A fővárosi önkormányzat nem fog bezárni semmit – jelentette ki Karácsony Gergely a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) csütörtöki konferenciáján Gödöllőn.

Karácsony Gergely: "Túléljük, ha beledöglünk is"

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A fővárosban a BKV messze a legnagyobb felhasználó, de Karácsony szerint nem állíthatják le a metrót, a villamosokat, mint ahogy Fővárosi Vízművek működését is biztosítaniuk kell. Az utolsó dolog pedig, amit le lehet kapcsolni Karácsony szerint egy városban, a közvilágítás.

A magyar állam is nagyon nagy bajban van Karácsony szerint, lassan a fizetésképtelenség határán áll, így nem tud segíteni az önkormányzatoknak.

Ebből a válságból egyedül a partnerség jelenthet kiutat Karácsony szerint: meg kell egyeznie a kormánynak az Európai Unióval, hogy kifizessék a Magyarországnak szánt forrásokat.

Azt viszont Karácsony sem tudja, hogy addig hogyan jutnak el az önkormányzatok. „Őszinte szeretnék lenni önökkel: nem tudom, 2023-at hogyan éljük túl” – fogalmazott a főpolgármester. Ha 2023-at túléli az önkormányzati rendszer, bármit kibír szerinte, és megerősödve fordulhatnak rá a 2024-es önkormányzati választásokra.

„Túléljük, ha beledöglünk is”

– zárta előadását a főpolgármester.

Forrás: Telex.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
A csüngőhasúnak le kell mondani de az egész brancsnak is el kel húzni a faszba.
Bárki, bármi jobb ezeknél.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
A csüngőhasúnak le kell mondani de az egész brancsnak is el kel húzni a faszba.
Bárki, bármi jobb ezeknél.
Németh István
HÚ, te ócska kari-geri-faszi neked nem kell semmit túlélned! te a biciklisávodban fogsz megpusztulni, a gerinc-sérveddel együtt! Fejfád is festékből lesz a kőrúti biciklisávba felfestve!
Pálinkás Pál
„Túléljük, ha beledöglünk is” ...igazi langyos duma, miért ne a kormány dögöljön bele?...
ómió
A nem "népbutító" rezsi így megviseli Mutyigeri efftársat!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.