A Mi Hazánk elnöke egyre inkább úgy érzi, hogy pártja kormányozni fog; Toroczkai László a párt harmadik kongresszusán szombaton azt is kijelentette, hogy a Mi Hazánk már nem a Jobbikkal, hanem a Fidesszel és a DK-val versenyez. A kongresszus megerősítette posztján az elnököt.

Toroczkai szerint a Mi Hazánk kormányozni fog
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Toroczkai László a fővárosi rendezvényen azt mondta, a DK árnyékkormánya nem a Fidesznek szól – "ők köszönik szépen, jól vannak" –, ez a Mi Hazánknak szól.

A globalista baloldal velünk harcol az ellenzék vezetéséért. Hárompólusúvá vált a magyar politika

- fejtette ki.

A pártelnök szerint az ukrajnai háború egy "lokális világháború", és az energiaválság sem természetes: politikusok és globális pénzemberek okozták.

Elképesztően sok mocskos trükk áll ezek mögött

- jegyezte meg.

A pártelnök a közösséget nevezte a Mi Hazánk valódi erejének, azt mondta, "számunkra a magyarság az első, és legszebb."

A kongresszuson ismertették a Kiáltvány a magyar létért: önrendelkezés, létbiztonság, nemzetvédelem című dokumentumot, mely szerint az eurázsiai, "Északi Civilizációt" pusztulás fenyegeti.

Szívében, az egykori Etelköz környékén borzalmas, véres háború dúl. De folyik egy más típusú háború is ellenünk: laboratóriumból ránk szabadított vírussal, biofegyverekkel, energiaválsággal, élelmiszerkrízissel, inflációval, gazdasági katasztrófával. Zajlik a háború a szellem és a lélek ellen is. Algoritmusokkal, erkölcsromboló szexuális devianciákkal, LMBTQI mozgalmakkal, szennymédiával. Ez a halálszagú sötét erő már a gyermekeinket sem kíméli. Sőt, a magzatokat sem

- áll a dokumentumban

A kiáltvány szerint a Mi Hazánk szembeszáll mindezzel és követeli többek között a független gazdaságpolitikát és energiapolitikát, a multik támogatásának leállítását, a családi, paraszti gazdálkodás feltételeinek megteremtését, berendezkedést az önellátásra.

A kongresszus küldöttei Toroczkai László elnöki beszámolóját és a kiáltványt ellenszavazat, tartózkodás nélkül támogatták.

Gunnar Lindemann, az Afd politikusa, berlini tartományi képviselő köszöntötte a Mi Hazánk kongresszusát, megemlékezett arról, hogy Magyarország nyitotta meg 1989-ben a vasfüggönyt és hozzájárult a kommunizmus lebontásához, 2015-ben pedig megállította a tömeges, illegális migrációt, miközben "Angela Merkel mágnesként vonzotta az illegális bevándorlókat Németországba".

Angela Merkel miatt én szeretnék elnézést kérni

- mondta a német politikus.

Gunnar Lindemann szerint vissza kell térni a nemzetek Európájához gazdasági és vámunióval, ahol a magyar ügyekről a magyar, a német ügyekről pedig a német parlament dönt. A hazafias erőknek össze kell fogniuk, hogy megvédhessék hazájukat és ellenállhassanak a brüsszeli diktatúrának – mondta az Afd politikusa.

Szabadi István a párt parlamenti képviselője, igazgatója a kongresszuson kiemelte: a Mi Hazánk 2018-as megalakulása óta folyamatosan fejlődik a tagokat, a szervezeteket és a választási eredményeket tekintve is.

A párt közleményben tudatta az MTI-vel:

a szavazatok száz százalékával választották újra a Mi Hazánk elnökévé Toroczkai Lászlót, a párt III. Kongresszusán. Újra bizalmat szavaztak a küldöttek a párt eddigi elnökségének, így a kongresszus alelnökké választotta Dúró Dórát, Apáti Istvánt, Dócs Dávidot, Novák Elődöt és Pakusza Zoltánt is.

Forrás: MTI

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Már a gondolat is elborzasztó! Szerencsére csak egy Torockai-féle agyban születik csak meg. Vagy azon a szinten...
rokker33
@Horizont: miért a dékás mocskok jobbak lennének? Nem hiszem ! Gyurcsány bizonyította az alkalmatlanságát és nem kérünk belőle!Toroczkai meg a magyarokkal van nem a cigányokkal meg az elembétéqús buzikkal!
Galway
@rokker33: Na, megint egy hülye, aki tudja, hogy ki ELLEN fog működni, ha kormányozni fog! Arra persze nem futja az agyi kapacitásból, hogy ez a sok ellenkormányzás csak arra elég, hogy kishajónk körbe-körbe forog, nem jut előrébb! Tudod, szeretném látni, hogy amikor beviszed az anyádat/gyerekedet a sürgősségire, de azt tapasztalod, hogy orvosként csak egy "elembétéqús buzi" van jelen, hazaviszed inkább az illetőt meghalni...
A Toroczkai művésznéven futó úriember melyik magyarokkal van? Akik dolgoznak, segízeten másokon, adót fizetnek, vagy akik néha belebőgnek az éjszakába, hogy Trijanoooon?
Eladott Ország
Toroczkai (Tóth) Laci kinyújtott karral „Heil Hitler” egy római focimeccsen.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/04/20000.jpg
Toroczkai (Tóth) László dédapja Tutsek Gusztáv Vazul volt az 1956 utáni perek vérbírája.
Apja a rendszerváltás időszakának titkosszolgálati tisztje. Ő maga megváltoztatta meg nevét...
imgur.com/hKQ35OI
uploads.disquscdn.com/images/f6fd43593709e2c813cfa17950798875614dda2e2519361041ebc2cb0da13e89.jpg?w=800&h=960
Toroczkai Tóth Laci! Nem Te gyújtattad fel 2006-ban a tv székházat? Én úgy emlékszem Te vezetted a csapatot, persze Orbán Viktor szerint a baloldal volt!
uploads.disquscdn.com/images/19b4a27f88fd1606eb930ca2c1f3d5d513d0ea8b28cdd65490b4a380883f51be.png?w=800&h=417
2006 -os őszi erőszakos állampuccskisérletért Vona és a sperma mellett kellett volna ülnie a büntető padon és 15-15-15 év jogos büntiből nemrég szabadult volna.. Sajnos az akkori hatalom megijedt, beszari volt és a fideszmaffia ahol tudott mindenben ártott. Azóta is élvezzük az impotenciát.
Yoda69
Eleg szomoru hogy ennyi ujfasiszta el Magyarorszagon, hogy ez a part bejuthatott a parlamentbe.
justhpeter
Ha Toroczkai kormányozni fog én hercegprímásként leszek élet és halál ura a Holdon. Valószínűbb, hogy Toroczkai és bandája munkatáborban fogja tengetni a napjait, maximum furikot kormányozve, ha annak kormányzására egy vizsgán szellemileg alkalmasnak találtatnának. Mert nehogy összeütközzenek az Orbán vezette NER lovagokkal és lovaginákkal.
Clavigo
Anyádat kormányozd ,te retek náci... !! ..( meg qró dórát...)...
lampa laz
A mostani helyzetet alapul véve olyan nagyon nem lepődnék meg ha valóra válna az álma. Sehol nincs annyi hülye szavazó mint itt nálunk, lásd még mindig a fidesz sorozatos győzelmét. Ez is krumpliosztó gyerek, érdekes lesz majd, h dórácska a cigányoknál hogy oldja majd meg az első szívhangot...
Eladott Ország
@sgl: Vona is cak egy fidesz csicska, mindenesetre jól játszotta a szerepét, jó megfizette a fidesz.
FLETÓ
Közel állnak hozzá! De addig a JOBBIK kihal!
Emmersson71
"Toroczkai szerint a Mi Hazánk kormányozni fog "

Miért, vesznek egy hajót?!
Peller Anikó
@Sikari: Ezzel egyet is lehet érteni.

"Nagyon ideje már végre a magyaroknak visszavennie Magyarországot!"

A fidesztől. Na gyerünk dobre vécser, csak te maradtál az élen a sok balfaszból.
Eladott Ország
@FLETÓ: ma, 16:44 ♦ Nyugodj meg, a fidesz és csicska/szatellit pártja ( Tóth László) hamarabb megy a süllyesztőbe.
Ahhoz, hogy utáld a fideszt, nem kell balosnak lenned, elég ha becsületes vagy! Az utóbbi 12 év antidemokratikus, álkeresztények szabad rablásáról szólt! "Ahol a tisztesség véget ér,ott kezdődik a politika.” Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó kis válság a kezedbe ad!” (Winston Churcill)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272950077_1895675237294622_9059009869502059160_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=sPOAFdkYVAIAX-8rkQb&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT845Gk-QadE90f-fjDWhk6JvcYgEBwN6mXAsFRkNzWzlg&oe=63345628
Dr. Proktor
Tulajdonképen van ehhez épp elég idióta ebben az országban...
Emmersson71
@durbincs: A retkes lábú román-cigány anyádat hágd meg a ravatalán!
r2d2
@Horizont: Sajnos fogunk még sírni is!
surdilloFUJT
@Shikari: ...meg a homokszemért sexelő nénikéd,akinek már van egy sivatagja!!!idióta félkegyelmű,aljas náci ivadékok,felejtsétek el,előbb kerültök lakat alá!!!
kormanyos63
Isten óvja meg akkor Magyarországot, és a nemzetet ha ez a náci, fasiszta, homofób, antiszemita, rasszista aljadék párt egyszer tényleg hatalomra jut!
De 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a toroczkai, duró dóra, és novák előd által ordas eszméket,és ideológiát valló, és hirdető mi hazánk SOHA nem fogja Magyarországot vezetni, és kormányozni!
Ők és a pártjuk a szemétdomb legaljára valók, ez nem is kérdéses!
A fideszt úgy utálom mint a szart, de ha köztük és a mi hazánk közűl kellene választanom, egyértelműen a fideszt választanám!
Náci, fasiszta kormánya ne legyen SOHA Magyarországnak, mert az az ország végét jelentené, kiléptetnék hazánkat az EU-ból, és a NATO-ból, ami óriási biztonsági, és gazdaságpolitikai kockázatot jelentene!,
Kertelés nélkűl kimondom, hogy a mi hazánk egy echte náci párt, kirekesztő, intoleráns, megbélyegző politikájuk a kukába való!
Le a nácikkal, soha többé fasizmust!
117
@Shikari: Ennyire erős volt a kávé?
balos
@Sin-kari: Gyere tetü turul náci!Erre várok,hogy végre megvakíthassalak,mint Vazult a geci testvére,hogy gyilkolászhassa a magyarokat,mint te és a geci fajtád!
Juhász István
Volt már egyszer egy HÁZASPÁR a Parlamentben, a néhai sikeres... szinésznő, és a kicsinyke gazda / Kisgazda... / férje, aki még pártot is vezetett. Számtalan igazi ötlete volt, még emlékszem a Venezuelai csresznyetermelés beinditásának a magyar vonatkozásaira...Mindenesetre rajtuk, a felszólalásaikon jóket lehetett DERÜLNI. Ime egy újabb HÁZASPÁR, de ők már KEVÉSBÉ SZÓRAKOZTATÓAK.
Ludmilla
az felteszi az utolsó kenetet a hazánkra
Törölt Nick
@Shikari: Kitől veszitek vissza, a magyaroktól te faszkalap?
szaboria1
@sgl: Bizony Ők voltak az igazi felbujtók még Ő is MIÉP. volt akkor. A Hunnia radikális mozgalmak megalapítója. Nems igazi magyar származású anyjának román felmenői vannak apja szerb. Dédapja vérbíró volt az 1956 események idején. Érdemes a wikipédiát elolvasni róla.
amortizáltok
köpönyegforgatásokkal is lehet itt már bármit előadni, igérni és minden marad a régiben akkor kár rátok pénz és idő is.
ómió
Csak nem ti is "árnyékba huzódtok"!?
Nessy
De, a kutya mindenit, ha a "libernyákok" nem dolgoznának, nem fizetnének 25 féle ilyen, olyan adót, a fidesz itthoni szavazóbázisa, a külhoni levelezőtagozatosai, finanszírozzák a léhűtők jólétét, az osztogatásokat???
kormanyos63
@Juhász István: Nem Venezuelai cseresznye volt, hanem Chilei!
Az ára pedig "potom" 6000-forint volt kilónként!
Még a hülyének is megérte ennyiért NEM???
VASTAGBŐR
Bu?ikáim ... nekik nem kell a mentelmi jog .. ez jelent valamit ...
Meg nem oltásb?zi szellemileg sérült agybeteg barmok alkotják .. mert ez is tény

Viszont ha ez is szinház a megtévesztés funkciót keményen küldik ... de ez az ambibe nem nagyon hinni mostánában

Jelenleg, ránézésre a kurvára a sor végén vannak akiket le kellene köpni főleg az elmúlt évek boritásai alapján ..
Persze mindenki máshogy látja .. Egyébként leszarom ki szeret ezért, meg ki nem. Szólhat a szeretről is, de nem muszály. Nekem 2 faj van. A "szimpatikus" meg a "nemaz". Az oltásb??ik nem azok. Meg a veszett agyhalott barmok sem.

@törölt nick .. Te olyan hülye vagy mint az ereszes jogalkotószamuráj leblankolt testvégződése ide-oda mártogatva
@kormányos63 : a nácizmus meg a fasizmus nem ugyanaz .. egyszer végignéznétek nyilatkozatokat is és megpróbálnátok felfogni hogy miről szólnak az jó lenne, aztán ha nem fain valami akkor meg kitalálni mi lehet a kiváltó oka .. nem ösztonből odabaszni a véleményeket

Azt meg nem értem mi a faszt veszekedtek, több beszédben is elhangzik hogy vannak normális romák is de a fidesz is kihasznál meg megvezet mindenkit szavazat kell aztán le van mindenki szarva gyökerek .. én már láttam minden fajtából normális embert, a politika viszont sok ***óból áll. Ki mekkora meg miért ... nézzetek egy kis Posta Imi bácsit is.
Mindenesetre értékből többet mutattak még az elmúlt 2 évben is, mint a többi párt. Mondjuk Én nem szavaztam senkire, és ez is csak egy vélemény. Ti lehet megszitek a sok szart a tv-ből. Én nem. Az operativ re?váktól kezdve a vágott szarokig.
VASTAGBŐR
Az AfD -be meg igen is vannak értékes politikusok, ha nemzetek értékrendjében nézzük a dolgokat például Christine Anderson néni munkáját, amit munkának is lehet nevezni, akárcsak másik országból a Christian Terhes-t vagy egy Franceska Donato-t .. nézzetek többet de ne kibaszott televiziót gyerekek. Na úgy néznek ki a szellemileg ép, nem agymosott emberek.
VASTAGBŐR
de nektek minden konteó geci .. minden ... a buzi tv a végzetetek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.