A szankciók károkat okoznak Európának, nem kényszerítették térdre Oroszországot és nem vittek közelebb a békéhez, tehát ez a politika teljes kudarc – mondta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó: teljes kudarc az uniós szankciós politika

Fotó: Facebook

Az Európai Unió (EU) az ukrajnai háború miatt eddig meghozott szankciói hatására az egekben van az európai infláció, emelkedtek a rezsiköltségek, a földgáz ára és az élelmiszerárak, a kontinens gazdasága recesszióba került – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Emlékeztetett, az első szankciós intézkedések tárgyalásánál nem ezt ígérték Brüsszelben, akkor az volt a brüsszeli előrejelzés, hogy ezek a szankciók Oroszországot térdre kényszerítik, ezekkel lehet közelebb kerülni a békéhez.

"Ez teljes kudarcba fulladt, hiszen ma már világosan látszik, hogy ezek a szankciók sokkal jobban fájtak Európának, mint Oroszországnak, és hatalmas károkat okoznak az EU gazdaságának"

- fogalmazott.

Jelezte, a gázárak a szankciók elfogadása után emelkedtek meg akkor, amikor egyes európai politikusok és tisztségviselők arról kezdtek beszélni, hogy a szankciókat a földgázra is ki kellene terjeszteni. Ezt a piac azonnal beárazta és az egekbe lőtte a földgáz árát – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter az interjúban rossz iránynak nevezte az uniós tagállamok vezetőinek New York-i találkozóján a nyolcadik szankciós csomaggal kapcsolatos megállapodását, majd hangsúlyozta, erről nincs végleges döntés és még csak előterjesztés sem készült.

"Semmilyen olyan döntéshez nem adjuk a hozzájárulásunkat, ami a magyar nemzeti érdeket sértené. Az energiaellátásunk biztonsága továbbra is vörös vonal, számunkra elfogadhatatlan minden olyan szankció, amely az energiaellátásunkat veszélyeztetné"

- húzta alá.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy az ENSZ Közgyűlésének New Yorkban tartott ülésén találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akivel Magyarország energiaellátásának biztosításáról és a paksi atomerőmű bővítéséről is egyeztettek.

"Én a párbeszédet, a tárgyalást értéknek tartom, úgy tűnik, hogy ezzel nincsen mindenki így ebben a helyzetben" – mondta a miniszter, utalva arra, hogy a találkozón az EU-s külügyminiszterek közül egyedüliként találkozott az orosz diplomácia vezetőjével.

Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki, hogy a közgyűlésen nem jöttek létre olyan tárgyalások és megbeszélések, amelyek eredményeként közelebb juthattak volna az ukrajnai háború lezárásához.

"Nagyon csalódott vagyok. Nem is értem azokat a nyugati kollégákat, akik szerint rossz ötlet a párbeszéd. Én azt gondolom, hogy ha a kommunikációs csatornákat, a diplomáciai csatornákat elzárjuk, véglegesen feladjuk és elveszítjük azt a reményt, hogy ennek a háborúnak egyszer vége lesz" – fogalmazott a miniszter.

Az ország energiaellátásáról szólva kifejtette, a Gazprom továbbra is szállít földgázt Magyarországra, a korábban megkötött szerződéses mennyiségen felül minden nap 5,8 millió köbméter plusz gáz szállítását teljesíti. Ezzel Magyarországon eddig az éves fogyasztás 41 százalékának megfelelő mennyiségű földgázt tudtak betárolni, szemben azzal, hogy Európában az éves fogyasztás 23 százalékát tudják fedezni a jelenleg felhalmozott és tartalékolt földgázkészletek – húzta alá.

A paksi atomerőmű bővítéséről szólva azt mondta, a létesítési engedély után "fel tudjuk pörgetni" a munkálatokat, még mindig reális, hogy a jövő ősszel megkezdődik az építkezés és 2030-ra elkészül az újabb reaktorblokk.

Arra a műsorvezetői felvetésre, miszerint a szankciós politikának az Egyesült Államok a nyertese, Szijjártó Péter úgy reagált: vitán felül áll, hogy amerikai gazdaság nyer ezekkel a szankciókkal, hiszen míg az EU gazdasága recesszió felé tart, az Egyesült Államok gazdasága – többek között az ottani alacsonyabb energiaárak miatt – egyre versenyképesebbé válik.

"Nem tudom, hogy az Európai Unió tisztségviselőit bárki ki tudná-e zökkenteni ebből a mostani, rendkívül sikertelen és képmutató politikából, egy dolog biztos, a szankciók károkat okoznak Európának" – fogalmazott a miniszter.

Címlapkép: Facebook

Forrás: MTI

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
A szankciok mukodnek. Az orosz hadigepezet vesztesre all. Az orosz katonak menekulnek Ukrajnabol.
Az orosz polgarok pedig menekulnek sajat orszagukbol az eszetlen sorosozas miatt. Eddig tobb mint 100 ezren menekultek el a sorozas elol.
Lehet hogy a ruszkiknak van gazuk es olajuk, de nem tudnak szabadulni tole. Ezt a mennyiseget, amit az Unio vett toluk keptelen eladni, a tarozok pedig csordultig tele. A termelest nem lehet leallitani, igy kenytelen elfaklyazni a termeket.
Ezeket a tenyeket nem latja a szijrago?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sgl
Nem kéne a pofájába vágni a tényadatokat??
Tonyróma
Megy ezerrel a hergelés a szankciók ellen,nehogy kevesen küldjék el az inzultációt!A propaganda turbó sebességbe kapcsolt,Orbán viheti majd a zsákjában a több milliós felhatalmazást Brüsszelbe!
Törölt Nick
""Semmilyen olyan döntéshez nem adjuk a hozzájárulásunkat, ami a magyar nemzeti érdeket sértené".
Te szarrágó, az oroszok érdeke mióta magyar nemzeti érdek? Ja, mióta Putyin zsarolhatóvá tette a gazdádat. Hazaáruló szemétládák vagytok.
ómió
Még, ha csak kudarc lenne! De neobolsi önsorsrontás is!
Clavigo
A teljes kudarc ,ti vagytok,,Pötyike...
Yoda69
A szankciok mukodnek. Az orosz hadigepezet vesztesre all. Az orosz katonak menekulnek Ukrajnabol.
Az orosz polgarok pedig menekulnek sajat orszagukbol az eszetlen sorosozas miatt. Eddig tobb mint 100 ezren menekultek el a sorozas elol.
Lehet hogy a ruszkiknak van gazuk es olajuk, de nem tudnak szabadulni tole. Ezt a mennyiseget, amit az Unio vett toluk keptelen eladni, a tarozok pedig csordultig tele. A termelest nem lehet leallitani, igy kenytelen elfaklyazni a termeket.
Ezeket a tenyeket nem latja a szijrago?
kereső
@Yoda69: De látja, viszont elő kell késziteni a huxitot, és a csatlakozást putyin szövetségéhez- az eurázsiai unióhoz. Azután lehet menni ontani a vért Ukrajnába.
Clavigo
@ómió: Vasárnap is pont olyan barom vagy,,mint a hét többi napján ..
sgl
És ez mi?
Szankciók orosz gdp:

hirklikk.hu/images/docorig/415909.jpg

hirklikk.hu/kozelet/a-het-grafikonjai-zsugorodo-gdp-melybe-zuhant-export-ennyire-fajnak-a-szankciok-oroszorszagnak/404407

És bazdmeg szarrágó a sperma mexavazta mind a 8 szankciót!!

Akkor szerinted a geczi MO kárára szavazott??
Gazella
Minden országnak van gáz készlete. Csak magyaroroszágnak nincs te hülye kakadu!
kereső
@sgl: Kényszeritették a gaz brusselesi bürokraták.
Yoda69
@kereső: A huxittal labon lone magat orban is, mert azzal veget szakadna a kinai kapcsolatnak. Kinanak csak addig kellunk, amig kaput nyitunk az Unioba. Ezt tudja szerintem O1G es szarrago is.
Persze lehet a huxit azert kell nekik, hogy orokre hatalomban maradjanak a ruszkik arnyekaban. Ha ez a celjuk azt megertem, viszont azzal 50 evre annyi az orszagnak. Ezt mar talan a legfanatikusabb fideSS hivok is megertik. Itt nem a tehen, omio meg shikari szintu roman trollokra gondolok, mert azok addig fujjak a propagandat, amig jon a penz.
Eladott Ország
Az Unió a 40%-os energiafüggőségét lefaragta 9%-ra, ami a továbbiakban komoly bevételi forrás kiesést jelent, nem véletlenül hullanak az orosz befolyásos emberek (oligarchák) fejei az ukrán háború óta - a megrendezett "öngyilkosságok" miatt (einstand a vagyonukra)! Nem véletlenül soha nem látott mértékben égetik el a gázt a gázmezőkön - egyelőre nincs nekik felvevő piac (hozzá való infrastruktúra, Kínába pl. 4-5 ezer km vezeték kiépítése lenne szükséges, nem beszélve a terepről, amit le kell győzni, pl Himalája), jóformán csak a magyaroknak kell a gáz, ami a többihez képest elenyésző! A magyar felhasználóknak viszont ez sokba (megfizethetetlen) kerül, mert a bevétel kiesés miatt a magyaroknak adja iszonyú drágán az energiát az orosz, amin pluszban még Orbánék is kereskednek. Lásd Szerbiának eladja az olcsón szerzett gázt, a magyaroknak pedig az ellenőrizhetetlen! Le van titkosítva, a gáz ára. Ilyen mocsok banda!
kereső
@Yoda69: Sok-sok minden történt a 12 év alatt, amire azt mondta az utca egyszerúje, na de ezt már végképp nem "nem merik". Merték. Most főzik a békát lassú tűzön a huxithoz. Ehhez segitség a mesterségesen feltornázott rezsi árak- ami kétszeres haszon: egyrészt a szolgáltatók nagy része már orbán/zsarolási potenciál/, tehát a haszon és az egekbe szökő ÁFA bevétel már zsebben, másrész ezzel lehet hergelni az egyszerűt az unió ellen/ukrajna ellen/- ráfogva mindent, a saját dilletáns nemkormányzásukat., kihasználva az egyszerúek Stokcholm szindrómájáét- a feltételek nélküli orbán imádatot.
Nagyon naivnak kell lenni ahhoz- aki ezeket az összefügghéseket nem látja- és az ellenzék pártja nem látják.
Yeromos
Szerencsére a Magyar gazdaság politika sikeres, nálunk legmagasabb az EU-ban az infláció, nálunk legdrágább az energia, A forint még a hrinyához képes is bukott, a dollár 417 az auró 405. Főlyamatossan az oroszok seggét nyaljuk, de gázból, olajból semmivel nem kaptunk többet a szerződöttnél azt is TTF áron. De majd a nemzeti konzultásció is igazolni fogja, hogy az emberek nagyon elégedettek, úgy hogy megéri azt a néhány milliárdot amit ráköltünk.
Yoda69
@kereső: Jogos amit irsz, es lehet hogy be is jon orbannak, he annyire buta neppe valtunk az elult 12 evben. De az is lathato hogy folyamatosan zsugorodik a tabor, es egyre kevesebben veszik be a maszlagot. Most lenne jo egy orszagos foghatosagu "Szabad Europa" radio, ami 24/7-ben tolna a valodi hireket az egyszeru ember nyelven, hogy ok is megertsek.
sgl
@Yeromos: Én annak örülök, hogy ezeket a kíváló gazdasági eredményeket az ellenzék is miylen eredményesen terjesztő, megsüvegeli a fidesz gazdasági mutatókat, aminek az a végeredménye, hogy mindenki dőzsölhet.
Farhát ország tejben-vajban fürdik!
Yoda69
@Yeromos: Ez a nemzeti konzultancio is pont olyan hiteles lesz, mint az orosz nepszavazas az elcsatolt teruleteken.
Eladott Ország
"Visszaütött az oroszoknak a gázembargó, 14 hónapos mélyponton a Gazprom profitja...
Az elmúlt év legalacsonyabb bevételét produkálta augusztusban Oroszország az olaj és földgáz eladásából, miután az Európába érkező mennyiséget jelentősen csökkentették, az olajat pedig kedvezményes áron adja el Ázsiában. Beérni látszanak tehát az országgal szembeni nyugati szankciók. Az orosz pénzügyminisztérium hétfőn közzétett adatai szerint Oroszország olaj- és gázbevételei, amelyek az ország költségvetésének több mint egyharmadát teszik ki, 671,9 milliárd rubelre (11,1 milliárd dollárra) csökkentek a múlt hónapban, ami 2021 júniusa óta a legalacsonyabb érték. Ez csaknem 13 százalékos csökkenés júliushoz képest, és 3,4 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi bevételekhez képest, még úgy is, hogy eközben az uráli nyersolaj ára közel 10 százalékot emelkedett - írja a Bloomberg"
Putyin már ingyen adná a műtrágyát az Eu-nak, úgyhogy csak van valami probléma.
Visszaütött az oroszoknak a gázembargó, 14 hónapos mélyponton a Gazprom profitja
hu.euronews.com/2022/09/14/visszautott-az-oroszoknak-a-gazembargo-14-honapos-melyponton-a-gazprom-profitja
sgl
@Yoda69: az egészben az a röhejes, az orosz még akárhogy is nézzük: hitelesebb, valósabb, ugyanis a magyar konzultáció olyanról szól, ami már megtörtént azaz a szankciókat megszavazta a geczi és most mondjunk véleményt?
Lásd a választáskor az nemváltás szavazás.
És az országot lehet ilyen baromságokkal hülyíteni, és nincs aki hatásosan visszagyűrje a szart, lenyomja a torkukon a fekáliát.
KisTehen
egyikőtöket se látom köpködni ennél a 2 cikknél

csak nem lettetek vakok?
kereső
@Yoda69: Nem akarózik "észrevenni" orbán valódi szándékát azoknak, akiknek kéne. Akiknek nem tűnik fel, hogy orbán halottakon lépdel , hogy megtartsa és megszilárditsa hatalmát. Az Izjumban feltárt tömegsirban 426 holt testet exhumáltak. Sokaknak a nemét is nehéz volt megállapitani, annyira megcsonkitották. A 426-ból: 202 nő volt- megerőszakolva, meggyalázva,és kivégezve. És öt gyermek- ugyanigy. A férfiak civilek voltak, egy sem katona. A katonákat másik tömegsirban találták meg.
Na ezt támogatja mostmár nyiltan és teljes gőzzel orbán, szijjártó és az állampárt. Cinkosok, bűnrészesek- nemhogy kimaradtunk a háborúból, de orbán&Co nyakig belemászott putyin támogatásával.
Én ezzel nem vállalok közösséget, és azokkal az ellenzéki pártokkal sem, amelyek még ezek is eljáttszák a nagy magyar demokráciát a parlamentben, az unióban, és a médiában.
simmering73
@KisTehen: Bedugták a farkadat a konnektorba, hogy így beindultál, marhám?
KisTehen
@simmering73: a lovakon van szemellenző, hogy csak előre lássanak

na, ti is ilyet kaptatok dobrevtől
ómió
@Clavigo: Mondtam már, bolsiék gyagyása, ha barmot látsz a tükörben, kár másra hazudnod!
verőce21
@Eladott Ország: (09:32) Körülbelül annyira igaz amit írogatsz, mint ahogy a Himaláján kell átvezetni a gázvezetéket oroszoktól Kínába...!
Yoda69
@KisTehen: Elobb kerj bocsanatot putin neveben az Izjumban kivegzett Ukran civilek hozzatartozoitol te marha.
sgl
Nu akkor a sok gyökér fideszvakhitű húgyagyunak a valós tények, diagrammok, adatok:
hirklikk.hu/kozelet/a-het-grafikonjai-zsugorodo-gdp-melybe-zuhant-export-ennyire-fajnak-a-szankciok-oroszorszagnak/404407

És ez fasz szarrágó 10-20%-os orosz gazdasági csökkenésekre mondja nincs eredménye, miközben 1000x megmondták, nem rövidtávon, hanem hosszú távon lesz ütős eredménye, miközben látható: rövid távon is keményen megütötték a szankciók a ruszkikat.
Aki iylen dolgokban hazudik az árt az országnak és aki árt az HAZAÁRULÓ!
.
gina
Te elmebeteg buzi barom te mondod meg a tutit, utazgatsz felveszed a milliós fizetésed te patkány a nép pénzén, csak a ronda nyomott pofág jár de semmi mögötte, takarodj a fenébe
jesz
Azt az ursulát nem lehetne elzavarni a francba.? Az minden baj fokozója. Európa tönkretételét a német kancellárnő kezdte, aztán jött néhány unijós vezető, ez a ursula meg erőlteti az energiastopot. Ő biztos nem fog hiányt szenvedni semmiben.
Peller Anikó
Teljes kudarc az uniós politikátok. Mega nemúniós.
Eladott Ország
@verőce21: Tudod fiam! Alapjában véve egy jó ember vagyok! Ha valakit elküldök a p*csába, egész nap azon aggódom hogy odaért- e!
i.pinimg.com/564x/7e/03/77/7e0377b585e382ee8884ab53ba57368f.jpg
csak úgy....
@jesz: ezeket miböl számoltad ki? -te is egy bünbak keresö?
verőce21
@csak úgy...: (11:40) Elmebeteg matematikus Ön, hogy utánaszámolt...?
verőce21
@Eladott Ország: (11:40) Ezzel a butaságodon nem javítottál...!
justhpeter
Tarajosnak ezek szerint sok a gondja és emiatt nem látja a jövőt. Legfőbb gondja, hogy Putyin segge még nem elég tiszta, de mégsem mehet minden nap Moszkvába, már csak a látszat miatt sem. Másik gondja, hogy mivel eddigi életében a sötét agya miatt itthon is csak az Orbán ülepéből tudott megélni, ezért nem tanult semmit. Azt sem például, hogy minél többször vétózott a gazdaállata az Unióban, annál jobban távolodott a brüsszeli pénz idejutása. Mondjk ebben a betegségben osztozik a két Varga és Navracxsics minisztertársaivel. Rossz belegondolni, hogy mi lesz ha a Führerük megint vétózgatni kezd, hiszen akkor könnyen előfordulhat, hogy a brüsszeli pénz megint otthon marad, és a legújabb NER-társuk a recesszió elvtárs lesz.
Navracsis miniszter már ebből érezhet valamit mert át is lépett a ksnp-be (is), hogy szabadon imádkozhasson a brüsszeli pénzért, de ez nem lesz eredményes, hiszen az amnéziájuk miatt nem vették észre, amikor a gazdaállatuk az elmúlt években két vétó között mindíg megszavazott egy-egy szankciót. Mert hár erkölcsileg nem is annyira betegek, inkább hullák.
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 09:52
Meg az orosazok is a nyertesei,mert a szankciók nem müködnek.HAHA
Igaz a nyugati technikára alapozott gépek sem fognak sokáig működni,hiszen nincs pótalkatrész.
A gáz és kőolaj ipar pedig erre épül.
Sőt mimagyarok is a nyertersei vagyunk,hiszen a 15 éves szerzödés keretében ötödáron kapjuk a gázt,
igaz kis tehen?Korántsem világ piaci áron a leszerződött mennyiségnél kevesebbet.Ezt csak a lipcsik állítják,igaz?Sajnos soros,meg a gyúcsány ráteszi a gázra az extraprofitot ezért kapjuk olyan drágán.
Igaz?
orsos vendel
Szijjártó: teljes kudarc az fideSS politika...
gina
Igen a magyar tárolók eddig 41 % ot hoztak , hiába volt orosz seggnyalás te bunkó. a németek--- a szar nyugat már 91% nál tart ugye nem jött ben szarevö OV csicska--- hiába károgtok--- nem tudtok csak háborúzni és lopni
balos
@21: Mennyiért mutatod magad hülyébbnek,mint ahogy a családod ismer?
Dr. Proktor
Vajon melyik bankba érkezik Lavrov pénze?⁸
Rockxy
persze, tudodte hogy mit kell mondani, játszani a hüjjegyereket.
az a cél, hogy a háború mentül tovább tartson, Európa minél jobban kivérezzen.
Dr. Proktor
@ómió: Neobolsi a főnököd, Putler, te hülyegyerek...
Tudod, aki a német KGB rezidenciát vezette annó, ahova csak nagyon megbízható kommunisták kerülhettwk!
amaramaistanna
Ez az emberféle valami virtuális világ és a valóság között van félúton.
sgl
Szarrágó, te fasz ez mi??

-Orosz GDP változás %-ban: 2021-ben + 5 %, 2022-ben a becsült érték: -10 %.
-Külkereskedelmi változás %-ban: export 2021-ben + 5 %, 2022-ben -20 %
-Import 2021-ben +3"0 %, 2022-ben a becsült -30 %.
-Infláció 2021-ben +8 % és 2022-ben +24 %.
---Orosz gazdaság összeroppant: nem tud exportálni, nem tud importálni devizahiánya és a szankciókkal letiltott áruk miatt.
Üres az államkassza a hivatásos katonákra nincs pénze az államnak, ezért részleges sorozást rendeltek el 300.000 katona pótlására.
Jogosan várjuk el a kormányunktól, hogy ne vezesse félre az állampolgárait, hagyon fel a sorozatos hazugságaival és rágalmaival, mert ezzel kárt okoznak és ez HAZAÁRULÁS!!
ómió
@Dr. Proktor: Már a neobolsi efftársaidat se ismered fel, bolsiék gyagyása!? Hát, mindegyikőtök meghülyült!? Vagy ez "csak" a tetves bolsiságotok "hozadéka"!? Scholz efftársadat meg ne keverd bele mindenbe! Csinált ő magának már csak "energiabajból" is eleget!
Dr. Proktor
@ómió: ómió, ómió, tipikus fideszes vagy, a szarságaidat mindig másra próbálod kenni terelés gyanánt...
Ki is van úgy oda a ruszkikért és vezérükért, Putler elvtársért?... na meg a dagadt besúgóért?
ómió
@Dr. Proktor: Most éppen azt "ellensúlyoznád", hogy dől belőled a bolsiság, a hozzánőtt hazugságokkal együtt? Méghozzá dinnyényi "csöppökben"!? Kevés ez a próbálkozásod ahhoz! Neked, amúgy, az orosz gáz meg olaj, aféle "odalenni Putler efftársért" szindrómát okozott? Talán kezeltesd magadat! Te különben efftársiasan mindig a fagyhalálról szoktál álmodozni, vagy csak Böszme gazdád ánuszában pihengetve érzed magad totál biztonságban!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.