitva örült még a minap...!
De ha magától nemis jön rá megtudja, a lapokat EU nem az ö szintjén osztja...!
Macskaszem
Egyáltalán nem biztos. A lengyelek sem kaptak még egy huncut vasat sem, és nagyjából ugyanabban a cipőben járunk.
Jozefina
Szégyen lenne az EU vezetőire nézve, ha a magyar nép helyett Orbánra hallgatnak, aki regnálása alatt mindig az EU ellenében cselekedett és ma már nyilvánosan is az EU-ból való kilépést tervezi. A beterjesztett törvények hatását az EU-nak minimum egy évig vizsgálni kellene, hogy egyáltalán betertja-e azokat Orbán. Vannak kétségeim e tekintetben.!!!
ómió
Csak nem "pesszimista" az efftársnő!?
Toller Béla
No, OK, de erre nyilván megvan a válasza, kedves Anna ! Merre lesz az előre ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.