Magyarország arra sürgeti az ENSZ tagállamait, hogy az orosz-ukrán konfliktusban a békét nyilvánítsák elsődleges célnak – jelentette ki az ENSZ Közgyűlése előtt a magyar köztársasági elnök.

Novák Katalin: Mit akarunk elérni? Megnyerni a háborút?
Fotó: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin a 77. ülésszak plenáris ülésén mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy az ENSZ megalakításának legfontosabb célja a béke volt, ahogy ezt az ENSZ Alapokmány I. cikke is megfogalmazza.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország szomszédságában 20 évvel a délszláv háború után újra háború zajlik, és különös aggodalmat okoz, hogy a háborúnak határon túl élő magyarok is áldozatául esnek.

Megerősítette, hogy Magyarország határozottan elítéli Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, amely hatalmas emberi szenvedést és pusztítást okozva romba döntötte Európa békéjét és súlyos kihatással van a világ rendjére.

Novák Katalin elmondta, hogy a magyarok a konfliktus kezdete óta az áldozatok mellett állnak, jelenleg is zajlik Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója, a magyar emberek, egyházak, civil szervezetek, önkormányzatok és a kormány a konfliktus kezdete óta már közel 1 millió embernek nyújtottak menedéket.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: megtanultuk, hogy a háború gonosz és nem vezet sehova. A háborúnak csak áldozatai vannak, és a legnagyobb veszteségek a családokat érik: az anyákat és apákat, akik elveszítik gyermekeiket a csatatéren, feleségeket, akik elvesztik férjüket a harcokban, gyerekeket, akik elvesztik testvéreiket a háború poklában.

A lehető leghatározottabban szólítunk fel az ártatlan civilek ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására. Ezeket a bűncselekményeket az illetékes nemzetközi intézményeknek dokumentálniuk kell, ki kell nyomozniuk és bíróság elé kell állítani az elkövetőket. Egyetlen elkövetett bűncselekmény sem maradhat büntetlenül – tette hozzá.

Mit akarunk elérni az ENSZ-ben? Megnyerni a háborút?

- tette fel a kérdést az államfő, amire választ adva kijelentette, hogy a béke helyreállítása mellett kell kiállni.

Rámutatott arra, hogy Magyarország több szövetségi rendszer tagja, az ENSZ mellett a NATO-nak, az Európa Uniónak és az Európa Tanácsnak. Ezeket a szervezeteket eredendően azért hozták létre, hogy a békét szolgálják, a béke teremtette őket, ez adja identitásuk alapját – tette hozzá.

"Cseppet sem magától értetődő, hogy ma, amikor Európában újra háború energia- és élelmiszerválság dúl, a háború elkerülése és béke megőrzése érdekében létrehozott szervezetek az ideológiai indoktrinációra összpontosítanak"

- fogalmazta meg üzenetét Novák Katalin beszédében.

Novák Katalin több ponton is idézte II. Erzsébetet, a közelmúltban elhunyt brit királynőt, aki 2010-ben az ENSZ Közgyűlésében elmondott beszédében fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a vezetés legnehezebb formája a békét "megvívni".

A köztársasági elnök felhívta a világ vezetőinek figyelmét, hogy az ENSZ Nemzetközi Békenapján, legyenek hűek II. Erzsébet örökségéhez, hogy békében élhessünk.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ezt az ostoba libat? Ezert kar volt felszolalnia.
Nem a haboru megnyerese a cel, hanem a beke. Ez viszont csak ugy megy ha az Ukranok felveszik a kesztyut a NATO tamogatasaval, mikozben az EU es az USA szankciokkal sulytja az agresszort. Egeszen addig amig a ruszkik vagy beleroppannak, vagy leteszik a fegyvert es kivonjak a csapatokat.
Az Ukran hadsereg ezutan nem fog orosz teruletre menni es revansot venni, viszont a ruszkiknak a Krimet is vissza kell adniuk vegul.
Hogy lehet ez a spine koztarsasagi elnok, ha meg ennyit sem ert meg?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
És már megint a szavak és a tettek antagonisztikus ellentéte. A fideSS pártkatonája teljesiti a kötelezőt- eljátsza a kötelezőt, miközben orbán követeli a szankciók azonnali visszavonását. Még egy ilyen aljas, hazaáruló társaságot- az állam elnökével , és miniszterelnökével az élen. És nem csa a hazát, hanem mindazon szövetségi rendszereket is elárulják, amelyekhez az ország csatlakozott- népszavazással megerősitve. Igy még "pikánsabb" a dolog.
Nyírfa
Ez a felkészületlenség már riasztó.
És ez az odavetett kérdés: " Mit akarunk elérni az ENSZ-ben? Megnyerni a háborút? "
Mi ez, ha nem a totális lelepleződése a valódi álláspontnak: legyen végre béke, vagyis, az ukránok adják fel a függetlenségüket, és abban a minutumban Putyin diadalittasan, nagylelkűen visszafogadja orosz anyácska keblébe az elfajzott gyermekeket. Orbán így képzeli, így akarja, a politikáját támogatók már pedzegetik is, hogy Magyarország kibővülhet Kárpátaljával, mindegy, hogy kik és hányan élnek ezen a területen - nyilván nem ok nélküli a Moszkvába rohangálás , kedden is fordult egyet a kormánygép -, no és, a fürkészek már lesik a potyát, milyen gazdasági lehetőségek esnek le az újjáépítés szekeréről. És ezt képviseli Novák Katalin, a családok, a gyermekek védőszentje.
Undorító.
kereső
@KisTehen: TI??? Azt a segélyszállitmányt küldtétek ki, amelyet az ország lakói összegyűjtöttek, és amelyre az ország lakói a segélyvonalakon összeadták a lóvét. Ja, küldtetek 500 liter misebort, hogy nem szakadtatok belé.
Nyírfa
Ja: Erzsébet királynőt belekeverni pedig az erkölcstelenség legalja: nemcsak kegyeletsértő, hanem olyan képmutató, álszent, hazug, sunyi fordulat, amely különösen sértő az elhunyt királynőre nézve.
ómió
Efftársilag, viszont, csak az árakat szeretnék még feljebb "bojkottálni"!
gina
@polgarb: Igy igaz, sok beteg fogatlan proli van

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.