2010 óta összesen 171 ingatlan használati és tulajdonjoga szállt át az államról az egyházakra.

Az rtl.hu cikke szerint az Orbán-kormányok 12 éve alatt az egyházak összesen 171 ingatlant kaptak meg ingyen, ebből 53-nak a tulajdonjogát az idei évben szerezték meg. 

Csak idén 53 ingatlant kaptak ingyen az egyházak a kormánytól

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az állam 2010 óta 28,7 milliárd forint értékű ingatlanról mondott le az egyházak javára, 2022-ben 3,1 milliárd forint értékű ingatlan lett átadva az egyházaknak. A kedvezményezettek általában a nagy egyházak (és a hozzájuk tartozó vallási irányzatok) voltak, de kisebb felekezetek is kaptak egy-egy épületet. 

A cikk szerint az épületek ingyenes átadását egy 2007-es törvény teszi lehetővé, és kezdetben még az országgyűlés döntésére is szükség volt, az elidegenítésről törvényt kellett hozni. 2010 óta viszont módosították a törvényt, már egy határozat is elég az átadáshoz. A jogszabályban írtak szerint az ingatlanokat az egyházak célhoz kötötten kapják meg, csak a meghatározott feladatok ellátására használhatják azokat. Általában 15 év után eladhatják az ingatlant, de az abból befolyó összeget csak az alapcélokra lehet fordítani.

A lap megkereste a Miniszterelnökséget is, hogy a használati jog átadása mellett miért szükséges az épületek tulajdonjogának átadása is, ám nem kaptak választ.

Az rtl.hu-nak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya a tulajdonjog megszerzésének fontosságát részben az ingatlanokkal járó pluszfeladatokkal és az elvett egyházi javak utáni kártalanítással indokolta. Azt is hozzátették, hogy "az intézmény működtetése, fenntartása, az intézmény hosszú távú szakmai működésének tervezhetősége sokkal könnyebb, ha az adott intézmény saját tulajdonú ingatlanban működik.”

A Magyar Református Egyház hasonlóan érvelt, szerintük a közfeladat-ellátás színvonalát növeli, ha a fenntartó nemcsak a használati, de a tulajdonjoggal is rendelkezik, mert így rugalmasabban tudja a szolgáltatás infrastrukturális feltételrendszerét alakítani, másrészt folyamatos fejleszteni tudja az ingatlant.

"A korábbi években rendszerint hitéleti, oktatási vagy kulturális feladatok ellátására kaptak ingatlanokat az egyházak, de az utóbbi hónapok hivatalos indoklásánál sok esetben szociális és gyermekvédelmi célokra hivatkozva mond le az állam a saját vagyonáról. Ez is azt mutatja, hogy ezekben a szférákban egyre nagyobb mértékben szervezik ki az állami feladatokat a felekezeteknek.

Nagy szerep jut nekik például a szociális otthonok működtetésénél, valamint a gyermeküdültetésben is. Az oktatás területén is jelentősek a vállalásaik: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az óvodák 8,2 százalékát, az általános iskolák 15 százalékát, a gimnáziumok 30 százalékát, a szakképzési centrumoknak pedig 15 százalékát működtetik egyházak"

- olvasható a cikkben.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint mindennek történelmi hagyományai vannak, az egyház kétezer éves fennállása során mindig nagy jelentősége volt a társadalmi szerepvállalásnak. A Magyaroroszági Református Egyház is hangsúlyozta a szociális gondozást és ellátást, mint az egyház alapvető szolgálatát.

Az rtl.hu cikke szerint a törvény megengedi azt is, hogy az egyházak javaslatot tegyenek arra, hogy mely ingatlanokat adja át nekik az állam. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tájékoztatása szerint 113 ingatlan esetében zajlik előkészítő munka, vagyis ennyi kerülhet át egyházi tulajdonba. A lap rákérdezett, hogy pontosan mely ingatlanok ezek, de az MNV arra hivatkozva, hogy döntés-előkészítő információ, megtagadta a válaszadást. 

A Magyar Hang korábbi összesítése szerint az egyházak 2010 óta ezermilliárd forintnál is több támogatást kaptak különböző jogcímeken a Fidesz-kormánytól. A legnagyobb tételt (bizonyos években százmilliárdnál is nagyobb összeget) a különböző egyházi beruházások és programok támogatása jelentette. Emellett az évi 15-20 milliárd forint közötti összegű örökjáradék van (amit a kommunizmus idején elvett egyházi javak után fizet az állam kárpótlásként a rendszerváltás óta), 10 milliárd forint körül van a működési támogatás, 3-3,5 milliárd forint pedig a hittanoktatás-támogatásra jut.

Nem mindegyik egyház kap ilyen bőkezű támogatásokat, az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől korábban az egyházi státuszt is megvonták, legutóbb pedig a Jelen hetilap cikke szerint 80 millió forintot vettek el tőlük.

Forrás: rtl.hu, hang.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amortizáltok
nem a sajátját osztogatja meg nem is dolgozott érte.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
A szekularizáció jegyében és mégnagyobb dicsősége céljából!
Nessy
Meg kell hálálni, hogy a templom ma már a kormánypropaganda színhelye! Politikus tart "igehirdetést" a szószékről! Farizeus bagázs!
balos
Az egyházak legalább annyi kárt okoznak,mint a politikusok,úgy hogy nem csoda ha "jegyben-járnak"!A kurva Hőlgyek is több tiszteletet érdemelnek,mint a tömeggyilkosaink!Az egyház ami ma az országot "lelki-sekélyben"tartja rosszabb a pestisnél is!
134.bátor
@ómió: 45 előtt a papok harácsolták össze a vagyonukat,ez nem zavar? Èvszázadokon át loptak,csaltak,hazudtak,gyilkoltak!!!
ómió
@134.bátor: Ezt kell a papokra hazudnotok? Szóval, a 45-55. közötti bolsi önmagatokat!? "Ögyes", de elég átlátszó!
Aki Én
Miért osztogatja sajátjaként a közvagyont a nemzeti-beteg?

@ómió: mesélj, melyik volt az övéké?
Vagy csak hazudozol bután, ahogy szoktad?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.