Kedden is több helyen lehet csapadékra számítani, éjjel pedig 3-9 fok lehet a hőmérséklet, de az északkeleti tájakon ennél hidegebb is előfordulhat.

Az Országos Meterológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden változó mennyiségű és vastagságú felhőzet lesz felettünk, de emellett általában több órára kisüt a nap. Elszórtan, nagyobb számban a keleti és a délnyugati harmadban várható zápor, zivatar, emiatt az ország összes megyéjére elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adtak ki. Az északnyugati szél sokfelé lesz élénk, amelyet az Észak-Dunántúlon, a középső országrészben és zivatarok környezetében erős lökések kísérnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 19 fok között alakul. Késő estére 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Marad a hűvös és csapadékos idő, éjjel már fagyhat is néhol

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Kedd éjjelre az ország nagyobb részén szakadozik, csökken a felhőzet, ezzel együtt pedig a záporok, zivatarok esélye is fokozatosan csökken. Egyes tájakon azonban még szerda hajnalban is erősen felhős marad az ég, és néhol eső, záporeső sem zárható ki. Hajnalra főként északkeleten párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. Az északnyugati szelet a Dunántúlon helyenként élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul. A hidegre érzékeny északkeleti tájakon ennél néhány fokkal hidegebb is lehet.

Szerdán felhőátvonulásokra számíthatunk, hazánk nagy részén többórás napsütéssel. Az ország keleti felén-harmadán elszórtan, másutt csak elvétve fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. A meteorológiai szolgálat a zivatarveszély miatt Borsodra, Szabolcsra, Hajdú-Biharra, Hevesre, Jász-Nagykun-Szolnokra, Békésre, Csongrád-Csanádra és Bács-Kiskunra adott ki elsőfokú figyelmeztető előrejelzést. Az északi, északnyugati szél főként a Dunántúlon több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

Forrás: met.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

117
Új nap, új lehetőségek.
Vajon ma kiket küldök le a kurva anyjába?
Vajon ma kijön Katatóniából Sam?
Vajon ma mennyit iszom? (a geci feleségem miatt több hónapnyi meló ment a kukában, tudod milyen nehéz leszokni a piáról 36 év + 6 év kőkemény alkoholizálás után? Majd én elmondom: KURVA NEHÉZ !!!)

Szarni rá! Hallgassunk zenét: www.youtube.com/watch?v=zE-a5eqvlv8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.