Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fidesz és a KDNP frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárt közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonalmádiban. Nem hagyta szó nélkül az ellenzék.

"Most akkor a saját döntéseik ellen tiltakoznak?" – Kiakadt az ellenzék az újabb nemzeti konzultáció bejelentésére
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy kúriához 2022. szeptember 10-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A legtöbb megszólaló arra is felhívja a figyelmet, hogy a miniszterelnök és a kormánypárti EP- képviselők is megszavazták a szankciókat.

A Demokratikus Koalíció szerint semmi értelme azokról az uniós szankciókról konzultálni, amelyeket Orbán Viktor egytől egyig megszavazott.

Kocsis Máté ma bejelentette, hogy hiába a megélhetési válság és az állítólagos kormányzati spórolás, újabb "nemzeti konzultációt" indítanak, ezúttal a szankciókról. Miközben a magyar családok azt számolgatják, hogy hó végén a hétszeresére emelt rezsit fizessék be, vagy bevásároljanak, miközben a szülők azért aggódnak, hogy megfázik-e majd a gyerekük a fűtetlen iskolában, aközben a kormány milliárdokat szórna el az aktuális hazugságai terjesztésére

- áll a part közleményében.

Ha majd lesz pénz az iskolák felfűtésére, ha majd lesz pénz a családok rezsiköltségeinek csökkentésére, ha majd lesz pénz a pedagógusok bérének megemelésére, akkor Orbán Viktor majd megírhatja a magyaroknak, hogy azért szavazta meg a szankciókat, mert valójában nem a háború, hanem az Orbán-kormány a megélhetési válság oka

- írja a DK.

Tehát még egyszer, ha jól értem. A Fidesz azokról a szankciókról akar konzultálni, amiket Orbán Viktor egytől-egyig megszavazott?

- tette fel a kérdést Márki-Zay Péter közösségi oldalán.

A Momentum szerint is a rossz kormányzás a felelős a magyarországi válságért.

A kormány annyira belezavarodott a saját alternatív valóságába, hogy azt is elfelejtette: alig fél évvel korábban mind a magyar kormány, mind a Fidesz EP-képviselői megszavazták az Oroszország elleni szankciókat.

- fogalmaztak bejegyzésükben.

Most akkor a saját döntéseik ellen tiltakoznak? A saját, fél évvel korábban meghozott döntésükről indítanak nemzeti konzultációt?

- tették fel a kérdést. 

Ne nézzék hülyének a választóikat: döntsék el, hogy támogatják vagy nem támogatják a szankciókat. Segítünk: a szankciók működnek, a Fidesz által istenített Oroszország haderőit nemrég zavarták el rengeteg, általuk elfoglalt ukrán városból

- áll a part bejegyzésében.

Végre egy őszinte lépés a Fidesztől: jön a “nemzeti konzultáció” Vlagyimir Putyin megsegítéséről!

- fogalmazott Hadházy Ákos bejegyzésében.

Forrás: MTI, Facebook

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A nemzeti konzultációra elvert milliárdokat inkább fordítsák szociális kiadásokra, ne a haverok zsebét tömjék ki vele, rohadt tolvaj gecik!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Nem probléma az 1,5 millió válasz! Biztos meg van még a program, amivel már előzőleg is fals email címekről nem kevés online válaszlevelet küldtek!
kereső
Ki lesz az, lesz-e egyáltalán valaki, aki ki meri!!! mondani, hogy orbán schegget óhajt csinálni a szájából- hazaárulást és a szövetségi rendszerek /Eu.NATO/ elárulását követi el, és ebbe belerángatja az ország lakosságát, "azembereket"- bűnrészessé kivánja tenni az egész országot. És mindezt a saját hatalmáért, egy lator terrorista érdekében. Erről szól ez a "történet", nemzethy konzultáció cimén.

Igen Európa népeinek összébb kell húzni a nadrágszijat, de mi ez ahhoz képest amit az ukrán embereknek el kell szenvedniük- lebombázott életük ,életük munkájának megsemmisitése, lányok, asszonyok gyermekek megerőszakolása, megcsonkitása, kinzókamrákban vallatás csupasz villanydrótokkal és kivégzések.
Ha lesz olyan ebben az országban olyan , aki visszaküldi ennek a hazugnak ezt a "konzultációt", az majd gondolkodjon el azon, hogy milyen ember is ő maga- és jusson eszébe a 800 ezer megerőszakolt magyar asszony,lány, jusson eszébe 1956, és jusson eszébe a gulágra elhurcoltak ezrei.
Gondoljátok meg "proletárok"- oszozni akartok-e orbánnal, az állampárttal a hazaárulás vétkében.
Aki Én
@KisTehen: ...nekem hiába, nem én szavaztam meg. A gazdádnak mondd.
ómió
@Aki Én: És mire tippelsz "pottyondirajongó" bolsi idióta!? Jól sejtette előre a "nép véleményét"?! Nem azét az 1500 fajkretén bolsiét, mint te is vagy, hanem azét a millió körüliét, akik válaszolni szoktak!?
Aki Én
@ómió: ... a számok mindig titkosak, csak bemondja valamelyik fideszes, tehát arra ne hivatkozz.
Soha, senki nem látta.
A titkolózás elég egyértelmű bizonyíték arra, hogy a kutyát nem érdekli a drága, hazug, jelentéktelen, felesleges, figyelemelterelő utólagos :) konzultáció.
Ha bárkit érdekelne a véleményed, előre megkérdezi, nem pedig felhasznál az elhibázott döntéseinek elhazudására.
Igen, Pottyondy rajongó vagyok, mert nagyon értelmes, jól látja a dolgokat, és nem fél elmondani parádés stílusban.
Hozzá képest (is), egy sötét, humortalan, ostoba, egysíkú, unalmas balfasz vagy.
ómió
@Aki Én: Csak nem a saját bolsi "számmisztikátok" miatt van benned bizonytalanság!? Talán, ha nem mindig bolsi önmagatokból indulnál ki...! A miértre a választ megkaptad, még, ha most azt bolsi idióta módjára "kenegetnéd" is! Aztán majd meglátjuk, hogy "elhibázott döntés" volt-e, vagy csak annak hazudva károgjátok! Azzal meg ne dicsekedj, hogy "parádés stílusban" vagy képes bolsisegget nyalni! Az max. nálatok, bolsi idiótáknál "erény"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.