Király Nóra szerint javítaná a demográfiai mutatókat, ha a 25 és 30 év közötti nőknél bezetnék a személyi jövedelemadó-mentességet. A kormánynak épp van egy ilyen terve.

Javítaná a demográfiai mutatókat a 25 és 30 éves koruk között szülő nők személyijövedelemadó-mentességének bevezetése – hangsúlyozta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapító-elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap az MTI híre szerint.

A Ficsak vezetője ismét egyetértett a kormány ötletével, a 25 és 30 éves koruk közt szülő nők szja-mentességével

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Király Nóra a kormánynak arra a tervére reagált, amely szerint ha egy 25. évét betöltött nő – akinek már nem jár a fiatalok szja-mentessége – gyermeket szül 25 és 30 éves kora között, akkor 30 éves koráig adómentességet kap.

A Ficsak alapítója kiemelte: bármilyen helyzet van, háború vagy megszorítások, akkor is gondolni kell arra, hogy a jelenlegi demográfiai küzdelemben áttörést lehessen elérni.

A kormány 12 éve küzd azért, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon, és a küzdelem eddig sikeres volt – fogalmazott. Felidézte, hogy 2010-ben a hazai termékenységi ráta 1,27 százalék volt, ma pedig 1,5 százalék, tehát látszik a lassú javulás.

A családpolitikai rendszer bővítése azt segítené elő, hogy még a 20-as éveikben váljanak anyává a nők – mutatott rá. Hozzátette: az egyik legnagyobb probléma, hogy nagyon kitolódott a szülés időpontja, a legtöbb nő 30 éves kora után vállalja az első gyermeket. Emiatt azonban nem születik meg annyi gyerek, amennyit a fiatal nők szerettek volna, mert kifutnak az időből.

Király Nóra jelezte: jövedelemtől függően akár 50-100 ezer forintos havi megtakarítást is jelenthet egy, a munkaerőpiacra visszatérő fiatal anyának az újabb családpolitikai intézkedés bevezetése.

Forrás: mti.hu

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ezt a "független " szervezetet mennyi lóvéval támogatjuk,?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
04:04) Ezért nagyon fontos, hogy a Fidesz hatalma még 10-20 évig fennmaradjon, hogy az ország demográfiai egyensúlya (is) helyreálljon... és a lakosság hasznos szegmensében...!

A fekagyártást hagyjuk meg a Napnyugati országoknak, ők úgyis ebbe az irányba mentek el...! :)
nezelodo
Nicsak bicsak, mit nem mond a ficsak? Szólni kellene a nemzetvezetőnek, ha egyik kezével ad a fiataloknak, ne vegye el tőlük a másikkal, az Európa, nagyságával első ÁFÁ-jával, és a mesterségesen gerjesztett inflációval, a közművek kolhozosításával, majd azok gátlástalanul magas használati díjával, a családi pótlék 2010 óta való befagyasztásával, a szülők, nagyszülők nyugdíjának alacsonyan tartásával, az óvodai ellátás nehézségeivel, az egészségügy padlóra küldésével, az oktatás lezüllesztésével.
Talán át kellene tekinteni pld., hogy a legkiseb városok (esetleg már bukott) NER vezetőinek, és a klikgabriellák, klikbearixok, klikandreák, és más fideszes felsővezetők stb gyerekei miért Nyugat-Európában végzik már sok esetben az alaptanulmányaikat is pedig a hazai oktatásban felvirradt már a fényes Hajnal? Nem szúr ez szemet a lelkes fideszt istenítő szavazóinak, ha már a csúcsra járatott lopást helyeslik is?
ómió
Dávid efftárs ki fog ugrani az efftársi "árnyékbőréből"!
csak úgy....
@verőce21: amit te itt vizionálsz az még a nyugaton élö "fekáknak" is kevés lenne,hiszen kifelejtetted a fontos részleteket! - orvosi ellátás a kölkök taníttatásása és a lakhatás! -nem véletlenül menekülnek elöletek nyugatra a fiatalok,ti vén begyöpösödött lófaßjancsik,akik belezavarodtatok az orbáni nemzethy nagy cirkuszba.
Aki Én
@verőce21: Fura kettősség ez a cigányozás az ötgyerekes roma minielnök imádata mellett.
Nem gondolod, elmebeteg?
Nyilván nem.
Szűkre sikeredett neked ez a világ.
csak úgy....
@Aki Én: @Aki Én: orbánt a hülyéi magyarosították és kifehéritették mint májköll dzsekszon pénzért önmagát.
fura mikor maguk a rasszisták "fehéritik" ki az idoljaikat,bálványaikat...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.