2023-tól privatizálta a kormány az autópályák és gyorsforgalmi utak építését és kezelését. Az autópálya-koncessziókat magáncégeknek adta ki. A koncessziót pedig egy Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz kötődő koncessziós cég nyerte el – írja a 444.hu.

Mészárosék koncessziós cége közel 18 milliárdért veszi meg a Magyar Közút egy üzletágát
Fotó: Az alapító Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó beszédet mond a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján Balatonalmádiban 2022. augusztus 2-án. MTI/Vasvári Tamás

Kedden pedig az is kiderült, hogy az ehhez szükséges eszközöket mennyiért vették meg az utakat eddig kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től, ami azért is érdekes, mert a koncessziós cég vezetője korábban újságírók kérdésére azt mondta, üzleti titok, hogy mennyiért veszik át az eszközöket az állami cégtől.

Az erről szóló kérdést Tompos Márton momentumos parlamenti képviselő tett fel Lázár János minisztériumának.

A képviselő arra volt kíváncsi, hogy a Mészároshoz és Szíjjhoz köthető Themis Magántőkealap vezette konzorcium, amely megnyerte az autópálya-koncessziót, megszerezte-e a hálózati elemek üzemeltetéséhez szükséges (ingó és ingatlan) eszközöket, készleteket, egyéb szükséges vagyonelemeket és erőforrásokat, ahogy azt a koncesszió feltételeként előírták – írja a 444.hu.

A kérdésre Csepreghy Nándor, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára, Lázár János miniszterhelyettese válaszolt.

Válasza szerint a koncesszió jogosultja szeptember 1-el már átvette a szükséges eszközöket a Magyar Közúttól. Minderre egy üzletág-átruházási megállapodás keretében került sor, aminek részeként

5 mérnökségi épület

19 388 darab "eszköz" (nem derül ki a válaszból, hogy pontosan micsoda)

2,6 milliárd forintnyi "készlet" került a koncessziós céghez

amely 889 dolgozót is átvett.

Mindezért Mészárosék 17 783 584 452 forintot fizetnek.

Forrás: 444.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ha egyszer ő ért hozzá a legjobban. Fiatalkora óta hasonló szakmát űz. Belejött...
Persze, egy gyerekkori barát segítsége mindig jól jön.
ómió
"Efftársi tolongás" érte meg semmi nem volt?
balos
@szópó-ómió: Látod nem is kell kiemelned a seggből a fejed!Elintézik sa lenyúlást nélküled!A csontot meg így is úgyis leszopogathatod,ha a családod végzett vele!
Toller Béla
Vagyis, amikor tendert nyert, egyáltalán nem rendelkezett a szükséges eszközökkel ! Nem kellene csalásért tökön rúgni ezt a derék konzorciumot ? Az igazi nyertes meg a Közút, amelyiknek eszközei és emberei is voltak a tender idején. Most meg nyilván felszámolják majd...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.