A német külügyminiszter szerint Oroszország megtámadta az ENSZ alapelveit

Az ENSZ Közgyűlésének idei általános vitája nem olyan lesz, mint a korábbiak, mert Oroszország megsérti azokat az értékeket, amelyeken a világszervezet alapszik

– jelentette ki New Yorkba indulva Annalena Baerbock német külügyminiszter.

Annak ellenére, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, semmibe veszi a nemzetközi jogot és a globális rend egészét

– hangoztatta a miniszter.

A német külügyminiszter szerint egyetlen országnak sem szabad félelemben élnie, hogy erősebb szomszédja megtámadja

Annalena Baerbock német külügyminiszter sajtótájékoztatója Ukrajnában szeptember 10-én. – Fotó: Ukrainian Foreign Ministry press-service / AFP

Baerbock nyomatékosította, hogy az ENSZ-nek létfontosságú szerepe van a globális válságkezelésben.

Szükségünk van az ENSZ-re, hogy a globális problémákra közös megoldást találjunk. Egyetlen országnak sem szabad félelemben élnie, hogy erősebb szomszédja megtámadja

– magyarázta Baerbock, aki szerint az ENSZ-ben a felek tisztelettel és megértéssel meghallgatják egymást, és egyetértenek olyan alapértékekben, mint az erőszak elutasítása és a nemzetek egyenlősége.

A német tárcavezető Ukrajnával kapcsolatban megjegyezéseit a hvg.hu cikkében olvashatják. 

Forrás: hvg.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
nem szabad félelemben élnie egy országnak sem? A náci németország pedig ezt tette...most meg osztja az észt egy német?...marhajó...hogy nem ég le a bőr a pofájáról?
Namely
@jesz: nem az a lényeg, hanem az, hogy anno a franc sem hívta őket Afganisztánba, mégis odamentek a jenkik oldalán, megdöntötték a rendszert, gyilkoltak, felállítottak egy bábkormányt.

Azonkívül mintha nem szóltak volna egy szót sem, amikor Irakban, Szíriában, Líbiában, Szomáliában gyilkoltak a jenkik, szétbombázta a Nato Szerbiát.
Vagy amikor Szaúd-Arábia népirtást követett el cca 2 éve.
Na ezzel van az igazi gond, mert ezek 1990 óta következtek be.
justhpeter
@jesz: Képzeld el, mi van ha a németek tanultak a történelemből ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.