Voltak nehéz, sőt válságos pillanatok az elmúlt 12 év kormányzása idején és azt tanultam meg, hogy a legjobb, ha ilyenkor valamilyen formában be tudjuk vonni az embereket a döntésbe – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán szerint az EU miatt volt szükség a rezsicsökkentési rendszer átalakítására

Fotó: Facebook

A kormányfő szerint egyetértési pontokat kell megpróbálni találni a társadalomban, mert minél nehezebb a helyzet, annál nagyobb szükség van az egységre – olvasható a hirado.hu-n.

“Most nehéz időket élünk, ezért szükségünk van a Nemzeti Konzultációra”

– tette hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta, hogy erre azért is van szükség, mert az emberek fizetik meg a szankciós politika árát, hiszen az energia ára nem gazdasági, hanem brüsszeli politikai döntések következményeként emelkedett meg.

Mindez annak ellenére történt, hogy a választások után uniós szinten megállapodtunk Brüsszellel, hogy az energiahordozókat kihagyjuk a szankciókból, de az EU nem tartotta be ezt a megállapodást, ezért volt szükség a rezsicsökkentés átalakítására vagy az árstopok bevezetésére.

Ez az új helyzet, most az a kérdés, hogy tovább rontunk-e ezen a helyzeten, mert az unióban újabb és újabb szankciókat akarnak bevezetni.

“Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek,

mert azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára, aztán mégis kiterjesztették, azt mondták, hogy a szankcióval véget lehet vetni a háborúnak, de a háború elhúzódik, emiatt az árak az égben vannak, ami gyötri az embereket, a spekulánsok pedig dörzsölik a tenyerüket” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy ilyen helyzetben mindenki megmozdul, nagyon nagy pénzek mozognak, az energiacégek pedig a világ legnagyobb profittal dolgozó vállalkozásai. Véleménye szerint ezeknek a cégeknek a tulajdonosai súlyos extraprofit milliárdokra tesznek szert.

A kormányfő azért nem látta szükségét a hatástanulmányoknak, mert az olajembargó alóli mentességet kiharcolták. Elmondása szerint ha ez nem sikerült volna, akkor az lenne a helyzet, hogy nem lenne energia.

Orbán Viktor kifejtette, hogy az ár világpiaci, nem tudunk külön magyar árat kitalálni. Kifejtette, hogy amikor a németek a brüsszeli álláspont oldalára álltak, akkor látható volt hogy az élelmiszerárak is nőni fognak. A műtrágyához és a szállításhoz is egyaránt energia kell, ebből pedig egy gyorsuló infláció lesz.

Ez a helyzet mindannyiunkát gyötri, ezért volt szükség az élelmiszerárstopra – jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor kifejtette, hogy a politikában vannak hibás döntések, Brüsszelben pedig láttuk, hogy hazudtak. Véleménye szerint ez hiba, de ez egy olyan hiba, amit ki lehet javítani. Nemcsak azért fontos hangot adnunk a véleményünknek, mert dühösek vagyunk, hanem mert ha ezen a szankciós politikán nem változtatnak, akkor a felár beépül a gazdaságba és a következő években is fizetni fogjuk. Véleménye szerint október lesz vízválasztó ebből a szempontból, mert ekkor a szankciókat meg kell újítani, és lesz lehetősége Brüsszelnek a korrekcióra.

Címlapkép: Facebook

Forrás: hirado.hu

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Most akkor Európa vezető politikusát, a géniuszt Brüsszel kedvére rángatja, irányítja?
Milyen vezető ez, miért nem képes kiállni a magyar érdekekért?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Vállald már fel egyszer a büdös életedben, hogy 'elqúrtad'- ne mutogass másra, te gerinctelen nimand.
Tejbetök
@Horizont: Legalábbis régen,még a csokornyakkendős korában azt írta,hogy több diplomás!:)A memóriámban ez ragadt meg róla,aztán lehet,hogy 1 szánalmas hazudozó!:)
Németh István
@Aki Én: te óriás barom fasz mert te és a hasonlók gátolják! Ezért kell a NEMZETI KONZULTÁCIÓ, hogy a magyarok érted a magyarok nyilatkozzanak és azzal erősítsék az ember feletti vállalásait te barom állat ütődött hülye!
@Tejbetök: utálom a tökfőzeléket! még csak nem is próbálok vele szót érteni!
@kereső: a te agyad csak szarra, a trágyadombra jár > ki húzta ki az országot a csőd széléről, kinek köszönheted, hogy élheted te és családod a napjaidat úgy, hogy nem nélkülözöl - igaz nem tudsz gyutcsányék módra utazgatni - mert ahhoz is hülye lennél!
@Horizont: még az az egy szerencse, hogy a látómezőn kívülre, de legalább is a szélső szélére vagy ítéltetve így nem látszol hülyék királya lehetsz!
@Tunes1106: ha a Viktorra gondolsz akkor nagy tévedésbe vagy összetéveszted az elődjeivel, ez mutatja, hogy magad sem mered felvállalni - ja ez a művész neved! Különben neked is ajánlom a mai Putyini beszéd elolvasását!
kulabombaafityiszre
@Németh István: tegnap, 18:32
Ebben a tanulni kérdésben eléggé gyenge eresztés vagy.Az egyik leggyengébb itt a sok buta fidernyák között.Ne búsúlj,mert rövidesen utolsó leszel.
Németh István
@kulabombaafityiszre: Na idefigyel a neved is valójában a saját énedet jelöli - kiváló módon! nem szokásom a szarral vitatkozni!
Az általános tájékoztatásom viszont az, hogy az Orbán Viktornak és a hasonlóan gondolkozóknak tök igaza van! Nagyon finoman fogalmaztak, mert a valóságos inflációt előidéző helyzet kiinduló pontja az USA abszolút reakciós, diverzáns az orosz birodalom elleni ukránokat felbujtó tevékenység! Ráadásul sikerült találni egy nem ukrán hanem izraeli származású zsidó, jellemtelen trógert aki az erőszakos népirtó tevékenységével az orosz anyaországot rákényszerítette a kisebbség védelmére! Gondolkozni kéne és elolvasnia a Putyin szombati ünnepi beszédét! >> de hát a szar nagyon nem tud olvasni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.