A Bosnyák téri gigaberuházás ellen tüntettek körülbelül félezren, Horváth Csaba polgármester kéretlenül ment fel a színpadra kétszer is, másodjára már nem fogadták lelkesen a kerületi lakosok.

A hvg.hu cikke szerint szombaton a Bosnyák téren demonstráltak a térre tervezett gigaberuházás ellen mintegy ötszázan, amikor Horváth Csaba szocialista polgármester is felpattant a színpadra, hogy hozzátegye a maga mondandóját az előtte szóló képviselőhöz, ám a tüntetők kifyütyülték a polgármestert.

Kifütyülték a zuglói MSZP-s polgármestert a tüntetők – videó

Fotó: Facebook/CivilZugló Egyesület

A Bosnyák tér mögé (Csömöri út–Rákos-patak–Bosnyák utca–Mosztár utca) 250 milliárd forintból tervezik megvalósítani a Zugló City Centre névre keresztelt beruházást (a Csömöri úti egykori edzőpálya helyére), amelynek első lépcsőjében egy nyolcemeletes, 162 lakást és két üzletet is magába foglaló épület épülhet föl, a projekt áprilisban kapta meg az építési engedélyt. (A projektről a hvg.hu még április végén azt írta, a beruházásban közel ezer lakást és egy sor irodaházat építenek fel 2029-ig, az építkezést Tiborcz István üzlettársának érdekeltségébe tartozó cég végzi.)

Ez sokaknak nem tetszik, vasárnap délután a tüntetésen – melyet a CivilZugló Egyesület szervezett és csatlakozott hozzájuk a Momentum és a DK – Várnai László önkormányzati képviselő beszámolója szerint Horváth Csaba polgármester "kierőltette", hogy ő is felszólalhasson, kétszer kéretlenül is felment a színpadra, ám a tüntetők kifütyülték őt.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
Van az a pénz amennyiért egy MSZP-s is a Fidesz szekerét tolja...
ómió
Efftársi vállalkozó ilyenre nincs, vagy csak a lét kevesli!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.