A gödöllői Török Ignác Gimnáziumot az ország legjobb gimnáziumai között tartják számon, ennek ellenére úgy indult a tanév, hogy még javában felújítási munkálatok zajlanak, éppenséggel tető sincs az épületen. 

Itt tartunk: már tető sincs az egyik legjobb gimnázium felett, mégis elindult a tanév

Fotó: Facebook

A hvg.hu cikke szerint több szülő inkább szimplán el se engedi a gyermekét iskolába. Egyikük ezt mondta a lapnak: „Láttuk augusztus végén, hogy az épület igen csehül áll, tudtuk, hogy nem lesz kész, de azt nem, hogy nem lesz tető és így kell bejárni a gyerekeknek."

Gémesi György gödöllői polgármester a hvg.hu-nak felidézte, szeptember elején a tankerületvezető és a térség országgyűlési képviselője, Vécsey László állítólag nyilvánosan kijelentette, hogy az épület jelenléti oktatásra alkalmas. Mellesleg az idén júliusi tanév rendjéről szóló rendelet szerint egyébként kizárólag a belügyminiszter, vagyis Pintér Sándor rendelhet el határozott időre tantermen kívüli, digitális munkarendet.

A Dunakeszi Tankerületi Központ honlapján többek között azzal indokolta a jelenléti oktatás fenntartását, hogy „az épületben elegendő tanterem van tanításra alkalmas állapotban, így az osztályok többsége számára megoldott az elhelyezés a helyszínen, néhány osztály számára külső helyszínen biztosítottuk az oktatás feltételeit.”

Amikor először beléptek az iskolába, mindenki megdöbbent, hogy nem lehet ablakot nyitni, az aulába menni, az udvarra menni, nincsenek menekülési útvonalak, nincs büfé, az egész egy veszélyes építési terület.

Kint van a nagy tábla az iskola előtt, hogy a munkások is csak védősisakban mehetnek be. A gyerekeink meg csak úgy. És ebben a nyolcosztályos iskolában vannak tízévesek is!”

Forrás: hvg.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ha baj lesz, valakit megráz az áram, megfázik, egyedül az iskolaigazgató lesz a felelős. Hol lesz akkor a tanfelügyelet? Szóval be kell fejezni az oktatást, had főjön a tankerület vízfeje. Külön szépség, hogy a tankerület nem mer eljárni, hanem a belügyminisztériumra vár. Ez maga a NER , az épület kész, mindenki kussoljon. Gondolom felüről megtiltották az omline oktatást, a tankerületnél a székükbe kapaszkodó NERsevikek, amúgy mindenre alkalmatlan káderek nem mernek ellentmondani. Be kell tartani a prioritásokat. Például nehogy már ingyen keccsöljenek a kuratóriumi tagok. Hogy fizetné ki a, tizenöt évre megkötött szerződés szerint az olcsó orosz gázt Varga Jutka, ha nem kapja a mellékes havi 1,4 milliót?! Kiválóan szimbolizálja az ország jelenlegi működését, állapotát. Ha egy családnál vannak ilyen állapotok, a gyerekeket máris viszik állami gondozásba, itt meg kötelezik őket, hogy járjanak be.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/308171814_1435303360282900_3053864878763155274_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=cv_3WyOm4osAX-XYqAP&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT93Db3BicS6cxmD1nzhEAuVTHM0vwR_5WmAIHcvDXrEyg&oe=633A4A0F
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
@Málna: A felújítással semmi - bár én nem értem, miért nem nyáron csinálták. De oda hogy lehet gyerekeket engedni, ahol dolgoznak?!
ómió
A karbantartás-ütemező meg hátradőlt!?
gazdag dezső
@Málna:Hát ezt a felújítást a nyári szünetben kellett volna végezni!!Akkor is a tetővel el kellett volna készülni megfelelő normális kivitelezőnek .Nem megfelelő cég ,nem megfelelő műszaki ellenőr ,trehány felelőtlen emberek munkájának az eredménye ! TÖBB MINT 50 ÉVET DOLGOZTAM KIVITELEZÉSBEN ! Én bizonyítani is tudnám,hogy megfelelő létszámmal ,és megfelelő szakember irányításával a nyári szünet alatt el lehetett volna végezni bármekkora felújítást ,akár nagyobb bővítést is .Alig több mint 12 hónap alatt elvégeztük az Aréna Pláza építését !!!
Málna
@gazdag dezső: Az Arénában is volt beázás.Még valami beomlás is volt egyszer, emlékszem.
Aki Én
@Málna: ,,Tulajdonképpen mi bajotok van nektek?"

Hogy nagyon buta és értetlen vagy.
Igazi tanulásra alkalmas körülmények. Európán a közelébe nem engednének gyerekeket.

rtl.hu/belfold/2022/09/26/godollo-torok-ignac-gimnazium-beazas-szunet
kereső
De épülnek szépülnek a stadionok, a templomok itthon és határon túl. Rogyjon rájuk valamennyi.
Meg egyébként is támogatni kell a boszniai szerbeket 40 milliárddaal, kell a totális ellenőrzéshez a vodafon 700 milliárdért, épitünk a kinaiaknak vasutat kiani hitelből 800 milliárdért, most fizetjük vissza a rogánbizniszes aranykötvényeket- amelyek aranyat/ euromilliárdokat fialtak rogánnak, habonynak és segitőiknek, és épül paks 2 - orosz hitelből. De ez nem probléma, akkor sem, ha lassan csak a szakadt gatyánk maradt- és a gyermekeink /unokáink tanulása lehetetlenné válik. Csak annak a rusnya féregnek, aki pillangónak képzeli magát az elhajlitott valósága megvalósuljon. Mind, aki ebben közreműködik- kormánytagok, parlament, a kiszolgáló kápók(KLIKK) azok bűnrészesek, bűnsegédek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.