Egy betéti társaság tagja alkotmányjogi panaszt terjesztett be az Alkotmánybírósághoz (Ab) a nyáron módosított katatörvény kapcsán, az erről szóló dokumentumot a napi.hu szerkesztőségének jutatták el.

Megtámadták az Alkotmánybíróságon a katatörvény módosítását

Résztvevők Nyugati téren a Momentum Mozgalom tüntetésén, amelyen a kisadózó vállalkozók tételes adója (kata) módosítása ellen tiltakoztak Budapesten 2022. július 13-án. MTI/Balogh Zoltán

A betéti társaság tagja a beadványban tételesen felsorolja, hogy az egy nap alatt átnyomott katatörvény hogyan sérti a jogait és az Alaptörvényt, ezért arra kéri az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse azt meg.

Egyebek mellett ezt írja a 444.hu által idézett cikk szerint:

„A kataadózás megszüntetése ugyanis nem pusztán adózási rezsimváltást jelent, hanem alapvetően befolyásolja teljes gazdasági tevékenységünket, alapjogi sérelmet okozva ezzel számomra” – írja a panaszos a beadványban. „Az általam támadott rendelkezések, illetőleg maga a teljes törvény hatályba léptetésére mindössze másfél hónap leforgása alatt sor került. Ezen időszakon belül, az adóév kellős közepén kell alkalmazkodnom a megváltozott körülményekhez és meghozni olyan fajsúlyos döntéseket, mint a legkevésbé terhes adózási nem kiválasztása, az ezzel felmerülő anyagi és infrastrukturális, valamint működésbeli átalakítások megtervezését és kivitelezését.”

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Forrás: 444.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
minek?...fordulhattak volna ennyi erővel a mangalicához is...mellesleg a kata netto törvényes adócsalás volt...és a húgyagyú ellenzék ezért tüntikézett, véletlenül sem a mindenkit érintő gáz ár miatt...
ómió
Minden efftárs "alkotmányosan adóztatna", vagy csak a "gyengébbje"!?
jesz
a kata elvesztése helyett jön a sokkal fájdalmasabb energiaszámla...és az nem fellebbezhető, azt ki kell fizetni, akármennyi is.
117
Megtámadták Orbánnál a katatörvény módosítását

Kit-Kata

Tik-Tak

www.youtube.com/watch?v=KY5MBArxVRk

Igen lesüllyedtem a pokolba. De felhozom nektek a földre, gecik...
rokker33
Felesleges erőlködés! A tákolmány bíróság soha nem fogja megsemmisíteni azt amit a Fidesz maffia ráerőltet a zemberekre :)
terlasz
Bevezetni se lett volna szabad ebben a formában...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.