Kétszázan tüntetnek a Kölcsey Ferenc Gimnázium polgári engedetlenségben való részvételért kirúgott tanárai mellett – számolt be a hvg.hu.

Tüntetnek Budapesten a kirúgott tanárok miatt, rendőrök érkeztek a helyszínre

Értesülésük szerint az öt kirúgott tanár közül csupán hárman tudták átvenni felmondólevelüket, ketten nem voltak bent.

A kirúgott tanárok egyik matematika-kémia szakos. Ő volt az iskola egyetlen kémiatanára.

A tudósító szerint a Munkácsy Mihály utcában annyian vannak, hogy elállják az autók elől az utat. Az utca két bejáratánál rendőrök állnak, ők az autókat már be sem engedik.

A Mérce élőben közvetíti a tüntetést:

Forrás: hvg.hu

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amortizáltok
@Shikari: akkor ezt bizonyitsd be mert engem ok nélkül kezdtetek mocskolni azt azért én is tudok de senkinek meg nem alázkodom, mert volt és van gerincem PÁRTOK PRIBÉKJE MEG sosem voltam ezt mind ti aggattátok rám és itt többekre libsiztek bolsiztok mert a tartalma elöttetek tán nem is ismert. gyurcsányoztok, a tőbbi nem is számit ? magyar a magyart itt mocskolja hol élünk? afrika déli csücskén vagy ázsia sztyeppéin? én itt éltem itt születtem politika és pártok nélkül csak ti mindenkit összemostok mindennel mert ezt adta a szátokba a falka fekáliás vezére rabszolgává tettek titeket is? ez a politika MOCSKA.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
orsos vendel
Mi van orsos ??? Gyerekekre kuldöd a rendörseget ? Ennyire felsz ???
verőce21
Ideje, hogy megtanulják nem csak jogaik vannak...! Mind a lipsi tanároknak, mind a hamvas ifjúságnak.

Munkáltatói jogkörénél fogva a tankerület lépett. Megmondták, hogy jogtalan amit csinálnak, következménye lesz. Egyébként meg az egész, FreeSzfe 2.0
balos
Innen üzenem a fideSS támogatóinak,hogy szarjanak tarajos sült a családi vacsorához!Jó étvágyat hozzá!
Pálinkás Pál
@Shikari: itt lenne az ideje szintet lépni, tudod, mondtam neked duna-delta gyöngye...
Dr. Proktor
@Shikari: Szarni bele gyerekeink, unokáink nevelésébe, mi?
Majd a közmunkások közmunkára nevelik őket...
Pálinkás Pál
@Shikari: nem tetszik az igazság, orbán újmagyarja...közeledik a vég...megkezdtétek a vergődést...otthon a deltában lesz állásod?...ott nem fizetnek a trollkodásért...
Néro2
És nem a fizetésrendezést vitték ? Nahát mik vannak !
Várom a nyóóócelemis határvadászokat mikor küldik rájuk mert ez most fontosabb fitymáknak mint a migráncsuk.
Tetvek ezek a fitymák meg vezetőik mind egy szálig.
ómió
Azt most lehet, még, ha pár maroknyian is! A szemkilövetést meg majd Böszme efftárs egy újabb debütálás után (reméljük, sohanapján) "demokratikusan" pótolja!
Pálinkás Pál
@Shikari: anyáddal beszélj így,aki a világra szart,az emésztő helyett,fideszcsicska...épp itt az ideje hogy eltakarítsák a magatok fajta szemetet,te batnanyelvű ökör...
Pálinkás Pál
@Shikari: ne ugass kis buznyák, személyeskedésért nem utal a párt,herma troll
sokanvagyunk
Már azt hittem, a rendőrök tanítani (vagy tanulni) mentek a helyszínre,
Kapanyél
Kémia tanár nem is kell, nehogy megtanítsa a jövőnk nemzedékét hadianyag gyártásra!
Pálinkás Pál
@Shikari: nem kaptad meg a mai alamizsnát?,...narancs csicska...húzzál bele vazze...ha nem lesz pénz, a család mehet megint csattanó maszlagot gyűjteni ott nálatok, a láposban...
amortizáltok
@Shikari: akkor ezt bizonyitsd be mert engem ok nélkül kezdtetek mocskolni azt azért én is tudok de senkinek meg nem alázkodom, mert volt és van gerincem PÁRTOK PRIBÉKJE MEG sosem voltam ezt mind ti aggattátok rám és itt többekre libsiztek bolsiztok mert a tartalma elöttetek tán nem is ismert. gyurcsányoztok, a tőbbi nem is számit ? magyar a magyart itt mocskolja hol élünk? afrika déli csücskén vagy ázsia sztyeppéin? én itt éltem itt születtem politika és pártok nélkül csak ti mindenkit összemostok mindennel mert ezt adta a szátokba a falka fekáliás vezére rabszolgává tettek titeket is? ez a politika MOCSKA.
amortizáltok
@Shikari: tű gavaris pa russky ha magyarul nem érted ? sprehhen sie dautch pder you ir spek Englisch ha igy
Gauntlet
csak 200? az egész országnak ott kéne állnia !!!
verőce21
Ha a moslék lenne hatalmon, akkor hallanánk, hogy üres a kassza és nincs pénz semmire..., a moslékos haverok folyamatos lopásain kívül...!
De van már sokkal drágább parkolás, most már este 10-ig, nemcsak délután 6-ig, hisz' a moslék "segít" a nehéz időkben, ahogy tud!
csak úgy....
@verőce21: csak egy kersztény katolikus moslék moslékozza az embertársait,föleg ha aljasúl bebaxott...
Málna
@amortizáltok: 19:49 Szerintem ezt ne erőltesd...Magyarul sem tudsz rendesen.:-) De ha ez volt a cél, én jót nevettem.
Istenakinincsen
@Shikari: Ne alázd magad tovább! Vagy ezt tanultad a kutyaiskolában?
Istenakinincsen
@Shikari: Velem ne is akarj beszélgetni mert nem értek kutyanyelven.
Dr. Proktor
@Shikari: Rövid az emlékezeted...
Amikor Medgyesy megemelte a fizetésüket, akkor fidesz nyomásra tüntetgethettek meg sztrájkolhattak, most amikor a béka segge alatt van akkor nem?
Dr. Proktor
@amortizáltok: A leghangosabb mocskolódók pont azok akik az átkosban is azt csinálták!
Engem is feljelentett egy kollégém az egyetemen, a kerületi pártbizottságnál és az oktatási minisztériumban anno, "szocialista embertípushoz méltatlan magatartás" miatt, aztán mit adj Isten, államtitkár lett Orbánnál...
Dr. Proktor
@Shikari: ... valamint írod, hogy a megadott keretek között, ami perpil a kuss!
Dr. Proktor
@Shikari: Mi a véleményed a fidesz kerítésbontásáról? Bűntett volt vagy polgári engedetlenség?
Aki Én
@verőce21: @Shikari: Nem sok nálatok antidemokratább mélysötét pondró van...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.