Több hónapig tartó intenzív és konstruktív egyeztetési folyamat ért véget, az Európai Bizottság vasárnapi döntésével lezárultak a kondicionalitási eljárás április óta húzódó tárgyalásai, mondta a területfejlesztési miniszter a tegnapi sajtótájékoztatón.

Benyújtotta a kormány az uniós módosítások első csomagját
Fotó: Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a 800 éves Gyümölcsoltó Boldogasszony premontrei prépostsági templom felújítását követő felszentelésén a Zala megyei Türjén 2022. augusztus 19-én. MTI/Varga György

Semjén Zsolt és Varga Judit a kormány nevében benyújtotta az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvénymódosítások első részét az Országgyűlésnek – írja a 24.hu.

Az Európai Bizottsággal június óta tárgyal a kormány. Navracsics Tibor miniszter vasárnap jelezte, hogy egy napon belül elkészül a kért magyar jogszabály-módosítások első csomagja.

A parlament honlapján olvasható javaslat egy kisebb szelet csupán a Navracsics által beharangozott nagy csomagból,

ebben a pénzügyi csalások vizsgálásának szabályait módosítják.

A módosításokkal lehetővé válik az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatása.

Varga Judit közösségi oldalán számolt be arról, hogy "vasárnap lezárult egy több hónapos, nehéz, de konstruktív egyeztetési folyamat a magyar Kormány és a Bizottság között. A tárgyalások sikerrel zárultak".

A Bizottság megállapította, hogy a magyar kormány által benyújtott intézkedési javaslatok orvosolják azokat az aggályokat, amelyek miatt a Bizottság a kondicionalitási eljárást megindította.

- fogalmazott.

Mint írja, "Magyarország eddig sem veszített uniós forrásokat, és a Bizottság vasárnapi döntése alapján ez a veszély nem is fenyeget. Amennyiben a magyar kormány a vállalásokat teljesíti, a kondicionalitási eljárás még az év vége előtt lezárul".

A következő hetekben és hónapokban a vállalások megvalósítására és végrehajtására fogunk koncentrálni, ezért a mai napon az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében egy olyan törvénycsomagot terjesztettem az Országgyűlés elé, amely az OLAF-fal való együttműködéssel kapcsolatos, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó jogszabályokat módosítja.

- tette hozzá.

A Bizottság vasárnapi döntése megnyitotta az utat az újjáépítési alap és a kohéziós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások gyors lezárása előtt is. Menetrend szerint ezek az év vége előtt lezárulnak, így Magyarország forrásvesztés nélkül léphet 2023-ba

- fogalmazott.

Forrás: 24.hu, Facebook

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
117
Aberrált hazug kurva, aki szereti felcsatolható pénisszel dugni más nőket seggbe szájba, de férfiakat is. Attól érzi férfinek magát!

Homonnay Gergely ügye még függőben van. Ha kiderülne, hogy politikai gyilkosság történt...
namihami
""Több hónapig tartó intenzív..."
Nade Juliska, még tegnapelőtt is az volt az uniszóló, hogy ""Nem, nem soha!"".
Az a baj a hazugságaitokkal, hogy jobb memóriát igényelne. Nagyon kéne emlékezni arra, hogy mi volt a tegnapi, tegnapelőtti ""vélemény""! Így bizony bonyolult...
117
@Maccska: Te buta hülye vén kurva, mi a faszért szólítottál meg ilyen hülyeséggel? Ez miért volt fontos neked sok idő után?
Ettől most jobban alszol vagy mi a fasz!?
Szeretnéd, ha mesélnék neked a világ végéről (fizikailag - azért választottam külön) és tovább, te hülye fideszes vén kurva? (vagy fidelitaszos fiatal fapina? - egyre megy!)
117
Most jó hangulatban vagyok. Kérdezz bátran!
justhpeter
A kormány tagjainak azt sem lehet elhinni, amikor kérdeznek.
117
@KisTehen: Ez az első kérdés, ami az eszedbe jutott?
De az ígéret kötelez: Holnap elmegyek kirándulni. Durván.
Amikor utoljára kirándulni mentem durván, akkor kiszáradtam és majdnem meghaltam.
117
Csak hogy ne nézz hülyének: Öt túra útvonalat kapcsoltam össze, az egyiket végifutottam. A másik durva emelkedő volt végig köveken, 20 és 40 fokos - de volt az 45 fokos is néhol.
117
Két sört vittem az útra. lehet, hogy mégis hülye vagyok?
verőce21
Az unió jobbnak látja kiegyezni a Fidesszel, mint a civilekkel...!
Yoda69
Kezdodik a hazugsag cunami. Remelem az Unio atlat rajtuk.
ómió
Inkább a lengyel pédából kellett volna tanulnunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.