A gyanúsított a terhére rótt cselekményeket nem ismerte el, de azt állította, hogy a sérült férfi elvette korábban a sörét és a holmijait is el akarta venni.

A Budapest Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szeptember 20-án 17 óra 20 perc körül kaptak arról bejelentést, hogy egy férfi a IX. kerületi Könyves Kálmán körúton késsel hadonászik.

Húsz perc alatt kapták el a rendőrök a ferencvárosi késelőt

Fotó: police.hu/BRFK

A Közrendvédelmi Főosztály járőrei a helyszínen egy felkarján megszúrt férfit találtak, akihez mentőt hívtak (őt súlyos sérüléssel vitték kórházba a korábbi rendőrségi közlemény szerint), és megkezdték az adatgyűjtést. A ferencvárosi nyomozók 20 perccel később egy X. kerületi presszónál megtalálták és elfogták a sérülés okozásával gyanúsított férfit. 

A közlemény szerint a 42 éves R. Lajos a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságán – ahová előállították testi sértés és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként – a terhére rótt cselekményeket nem ismerte el, viszont azt állította, hogy a későbbi sértett korábban elvette a sörét és a szatyorjában lévő holmijait is meg akarta szerezni tőle. 

A rendőrök a támadáshoz használt kést a szemle során megtalálták, R. Lajost őrizetbe vették és előterjesztették letartóztatását.

Forrás: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.