Öt tanárt rúgtak ki pénteken a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert részt vettek korábban polgári engedetlenségi akcióban. A Partizán rendhagyó adásában ketten is megszólaltak a "renitensek" közül. 

Megszólaltak a kirúgott tanárok: a hatalom fenyegetőzik

Palya Tamás osztályfőnökként és matektanárként dolgozott az iskolában, 30 éve tanít. Nehéz felfogni, ami történt, de lélekben készültek rá a fenyegetések után, mondta. De megérte, látva a tüntetésen összegyűlt tömeget és a beszédet, ami az egyik diákja mondott, tette hozzá.

Amikor beleállt a tiltakozásba, azt mondták neki a diákjai, hogy vigyázzon, mert mi lesz velük, ha kirúgják, hiszen érettségire készülnek. Erre ő válaszolta, hogy:

„Néha azt kell mondani, hogy elég, és fejjel kell menni a falnak, mert az nem sztrájk, hogy közben órákat kell tartaniuk. ”

Palya Tamás azt is elmondta, a diákok a Kölcseyben szaktanárok nélkül maradtak: őt úgy rúgták ki, hogy egyszerre osztályfőnöke és matematikatanára végzős osztályának, nem tudja, hogy velük mi lesz.

Törley Katalin egyben a Tanítanék Mozgalom képviselője is, akit vélhetően még csak azért nem mentettek fel állásából, mert nem tartózkodott az épületben, amikor behívták felettesei.

A tanárnő arról beszélt, hogy a hatalomnak azért kellett most olyan radikális eszközhöz nyúlnia, mint a leghangosabban tiltakozó tanárok kirúgása, mert a tanárhiányból egyre többen értették meg, hogy amikor arról beszélnek, hogy a tanárok nem tudnak dolgozni, mert nem tudják a számláikat fizetni, akkor nem hazudnak. Így oda kellett csapniuk, hogy a többi tanár már ne vállalja a hasonló akciókat, hiszen látják: valóban a munkájukat kockáztatják.

Törley szerint azonban rendkívül fontos, hogy most ne hagyják abba a tiltakozásokat.

Mindkét kirúgott tanár kész perre menni, ugyanis szerintük nem volt arányos a polgári engedetlenségre adott tankerületi válasz, vagyis a kirúgásuk.

Törley Katalin autoriternek és diktatórikusnak nevezte a jelenlegi hatalmat, de szerinte az is probléma, hogy nem alakult ki egy szolidáris és kritikus tömeg, ami kikényszerítette volna az oktatás rendbetételét. Azt mondta, hogy a tanárok felelőssége is, hogy nem tudták meggyőzni a szülőket, hogy amikor felszólalnak, akkor az ő érdeküket is képviselik. Talán most már egyre többen értik ezt, és egyre többen szólalnak fel a problémák miatt. Szerinte a hatalom emiatt nyúlt ilyen erős eszközhöz most. A kirúgásokról azt mondta: „Ez fenyegetés a többi tanár felé.”

 

Forrás: telex.hu

115 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Apfelbaum
Elméletileg a tanárok magasabb intelligenciával rendelkező emberek mint az átlag...
Évek óta nem tudják kitalálni, hogy milyen módon és formában tudnak érvényt szerezni a köveléseikre,bejelentik ,hogy 3 hét múlva sztrájk lesz,addig a Geci és csapata felkészül,fenyeget és szankciókat vezet be akár törvényt is alkot...az egész kibaxott tanári csapatnak abba kell hagyni a munkát,félre tenni az oktatás szeretetét,a gyerekek iránta elkötelezettség stb ...addig nem veszik fel a melót ameddig nem látják papíron,hogy mennyivel több fizetést kapnak holnaptól és milyen körülményeket biztosít hozzá a kormány.
Ennyi az egész,de amúgy elég ha a főváros bejátsza ezt,a vidék követni fogja és még a Holdról is látni fogják
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@Gyurka80: Ugye tudod, mennyire érdekel, hogy mit hiszel el és mit nem? Engem ismernek elég sokan erről az oldalról, és jól tudják mivel foglalkozom, mit alkottam eddigi életem során, és hogy mennyi ember biztos megélhetését teszem lehetővé. Gondolod, hogy majd egy "Gyurka80" véleménye érdekel? Szerintem te egy mezei segédmunkás lehetsz, aki szerint a villanykörte kicserélése (de szerintem úgy általában véve is a fizikai munka) az igazi, a szellemi az csak íróasztal, autókázás, a pedagógusnak napi pár óra üldögélés, stb. Sajnos sokan élnek kis hazánkban ezzel a felfogással, de ezek többsége tanulatlan ember. Én bármikor cserélnék egy fizikai munkással egy hónapra, csak amíg én el tudnám végezni az ő munkáját (nem vagyok egy gyenge ember), addig a fizikai melós simán tönkretenné a céget. Kapizsgálod, barátom? Vagy ott van bátyám, sógornőm, akik immunológusok, rákkutatók, vajon ha cserélnének egy olyan emberrel pár napra, aki tud villanykörtét cserélni, mi lenne a kutatómunkával? Ők kicserélik a villanykörtét, na de fordítva...Próbálj gondolkodni, mielőtt leírod a hülyeségeidet. Ráadásul megint jössz a baloldallal, kicsit már unalmas.
Gyurka80
@division: Értelmes embernek tartod magadat, de nem érted a leírtakat. A villanykörte becsavarását NEM fizikai munkának gondoltam, hanem bénaságnak, műszaki antitalentumnak . "hogy mennyi ember biztos megélhetését teszem lehetővé" NEM TE teszed ne játszd a jó fiút,hanem a cég, ami profitot akar. és te odakerültél, mert NEM a te céged! Gondolom a a Nagykörúton belül laksz és vered itt a melled.
division
@Gyurka80: Továbbra sem vagy egyéb, csak egy gyűlölködő valaki. Két szabadalmat tudhatok magaménak, és ezek alapján működünk, én és a külföldi társam hoztuk létre sok-sok évvel ezelőtt a céget (gyárat inkább), engem nem odaültettek. Undorító egy ember vagy, az az igazság, inkább beszélgess a többi gyűlölködővel, vannak itt páran. Ja, és semmi közöm Pesthez, szóval ez is mellé ment. Nem kell válaszolnod, felesleges ez a társalgás, te csak meredj továbbra is a múltba, és gyűlölködj. Jó szórakozást mindehhez.
Gyurka80
@division: Szabadalmad van, de nem érted a villanykörte becsavarást. Valószínű nem műszaki az a szabadalom.
division
@Gyurka80: Műszaki az mindkettő, nagyon is. A villanykörte becsavarás elméleteden meg nincs mit nem érteni, a fizikai munkával vetettem csak össze szemléletként, de láthatóan ez nem jött le.
Gyurka80
@division: Nem veszed észre, hogy neked nem jött le?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.