Donáth posztja szerint ez hamarosan kiderül, ahogy az is, hogy „mennyire vehető komolyan egy kormány által felállított hatóság a kormányzati korrupció ellenőrzésében.

Az Orbán-kormányt teszi próbára Donáth Anna

Legalábbis ezt ígéri, azzal, hogy létrejötte után azonnal megkeresi majd az Integritás Hatóságot.

Pontosan tudjuk, mit várhatunk ettől a kormánytól korrupcióellenes fellépés terén, mégis úgy döntöttem, próbára teszem őket

– írta közösségi oldalán a Momentum politikusa arról, hogy a kormány benyújtotta a módosító csomagot az uniós források folyósításának egyik feltételeként létrejövő, korrupcióellenes hatóság létrehozásához.

Donáth Anna bejegyzésében kijelentette amint felállítják ezt a hatóságot, az első megkeresés tőle fog érkezni hozzájuk.

Elios-ügy. Híd a munka világába. Öveges Program. Csak néhány azok közül a korrupció által belengett súlyos ügyek közül, ahol a felelősök a pénzzel együtt eltűntek. Vajon kivizsgálják ezeket?

– kérdi.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
"Elios-ügy. Híd a munka világába. Öveges Program. Csak néhány azok közül a korrupció által belengett súlyos ügyek közül, ahol a felelősök a pénzzel együtt eltűntek. Vajon kivizsgálják ezeket?"

Dehogy vizsgálják. Semmi nem fog változni. orban mar képtelen kezelni a maffia-polipot, Ezt az Unió is be fogja látni hamarosan.

@Pegero: Nem leckéről van szó te barom. Tesztről, amin majd szépen megbuknak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Majd meglátjuk, h pityú és a purdé költözik-e Marbellára, ha nem akkor ez az újabb hivatal is annyit fog érni mint orbán "becsülete".
Törölt Nick
És mit vár ettől Donáth Anna? Ez pont olyan haszontalan pótcselekvés mint az általa is erősen bírált árnyékkormány létrehozása. Egyik sem ér egy kalap sz@rt sem.
kereső
Anna, ez okafogyott- lezárt ügy. Miért nem hatvanpuszta gyarapodásának m ikéntjét forszirozod??? Annak még lenne is értelme. Ja, hogy az közvetlenül orbán...és őt meg nem szabad "bántani". Úgy bántok vele, mint a himes tojással.
ómió
Donáth efftársnő biztos csak "efftársi hatóságra" lenne "vevő"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.