Több mint húsz éve nem látott áremelkedés sújtja a magyar gazdaságot, legutóbb 1998-ban járt olyan magasságokban – bőven 10 százalék felett – az éves mutató, mint amekkora az idén lehet a Magyar Nemzeti Bank várakozása szerint.

Az aktuális előrejelzésükben 11–12,6 százalékos éves infláció szerepel, és ha csak ennyi maradna, már akkor is 24 évvel kellene visszapörgetni a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatását, hogy ennél rosszabb évet találjunk: akkor 14,3 százalékos volt az adat, írja a 24.hu.

A nemzeti bank a fizetési forgalom könnyítése érdekében dönthet úgy, hogy új címletet bocsát ki a bankjegyek sorában. A forint esetében jelenleg a 20 ezres a legnagyobb címlet, amit 2001-ben vezettek be. Elvileg újra időszerűvé válhat a bankjegysorozat bővítése, főleg, ha figyelembe vesszük, mivel indokolta anno a jegybank a húszezres forgalomba hozatalát. Akkor a GDP lendületes, 70 százalékos növekedésével és a növekvő készpénzforgalommal magyarázták, hogy a tízezres címlet 1997-es bevezetését követően miért kell bővíteni a sorozatot. Nyilvánvalóan az inflációs környezet is nagyban meghatározza egy új címlet kibocsátását. Nos, ha e három tényezőt megvizsgáljuk, akkor nehéz más következtetésre jutni, mint hogy eljött az ideje egy új – 50 ezres – címlet bevezetésének.

Vagyis a 20 ezres kibocsátásakor közel hétszeres volt a drágulás a kilencvenes évek legelejéhez képest, tavaly pedig már bő 14-szeres. Tény, hogy a kilencvenes évek közepén az infláció a 10–23 százalékos tartományban mozgott, ezzel szemben az elmúlt években a 2–5 százalékos sávban, de éppen a mostani évben lépünk 10 százalék fölé, és a várakozások szerint nem is tér vissza egy ideg a békeidőben megszokott alacsony, 5–6 százalék alatti infláció.

Ilyen körülmények között kétségtelenül lenne a létjogosultsága az új címlet bevezetésének. Amikor egy mezei kis bevásárlást sem lehet már 10 ezer forint alatt megúszni a sarki boltban, egy hétvégi nagy bevásárlás pedig nem áll meg 40 ezer forint alatt, akkor az 50 ezres címlet tudna segíteni a készpénzforgalomban. A bérkifizetések oldaláról ez úgy nézne ki, hogy aki a KSH által számolt nettó 350 ezer forintos átlag körül keres, annak hét bankó kerülne a borítékjába, aki pedig a mediánnak megfelelő összeget kapja (272 700 forintot), annak hat, legnagyobb címletű bankjegy sem járna. Már természetesen azok körében, akik még készpénzben kapják a fizetésüket, mert a munkavállalók jelentős hányada átutalással jut hozzá a keresetéhez. 

A jegybank ugyanis azzal érvel az új címlet bevezetése ellen, hogy időközben elterjedtek az elektronikus pénzügyi fizetési megoldások, ami indokolatlanná teszi a címletstruktúra megváltoztatását. A 24.hu kérdésére az alábbi választ küldték:

„Az MNB Monetáris Tanács által jóváhagyott, hatályos készpénzes stratégiájában nem szerepel a jelenlegi bankjegy és érme címletstruktúra megváltoztatása. A készpénzforgalmi igényeket a jelenlegi bankjegycímletek megfelelően kielégítik, a nagy értékű fizetések lebonyolítására Magyarországon az azonnali fizetési rendszer, illetve az elektronikus fizetési infrastruktúra megfelelő lehetőséget biztosít.”

Arról, hogy mi volt a Magyarországon valaha volt legnagyobb címletű kézpénz, a 24.hu cikkében olvashatnak. 

Forrás: 24.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
@KisTehen: lassan egy szatyor kaja telik ki ennyiből,még vissza sem kell adni belőle
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
Kimaradt a nem. Mert NEM nekünk adnák!
Baker
@KisTehen: Jobberéknél van Kádár-nosztalgia! Ti akarjátok pulóverben bambulni az m1-et, ti magyarázzátok, hogy a rántottlevesnél jobb nincsen!
Néro2
Azzanyja ! Az elmúlt száz év legjobb 10 éve után ? Mil forint mikor lesz fitymák lehet vele fűteni ha már a nagyonkurvajó 15 éves gázszerződés bééééészart. Tróger tolvajok mi a nagy Siker Siker és Siker ?
jesz
húbaszki..ötvenezres címlet? na, akkor nem csökken az infláció, sőt...
ómió
Akkor, se az infláció, se az efftársak nem "fáradoztak" hiába!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.