A Klubrádió által szemlézett poszt szerint az energia árának emelkedése az idei évre tervezett 777 millió forinton felül további 700 milliós kiadást jelent Szolnok számára.

Szinte minden bezár, közvilágítás sem a fideszes vezetésű városban

A háborús veszélyhelyzet miatt kialakult energiahiány, illetve a „brüsszeli szankciók okozta drasztikus energiaár-emelkedés" hatalmas terhet ró Szolnok városára is, ezért az elmúlt évek egyik legfontosabb döntése előtt áll az önkormányzat

– közölte Szalay Ferenc, a város fideszes polgármestere a Facebookon.

Jövőre a mostani árakkal számolva 4,1-4,7 milliárd forintot kell elkülöníteniük gázra és áramra. A makói önkormányzat a brutális – 10-12-szeres! – energiaár-növekedés miatt kénytelen bezárni intézményei és sportlétesítményei jelentős részét.

A polgármester felsorolt néhány fontosabb intézkedést, amelyről csütörtökön a közgyűlés dönt majd:

• Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ régi épülete télire bezár.

• A Szolnok TV átköltözik az Agórába és a Baross út 1. szám alatti irodaházba.

• A Szigligeti Színház decembertől február végéig bezár, nem lesznek előadások.

• A RepTár – Szolnoki Repülőmúzeum januárban és februárban bezár.

• A Tiszaligeti Sportcsarnok bezár, csak a Szolnoki Olajbányász mérkőzéseire nyit ki.

• A Damjanich János Múzeum egyes épületei télre bezárnak.

• A Verseghy Ferenc Könyvtár fiókkönyvtárai télire bezárnak, a megyei könyvtár felső két emeletét lezárják.

• A Véső úti strand télen nem nyit ki.

• A közvilágítást péntek és szombat kivételével hajnali 0:00-4:00 között lekapcsolják.

• A város óvodái, bölcsődéi működnek, néhány drágábban fűthető épületből átköltöztetik a csoportokat modernebb épületekbe.

• A városházán a központi fűtést 18 fokra állítják, a további rezsicsökkentő megoldásokat vizsgálják.

• A fentiekkel a villamosenergia felhasználás 34%-át, a gázfelhasználás 26%-át tudják megtakarítani

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Árulja már el valaki, hogy az MVM, meg a többi szolgáltató miért kér nem ritkán, 20-30- szoros árat, ha egyáltalán méltóztatik szerződést kötni?
Sámannus
Ez is beismerte, hogy a gecik államcsődbe vezették az országot.
teuton
Erdekes... Mehany hete meg azon viccelödtek es röhögtek a pestiprostik meg hasonlo bünözök, hogy a nemeteknel nem lesz fütes meg aram... Hat elarulom: VAN! Es SEMMI nem zart be, a benzin es dizel olcsobb lett literenket 60 ft-tal (!), az allam pedig most 1200ezer ft egyszeri, valamint 65ezer, januartol pedig 76ezer ft havi tamogatast ad a kiskeresetüeknek fejenkent (ami 440ezer ft!)...Na most tessek viccelödni meg röhögni!!! Vagy inkabb hörögni...
Gazella
@teuton: tanuld meg valakit mindig hazudni kell a NER MÉDIÁNAK! Szóval ha az O1G németekre fúj, akkor a lakájmédia a németeket ócsárolja.
Mindig van egy áldozat fröcsögésee, hogy a vakhithű birkáit magához láncolja. Mit gondolsz ez a konzultáció faszság minek kell nekik?
Meg a népszámlálás?
Nem tudják, hogy hány beteg embert vitt el a covid vakcina.
Baker
Nincs semmi gond..nem kell hazudozni! Gáz van, villany van.
DE!
Most Orbánnak hisztek, vagy a vacogó fogaitoknak?!
magyar1
Nagyon helyes a takarékoskodás, a Parlament díszkivilágítása és a stadionokét is azonnal lekapcsolni.
Ne a munkahelyeken kezdjék meg a lakásokon ahol megfáznak az emberek és betegek lesznek mert azzal csak az eü-költségeket emelik olyan magasra, hogy nem futja a gáz- és villlanymegtakarítások ára sem.
ómió
Nekik is "kibojkottálták" a brüsszeli efftársak!?
Baker
@ómió: Hát nem kapjuk ötöd áron a gázt VV Putyintól?
(Persze, hogy nem!)
Baker
@ómió: "Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.

Az orosz gázszállítások stabilitása biztosított Magyarország felé 2036-ig és „az is fontos, hogy ma Magyarország az európai piaci árnál ötször olcsóbban vásárol orosz gázt” – jelentette ki az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott tárgyalás első, nyilvános része során Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz TASZSZ tudósítása szerint. A RIA és az RT tudósításai szerint pedig mindketten azt is mondták, hogy ma Magyarország veszi egész Európában a legolcsóbban az orosz gázt."
vitriol
@Baker: Ellenzéki erőknek naponta fel kéne erre hívni a pofátlan kormány figyelmét, nem hagyni, hogy minden hazugságuk feledésbe merüljön! Mert látod a "seggnyalómió" is megkérdőjelezte hogy ez elhangzott!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.