Határon túli iskolakezdőket segít a kormány – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.

Miniszterelnökség: határon túli iskolakezdőket segít a kormány
Fotó (illusztráció): Pixabay

A közleményben idézték Latorcai Csabát, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkárát, aki hétfőn a felvidéki Tajtin a helyi magyar iskola hét kisdiákját köszöntve azt mondta: a kormány köszönettel tartozik határon túl élőknek, akik szülőként meghozták azt a felelős és helyes döntést, hogy gyermekeik szülőföldjükön magyar iskolában, magyarul tanulhatnak.

A szülők ezzel csatlakoztak a kormánynak a magyar kultúra, nyelv és identitás megvédésére irányuló törekvéséhez

- tette hozzá.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint

a tajti esemény része annak a sorozatnak, amelyet a Rákóczi Szövetség szervez több száz települési önkormányzat és magánember összefogásával, köszönetet mondva 9000 külhoni magyar iskolakezdő kisdiák családjának.

Az iskolaválasztást elismerő ösztöndíjat és az iskolatáskát a Felvidéken mintegy 3600, a Vajdaságban 1300, Erdélyben és a Partiumban több mint 2400 iskolakezdőnek, valamint 200 magyar oktatásban részesülő moldvai csángó gyermeknek adják át.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
Nyilván. Én is a szomszéd gyerekének veszek cipőt, még akkor is, ha az enyémnek lyukas!
Jaa...NEM!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
rohadt mocskos fidesz, hergelitek a honi magyarokat?...a külhoni paraziták nem fognak megvédeni a kötéltől...
nezelodo
Nem értem, Burgenlandban pl. nincsenek magyarok, akik a nyelvünk megőrzésért megilletnének néhány ezer Forintnyi iskolakezdési támogatást, hiszen a gazdasági fejlődésünket tekintve, ahogy hallható a kormánypárti vezetőinktől, Európa vezető országa vagyunk!? Vagy ott nem fontos a magyarságtudat fenntartása? Egyáltalán mi az oka magyar és magyar közti különbségtételnek?
Baker
Nyilván. Én is a szomszéd gyerekének veszek cipőt, még akkor is, ha az enyémnek lyukas!
Jaa...NEM!!!
134.bátor
@Maccska: Te hülye állat,itt talán nincsenek gyerekek,akiket támogatni kène???!! Az ilyen barmok miatt tartunk itt
kereső
Ezzel párhuzamosan a magyar kormány megadóztatja azon munkáltatók kifizetéseit, amelyek támogatást adnának munkavállalóik gyermekeik iskola kezdéséhez- a magyarországi magyar gyermekeknek adott juttatás adóköteles. A qrva anyátokat!
ómió
Hát, akik még tudják, mi a nemzet...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.