Egy új, állami tulajdonú cementgyár létrehozásáról is kormányhatározat született.

A hvg.hu cikke szerint öt állami cég szűnik meg 2023. január elsejével, ez a hétfő este megjelent Magyar Közlöny egyik kormányrendeletéből derült ki. 

Öt állami céget szüntet meg a kormány, mindegyik Lázár János alá tartozik

Fotó: Facebook/Lázár János

A cikk szerint mind az öt cég a Lázár János vezetésével működő Építési és Beruházási Minisztérium alá tartozik, ezekről van szó:

"NIF Nemzetközi Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (útépítések kivitelezője),

BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (stadionok beruházásaival foglalkozó cég),

BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (ez a cég stadionokat, sportlétesítményeket működtet),

NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. (ivóvízzel, szennyvízzel kapcsolatos beruházásokért felel),

Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (ezt a céget turisztikai fejlesztésekre hozták létre korában)"

– írja a lap. 

Egy másik kormányhatározatból viszont az derül ki, hogy egy új állami céget fognak létrehozni, a rendelet ugyanis "Az állami tulajdonú cementgyár létrehozásához szükséges intézkedésekről" címet viseli, és mint abból leszűrhető, egy állami tulajdonú új cementgyár létrehozása a cél. 

Ezt a kormány a rendeletben írtak szerint "az építőipari alapanyag-ellátás biztosítása érdekében" hozza létre, erről Palkovics László technológiai és ipari, valamint Lázár János építési és beruházási miniszternek kell tanulmányt készítenie az év végéig.

Forrás: hvg.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
új cementgyár? eddig nem volt elég a cement? mindenhol csak beton...beton...beton..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cucika
A meglévő(k) magánkézben van(nak)? Csak egy döntés ilyen háborus vészhelyzetben - érdekes nem élnek vele? Vagy valahova valakinek valamilyen címen pénzt kell juttatni.
balos
@szópó--ómió: Nehogy arra járj ahol az észt osszák,mert még beültethetőnek néznek!Ajánlom a bonc termet,ott legalább érdekesség lehetsz,mint üres fejű nemzethy köcsög!
ómió
@balos: Látom, bolsiék elmebeteg fajgörénye, téged az efftársaiddal együtt még az elején "kibojkottáltak" az észosztás sorából!
balos
@szópó-ómió: Azért ne csüggedj téged még ész nélkül is szeret a seggtartód!Ezért lehetsz segg közelben!
Németh István
Na ez a spórolás! Persze a kezdet! > összevonják őket és csak egy góré lesz! Kevesebb lesz a gk. használat, a fűtési számla, stb! Mi ebben a gond!? nem lesznek tanácsadók fő-tanácsadók, sőt fő-szak-tanácsadók, havi bruttó 3 millcsiért, mint az önkormányzatoknál! Ez mintaként is alkalmazható!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.