Arról dönt a kormány, hogy teljesen átalakul-e a rendszer vagy sem. 

Kész a tervezet: Pintér Sándor szétzúzná az egészségügyi rendszert, amit ma ismerünkMTI/Kovács Attila

A parlament hamarosan szavaz az egészségügy átalakításának terveiről, amelyről nem tartottak társadalmi egyeztetést, mondván „annak sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik”. Pintér Sándor egészségügyért (is) felelős belügyminiszter nyújtja majd be a kormánynak a szóban forgó előterjesztést, amelyben

szakdolgozói béremelésről, az alapellátás átszervezéséről és új feladatairól, a rendelőintézetek jövő nyárra tervezett államosításáról, valamint a dolgozók megyéken belüli vezénylése mellett a kórházi látogatási rend átszabásáról is szó van.

Ennek részleteiről a Medical Online számolt be. A lap szerint az állami kórházakban dolgozók munkáltatója a megyei, irányító kórház lesz, munkaszerződésük pedig változó telephelyre szól, így a társkórházakban is biztosítva lenne a humán-erőforrás rotációja. A kapacitásokat egyenletes földrajzi eloszlásban a lakossági igényeknek megfelelően terveznék.

Az előterjesztésben szerepel az is, hogy a kórházak adósságának rendezésére és felszámolására vonatkozóan külön beadvánnyal készül a szakállamtitkárság.

2023. január 1-jétől szakdolgozói béremelést szorgalmaznak az előterjesztésben, amelyre a költségvetésből jövőre 130, 2024-ben pedig 142 milliárd forintot irányoznának elő. A béremelés célja az orvosi és szakdolgozói fizetések egészséges bérarányának kialakítása.

Az államtitkárság célja, hogy az állami intézményekben csak a szolgálati jogviszonyt vállalók (vagy önkéntes segítők) dolgozzanak, ezért a közreműködő, mint foglalkoztatási forma valamennyi típusát kivezetik a rendszerből 2024. január 1-jéig. 

A körzethatárok átalakításának és kijelölésének joga az önkormányzatoktól az OKFŐ-höz kerülne, egyúttal a központ égisze alatt működő praxiskezelő venné át a betöltetlen körzeteket is. A gazdaságtalan üzemméretű praxisokat 2028. január 1-jéig számolnák fel. A csoportpraxisok kialakításának lehetőségét törölnék az alapellátási törvényből.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 81 járásban 102 helyen tervezi az ügyeleti központok kialakítását. Az új háziorvosi ügyeleti rendszer költsége 33 milliárd forint, ebből 5,3 milliárd egyszeri beruházási költség, amelynek fedezetét az uniós helyreállítási alapból biztosítanák.

Célul tűzték ki az előterjesztésben az állami tulajdonú és üzemeltetésű háziorvosi informatikai rendszer, a miniHIS „minél nagyobb mértékű térnyerését”. Az EESZT-MiniHIS-re vonatkozó műszaki feltételek teljesítését valamennyi háziorvosi rendszergyártótól elvárják, azok a szoftverek, amelyek az előírásnak a türelmi idő elteltével sem felelnek meg, nem lesznek alkalmazhatóak a praxisokban 2024-től.

2023. július 1-jétől államosítanák az önálló járóbeteg-szakellátókat, amelyek a megyei irányító intézmény telephelyeként olvadnának be a költségvetési szervbe. Amennyiben a kabinet rábólint a tervekre, az érintett intézmények köréről, a folyamat ütemtervéről és az államosítás anyagi igényéről jövő január végéig kell előterjesztést készíteni a kormánynak. Első lépésként az államosítás 95, 100 százalékban önkormányzati tulajdonú rendelőt érintene, amelyekben a szakorvosi/nem szakorvosi kumulált óraszám eléri vagy meghaladja a 100 órát.

A centralizációs törekvések sorába illeszkedik a nemzeti orvoslaboratóriumi diagnosztikai hálózat kialakítása, amiről egy ével ezelőtt Takács Péter még az OKFŐ főigazgató-helyetteseként beszélt egy konferencián. A nemzeti laborhálózat koncepciója a számítások szerint mintegy 60 milliárd forintnyi forrást igényelne. 

Új törvény elfogadását is szorgalmazza az előterjesztés „a szakápolás átalakításához kapcsolódó egyes intézkedésekről”, amely jogalapot teremt a tartós ápolási ágyak átadására azoknak a szakápolási központoknak, amelyeket az állami fenntartású egészségügyi intézményekben, a korábbi fekvőbeteg osztályok infrastruktúráján alakítanának ki, ahol az idősgondozást a szociális szektorra és az egyházakra támaszkodva oldanák meg. Fenntartásuk a szociális tárca feladata lesz.

A látogatási időn kívül a jövőben egy ápolási segítő is támogathatja az önmagát ellátni nem tudó, hosszú távú kórházi ellátást igénylő, pszichés krízishelyzetben lévő vagy haldokló beteget. A segítő – akinek személyét a beteg választja, és akinek adatai bekerülnek a betegdokumentációba is – ápolásnak nem minősülő tevékenységével tehermentesítheti a személyzetet is.

Szigorúbb, egységes látogatási szabályokat rendelnének el a kórházakban, amelyek szerint a látogatási idő és a látogatók száma egyaránt korlátozható, valamint előzetes bejelentkezéshez köthető, például online előjegyzéssel. Kizárják a látogatásból a 14 év alatti gyermekeket, ez a korlátozás ugyanakkor nem vonatkozna a testvérre és az egyenes ági rokonra.

A most készült előterjesztés szerint a szabad orvosválasztás az alapellátás kivételével megszűnik. A tervezet alapján a beteget a kórházban a szolgáltató munkarendje alapján beosztott orvos látja el, helyette másik orvos nem igényelhető.

Az előterjesztésben foglaltak egy új törvény elfogadását és 6 hatályban lévő jogszabály módosítását igénylik a parlamenttől, és 4 új kormányhatározat elfogadását a kabinettől.

Forrás: Medical Online

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Amiért ellenzékben tiltakozott a fidesz, azt most többszörösen és sokkal rosszabbul meglépi Pintér és a kormány! Ezzel a közegészségügynek annyi! Azoknak a betegeknek, akiknek nem telik a magán egészségügyre, nem sok esélyük marad gyógyulásra! A l
kórház összevonások már akkoriban is nagyot buktak, most meg aztán mindent, mindennel összevonnának, államosítanának! Az ellátás finanszírozás rendezéséről természetesen egy szó sincs.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
először ezt a szarost kéne elintézni...szerintem ő az agy, nem a büdös cigány...
mackoka46
Hová süllyesztik az egészségügyet, mikor már most is felettünk a béka.
Nessy
Amiért ellenzékben tiltakozott a fidesz, azt most többszörösen és sokkal rosszabbul meglépi Pintér és a kormány! Ezzel a közegészségügynek annyi! Azoknak a betegeknek, akiknek nem telik a magán egészségügyre, nem sok esélyük marad gyógyulásra! A l
kórház összevonások már akkoriban is nagyot buktak, most meg aztán mindent, mindennel összevonnának, államosítanának! Az ellátás finanszírozás rendezéséről természetesen egy szó sincs.
gina
Egy ilyen szenilis trottyos vén embert engednek az EÜ vel játszadozni, a fidesz mindent megtesz hogy tönkrevágja ezt az országot, mikot jön végre egy mesterlövész???
namihami
@gina: EGY?!?!??! Lassan egy század is kevés lesz! Ahhoz a ""Causescu""-módszerhez már lassan egy kilométeres fal is rövid lenne.
Lepényleső
...és olyan lesz mint most már a nyugdíjrendszer is;- egy életen át fizettetnek velünk kötelezően,
aztán ha lenne rá igényünk,- mindenki oldja meg saját maga,hiszen a pénznek már se híre,se hamva?
Németh István
@Horizont: @Lepényleső: @namihami: @gina: @C_3PO: @Nessy: mint beavatott barmok! figyeljetek csak >>> a nagyon seggfej dobrevicse klára a dk. árnyékszék kormányának elmebajos hatalom hajhásza (a kommunista apró tóni leszármazottja a kommunista magzatból kifejlődött korcs) nem a sajtótájékoztatóján és az azt követő un. árnyékszék kormány tagjainak bemutatása során hangsúlyozta ki a korház-bezárások fontosságát??? miről beszéltek szarfejűek!
KI tette rendbe és fejleszti folyamatosan az egészségügyet a nemzeti-polgári igényeket alapul véve! Szar trógerek vagytok a hír-hordozó médiáitokkal együtt >> aljas briganti barom állatok!
Még vana pofátokon bőr a pórias egyszerű véleményemet kifogásolni, NEM IS ÉRDEMELTEK MÁST! különben meg is rohadhattok a nemzetnek semmi szüksége rátok > de a gazdátokra sem!!!
ómió
Ez a "szétzúzná", azért, inkább a Komáromi efftárs-féle stílus!
orsos vendel
Olajszökitö sinter panyi !!! Itt is lopsz ???
Toller Béla
Dúl a meg nem értés, meg a fasizmus ! Ezt alig lehet végigolvasni felháborodás nélkül. És még be is vezetik, erővel, ahogy szokták ! Szerintem az a tíz orvos, meg néhány szerencsétlen ápoló, aki ebben a rendszerben bennmarad, nagyon meg lesz fiztve ! Amíg csak bírják ...egy hét, két hét ...
Toller Béla
Ez nem egy csapat buta rendőr, te pintér ! Ezeket nem lehet ide-oda húzogatni, tologatni ! Vagy legalább mindenik alá egy audit, vagy egy mercedest tessék adni ! Az önkormányzatok kifiosztása itt nemzeti sport, a nemzeti sport is kormánykézben van már. A laborokkal mi a bajotok ? Túl gyorsak ? Nem mind nektek tejel ? Miért kell minden laboránsnak állami alkalmazottnak lenni ? Hogy ne lehessen saját szavuk ? És a szerződéses dolgozókkal is bajtoko van ? Ugyanaz, mi ? Nem bírtok velük. Túl drágák, ahogyan megpróbálnak megélni ! Szóval, tűnjetek el ezzel a koncepicával, tehetségtelen erőszakos, tudatlan barmok !
simmering73
@KisTehen: Te biztos nem siratod, mert téged egyből a vágóhídra visznek, nem az állatorvoshoz, te marha.
Galway
@Németh István: Pistike! Nem vetted észre, hogy itt "@Horizont: @Lepényleső: @namihami: @gina: @C_3PO: @Nessy:" + én vagyunk az okosok, te meg a nagyon hülye?!
De azért csak mondom:
1. felnőtt ember ér-vel, nem csúfolódik, mint egy óvodás, mert átteszik a katica csoportból a mezei poloska csoportba!
2. felnőtt ember tudja, hogy minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik, tehát a hatalom nadrágszárához dörgölődő rühes macska inkább rühes, mint macska
3. szégyelld magad, hogy lekommunistázod drága vezéredet, a kommunista Sipos Erzsébet és Orvbán Győző elsőszülöttjét, hát szabad ilyet?
4. és utoljára: Menj a fenébe!
Toller Béla
..és akkor a betegek hová fordulhatnak ? Velük mi lesz ? Vagy meg lesz parancsolva nekik a gyógyulás ? Helyben !
lusta
@Toller Béla: Az előterjesztésből világosan látható, hogy csak egy zavaró tényező van. A betegek. A nagy átalakítás eredményeként most majd államilag nélkülük fogják működtetni.
szegfue
"...idősgondozást a szociális szektorra és az egyházakra támaszkodva oldanák meg..." Komolyan mondom, érdekes ez a "szociális szektor", egyáltalán nem tudom értelmezni! Megnéztem a wikin... a szociális szektor a gazdasági szektor egyik ága, mely a makroökonomia hiányosságai miatt jött létre. A makroökonomia pedig a gazdasági szereplők és a gazdasági tevékenységet folytatók összességét jelenti. Vagyis ténylegesen a szociális szektor az égadta világon semmit sem tud kezdeni, hiszen hogyan és mivel pótolná a gazdasági szereplők hiányosságait?! Csupán egy közgazdasági fogalom... szerintem, tehát adtak ezzel is egy pofont a szarnak:(
CsipkeRózsa
2010 óta folyamatosan átalakítanak, egyre rosszabbá vált az egészségügy, lesz ez még rosszabb is?
Nessy
@CsipkeRózsa: Lesz! Ha van pénzed meggyógyulhatsz százezrekért,a magán szektorban, kivéve ha onkológiai problémád van,ha nincs annyi pénzed, vegyél egy imakönyvet!
CsipkeRózsa
@Nessy: 14:05

Az imakönyv már megvan, most köttettem be. Jó ötlet, ki sem kell mozdulnom a lakásból, az időpontot is én határozom meg. Elolvasgatom a Tízparancsolatot is.
Nessy
@CsipkeRózsa: Tudod, anyám ugyan abban a kórházban dolgozott a nyugdíjáig, ahol én is 41 évig. Én 1957-ben az érettségi után kezdtem a szakellátásban dolgozni, miután "helyhiány miatt" nem vettek föl az orvosira. De ennyire egyik rendszernek sem sikerült tönkretenni, mint most pár év alatt az Orbán "szakértő minisztereinek" a kormány támogatásával! Sőt az 1980-s években sok kórház került bővítésre, felújításra, modernizálásra! Imakönyvem, sőt Missalém is van. Dupla gyógyulás. Bár a csigolyáimra és a rejtélyes fogyásomra nem igazán hatásos.
namihami
@Németh István: 12.00: Ebbe a szép, irodalmi stítusodba szerethetett bele a Kenyéradód!
Aki elolvassa, az tudja, hogy a komentjeimben a személyeskedés nagyon nem kenyerem, de te tényleg egy igazi orbanista tapló vagy. Olyan durbincsos! És, csak a félreértések elkerülése végett, nem azért mert nem tudnék szavakat találni rád! Csupán amúgy is felesleges lenne!
A többit mások már (többször) megírták!
Németh István
@Horizont: arról egyeztenek amire adott esetben szüksége van, vagy lehet az országnak, pontosabban a nemzet adott helyzetének jobbá tételéhez!
Ez nem politikai - ideológiai - kérdés ez nemzet gazdasági kötelezettség! Ez az amit a gyurcsány-bajnai paktum a magánérdekeik folyamatos növeléséhez kívánt biztosítani! ÉS ami nem jött össze a gyurcsány-terror és a büntetlenül maradt gyurcsány bevallás után!
A PINTÉR MINISZTER >> nem összetévesztendő a dk. árnyékszék eü. miniszterrel aki azonnali kórház bezárásokkal kezdené! Továbbá > nem összetévesztendő a FIDESZ kormány folyamatos egészségügyi fejlesztő, beruházóprogramja az egészségügy fizetőssé tételével >> mind az mellett, hogy egy életen át fizetted és fizeted az Eü, járulékot!
Éritek moslék ganaj próféták az árnyékszék kormányotok csőcselék szart fosó tetvek gyűjteménye>>
Németh István
Tehát a szarfosók gyűjteménye, hogy nehogy hiány érzetetek legyen >> @namihami: @Nessy: @CsipkeRózsa: @sgl: @Horizont:
namihami
@Nessy: @CsipkeRózsa: @sgl: @Horizont: Sziasztok! Pityu morcos...
Nessy
@namihami: Meg kell hagyni a saját világába, nem vitatkozni, kevesebb vele a baj!
namihami
@Nessy: Azért vannak még néhányan, akik most sértve érezhetik magukat a mellőztetés miatt!
kereső
Erre a némethistván-i szintre lemenni- nem is vagyunk rá többségében képesek.Ez már olyan mélység, amelyet egészséges ésszel biró halandó nem képes elsajátitani.
balos
Ez a faszkalap képes a segg lukat összevarratni,mert akkor nincs lehetőségünk rá szarni!
Németh István
@kereső: @Nessy: @namihami: HÁT, hogy némi képen ne csak az üres horizontot bámuljátok; és aljas sértő szövegeket dumáljatok, aztán nehogy mán eszetekbe jusson valakit is vegzálni tudtom veletek, hogy ha valaki engem sértegetni merészel; az egy-milliomodszor kapja vissza a lehetőleg válogatás nélküli valós önarcképét, annak perifériáit, s vidáman gyönyörködhet, élvez-kedhet benne!
De ha netán az adott témához szólnátok hozzá - amihez hiszem, hogy képtelen, mert a moslék kommunista erkölcsön nőtt fel, oszt nem is tud, akar arról leszakadni és/de van "művészneve" mert vállalni nem meri önmagát - akkor a témához kvadráló akár hasznosítható gondolatiságot kapnátok! De nektek ugyebár nem az értelem, hanem a folyamatos általam prezentált önarckép hiányotok van. Aztán ti a az örökös hazugság, a tolvajlás prédikátorai lévén a tisztességről a saját - sajnos benneteket is éltető - nemzeti kötelezettség érzet nélkül lopjátok a levegőt!
Kapísgálod @kereső: a számodra is megfelelő szintet? te barom-fasz fogalom!
T-Boly
Nem olaj az egészségügy kedves keresztapánk !
Ezt sima szőkítéssel,színtelenítéssel nem lehet megoldani. Bár lehet,hogy kaja ibrahimnak vannak jó ötletei.
Németh István
@T-Boly: na igen! A múlt kísér! Ha viszont lapozunk, mint azaz általam minősíteni nagyon nem akart antal jóska mondotta volt > "gúnyát egyszer lehet cserélni" akkor viszont el lehet gondolkozni a helyzeten! Ezt annak a gondolatiságnak a jegyében írom le, hogy viszonylagos hm. rend és nyugalom van a nagy általánosságban! Persze vannak hibák - de hol nincs?
Aztán az alázási szándék nem teljesen űdőgél meg!; mert van egy folyamatosan jobbító ténykedés alatt álló Eü. mint infrastrukturális fejlesztési, mint bérezési adottságokban! A nyerészkedés meg a dk. (mszp) mánia > mivel, hogy privatizáltatni akarják a kórházak nagy részét és általánosan az egészségügyet > igazi "kommunista" módra, ahogy a kádár atyus idejében is volt! Na persze, ... attól mennénk a falnak!!! Annak a rétegnek az érdekében, akiket ők képviselnek - az tévedés ne essék; nem a polgári tagozat!
kereső
Mit kell ezen "ragozni". Amihez ezek eddig hozzányúltak az mind ócska x@rrá vált, vagy felszámolódott. Most meg kell, hogy kapja a KÖZ!!!egészségügy is a kegyelem döfést. Kegyelmet emlegett orbán is, amikoor szombaton felavatta a református templomot és kollégiumot. Arra számolatlanul van pénz, meg a katolikusokra. Csak éppen ezek nem a nép, az istenadtaa nép életszinvonalának emelését szolgálják. Kész, vége. Ahogyan felszámolta orbán a társadalombiztositás rendszerét is 200 év után, amihez még horthy sem nyúlt.
Ja, és csak emlékeztetőnek" az egészség nem üzlet"- volt a szlogen a "szociális népszavazás" idején. Majd most azzá lesz. Aki birja fizeti, aki meg nem, annak ott a szentelt viz.
Néro2
Hogy lehet szétzúzni azt ami már szét van zúzva ? Ezek a fitymák a szétzúzottat is szét tudják zúzni.
Egyébként meg miért kéne , hisz azt mondták Európa legjobb egészségügye a Nemzethy Matyar.
Akkor meg ?
balos
@Néro2: Ez az axióma már a rákot is röhögésre készteti,s mint köztudott a nevetés orvosság,azt pedig nem lehet pénzzé tenni,hogy ellophassák!Amit szétbasznak azt újra felépíteni sok pénzbe kerül,tehát lehet dőzsölni a "vályúnál"!
Dr. Proktor
@Németh István: Fordítsd meg amit írtál és akkor igazad van!
Toller Béla
Elérkezik pillanat, amikor a tanárok, orvosok, egyéb értelmiségiek már a kötelességtudatuknál fogva abbahagyják a munkát ? Vagy itt mindent lehet, fasizmust, kannibalizmust, vudut, hátrafelé nyilazást ...
Havanagi
Egy ilyen vén fa@ nem tud XXI.századi lenni,Geci pedig csak ilyen kreténekkel veszi körbe magát,hogy tünjön a legokosabbnak.
volvós
@C_3PO: tegnap 11:26 az olajszőkítéshez a legjobban...
Németh István
@Dr. Proktor: kik tették tönkre az egészségügyet? a ballibkó kommunista rablóbanda! Elfelejtet-ted? > nagy hiba a jelenlegiek 12 éve fejlesztik, mindenféle téren!!!
@Horizont: a felelős kormány akit a nép csaknem 4/5-e választott meg önálló tevékenységgel van megbízva! Ha viszont úgy ítélik meg a vezetés részéről, hogy egy adott témában a nép véleményére is szükség van, hogy erőteljesebben tudja az álláspontját és a NÉP POLGÁRAINAK az érdekeit képviselni nemzeti konzultációt kér!
@Eladott Ország: úgy gondolom adott időben kellett volna követelni > 1. a titkosítás eltörlését 2. a kivizsgálás lefolytatását - akár külhoni szervezetek részéről is a hordereje miatt! 3. Ez az ország polgárainak adott időszaki gazdanélkülisége! 4. ha most kivizsgálnák az ügyet és felgöngyölítenék azt ami valós tény, mit érnél el vele? Évek sora telne el! bosszúból mit is tudnál tenni ami nép-nemzet érdekű???
@Havanagi: ha valakiknek megfelel azok tartják érte a hátukat! Ezen kár csámcsogni, majd ha nem úgy tesz ahogy elvárt, akkor nyilván lesz aki tesz úgy ahogy elvárt! Ennek is van felelőse!
@volvós: olybá tűnik nyaltál valamit, ami nem fagyi volt!
vacsi
Ez az ember mit ért az egészségügyhöz? Talán orvos?
Dr. Proktor
@Németh István: Jelezd már a rendszergazdádnak hogy javítson az algoritmusodon, mert már csak röhögést tudsz kiváltani a normális emberekből a posztjaiddal meg a szándékaival ellentétes hatást...
Apfelbaum
Egy ágytál cserét nem mernék rábízni erre a baba popsi arcú okádék patkányra nemhogy egy rendszer kidolgozását, a bdskrvnydt,hogy gyújtottál volna rá anno a szőkített olajos hordók mellett...
Németh István
@vacsi: No egy vezető>> nem feltétlenül kell hogy tudjon operálni, de tudja azt, hogy mit kire kell rábízni, hogy az úgy oldja meg a feladatot hogy a többi tevékenységekkel szinkronban legyen ugyanakkor a legbiztonságosabb módon tegyen eleget a feladatának!
@Apfelbaum: seggfejkém! nem ez a feladata! > Ha ez lenne nyilván gondoskodna arról, hogy kinyald az ágytálat és tisztán kerüljön az a beteg alá - majd ha teleszarták felfordítva a fejedre!
@Dr. Proktor: te moslék, nem veszed észre; ha te egy moslék szóval illetsz annak az ezerszere-sét kapod vissza!? még inkább ez lesz ha nem szoksz le a minősítésről! > mi több annak a kormánynak a vegzálásáról amelyiket egy nemzeti egység csaknem 4/5-el megválasztva sikerre
viszi az országunk polgárainak életvitelét! NEM a ti hülye agyatok szerinti felfogásban párt érdekeket érvényesít, hanem a nemzeti érdekeltségekért, a polgárok jobblétéért küzd!
Dr. Proktor
@Németh István: Igenis őrmester elvtárs! Kérek engedélyt meghunyászkodni...
volvós
@Németh István: te meg szoptál rendesen ahogy szoktad...fideszes köcsög ...
csipetke
Orbánnál nem gond,ha valaki nem ért a feladathoz,amire ki lett nevezve,mert ha megnézzük az összetételt,egyik se nagyon ért semmihez. De orbánnál nem is az a cél,hogy szakértői kormánya legyen, hanem csak a biodíszletre van szüksége,hogy úgy nézzen ki, mintha...Mindenről orbán dönt, láthatjuk milyen sikerrel,mert az ország évek óta a bányászbéka segge alatt van. Nálunk emelkedtek az árak a legjobban, nálunk a legmagasabb az infláció,és nálunk keresnek a legkevesebbet az emberek, a legalacsonyabb béreket nálunk adóztatják meg a legjobban. Azért lássuk be, valamiben mi is tudunk elsők lenni..
Toller Béla
De miért a feltételes mód ? Tén áll az útjában valami, vagy valaki ?
Németh István
@Dr. Proktor: alezredesként szereltem le! Különben > Pihenj! távozhat!
@volvós: gondolom magadból indulsz ki, most ki következik a sorban? JA!! a lópaci lenge szerve, csak vigyázz ki ne verje a fogadat!
@csipetke: te még gombának is hülye lennél!
T-Boly
@Németh István: Menj a búsba ! Ne filozófálj itt ! Neked az áll jól. Na meg nem értesz te ahhoz,csak a nyaláshoz.
Rühellem az okoskodó hülyéket !
És téged annak tartalak !!!
T-Boly
@namihami: Ha fántonfánt,akkor azt a falat tolnani kell !
T-Boly
Induljunk ki abból,hogy amihez ez a rendszer hozzányúlt,na az mind szarrá ment !
Felborult,összedőlt,ellopták,hozzá nem értők , dilettánsok,hülyék karmaiba került,akik azt hitték ,hogy értenek hozzá !
Az esetek 101% ban azonnal változtatni kellet,mert nem volt előkészítve. Úgy se lett jó,sehogy nem vált be.
Kormánybiztost,tíz államtitkárt kinevezni a témára ( elvégre annyi fideszesnek lett zsíros állása.)
Szakmaiság? Na az van! Tábornokok irányítják az egészségügyet,kizárólag politikai és nem szakmai síkon.
Oktatás ? A belügyminiszter akinek "szakmai" előélete az ásványolajok kinézetének változtatásával kezdődött. Nem is értem: Kaja Ibrahim ,hogy nem került be valamelyik operatív törzsbe? Mert törzs,operálós törzs az van dögivel ,meg háborús veszélyhelyzet !!!( Ott ahol elvileg,meg gyakorlatilag i béke van )
Van nekünk energia veszélyhelyzetünk is,csak majd energia nem lesz. Bár a doktorminiszter,meg a fürkészminiszter azt mondják nekünk magyaroknak lesz. Lesz de megfizethetetlen áron.
Tényleg,hát mi adtunk is el földgázt a közelmúltban. Akkor biztosan sok van ,vagy nem !
Igaz horkolásgátlónk is volt pár tízezer,azt is osztogatják.Pedig nem a kakadu pénztárcájából lett kifizetve. A fürkészminiszter üzlettársát a malájt ,már régen lakat alá tették. Nálunk a lakat hiánycikk.
Dr. Proktor
Minek szétzúzni azt ami már szét van zúzva?
Dr. Proktor
@Németh István: Alezredes, te? Max. politikai tisztként!
Cipészből gyárigazgató, bunkóból alezredes, hát mit is mondjak, voltak annak a rendszernek kegyeltjei...
Apropó, a kegyencek az eltartóiktól függenek mint látjuk, ez soha nem változik.
A tehetségtelen emberek ánuszfüggetlenek!
Németh István
@Dr. Proktor: mint kiképző tiszt mély-búvárkodástól az ejtőernyőzésig, a kézitusáig elcseverészek veled > te pöcsfej amolyan bunkó módra! A politika meg a hobbim, mióta a kisgazdák újra éledtek!
Elmondom neked, hogy senkivel sem versenyezgetve és játszva az eszemet - vagyok olyan képzett mint nagyon-nagyon sokan nem! DE nem rólam van szó! HANEM >>> Arról, hogy az egészségügynek ma holnap biztosított a megfelelő működése a folyamatos fejlesztések a polgárokkal való törődések okán! AZ hogy szemetek vagytok és mindenáron lázítani és gáncsoskodni akartok az egy más pálya! De elmondom azt is, hogy ha az egészségügy kardinális váltózáson megy át és privatizálni fogják a jelenlegi intézmények nagy részét akkor megnézheted magad és a családok a kölkeid is mert fizetni fogtok mint a katona tiszt >> de a moslékok továbbra is szedni fogják a sarzsit az un. alapellátás címen! TE seggfej a gondolkozni
nem szégyen!!!> mi a gondod az érted és a polgárok érdekében folyamatosan tevő és tenni akaró kormánnyal? Az hogy mert hülye vagy semmibe vesznek? A te bajod!
T-Boly
@Németh István: Már megint nagyon okos vagy !
Nem tudsz nyugton maradni a hülyeségeiddel !Fogadd el,ezek a dolgok neked magasak,mint nyúlnak a lórács,mint zsiráfnak a pisai ferde torony !
volvós
@Németh István: te meg az összes fidesz f@szt szoptad, köcsögke
Németh István
@T-Boly: te csak kötekedni tudsz értelmeseket írni, mondani nem? Hát ezért vagy te egy nagyadag szar és bolha pöcsén a pattanás!@volvós: amikor megszülettél is hülye voltál, az eltelt idő alatt annyira felfejlődtél, hogy a szart a fossal tudod csak lenyelni mert a fogaidat kiszedték, hogy szét ne harapdált magad, közveszélyes barom!
T-Boly
@Németh István: pesta,pesta nem vagyol te más,mint egy jó adag szar !
Te egy megalkuvó szarházi jobbágy vagy,aki ettől a rendszertől valami nagyon jót kaptál,kapsz !
Vessz meg a szabadkenyértől te senkiházi,te senkitől se különb buzi pöcs !

Köpd már ide e szarházi,hogy ki volt komcsi a rendszerváltás előtt a családodból .
Én tudom ! : apád anyád,nagyapád ,nagyanyád meg a tetves köpönyegforgató familiád ! Retek mocsok köpönyegforgató vagy mint orbánod,hogy nyald ki belőle a vastagbelet !
Ha kell : Komcsi
Ha kell : Libsi,
Ha kell: Demokrata
Ha kell : Náci
Ha kell:Bolsi
Ha kell: Még buzi is ! ( VAN A KORMÁNYBAN BELŐLÜK FELESLEGESEN IS )
Történelem: Mik voltak: orbán,kövér,bayer,???
Vesszetek meg még ma !
Ja és a büccs kurva rohadék
T-Boly
@orsos vendel: Rohadék maffiózó !
A pudvás pofájáról lerí,hogy egy aljas rohadék, maffiózó,egy pestisesnek tűnő aljadék aki a kormány szekerét tolta,tolja !
Ez a véleményem ! Lehet jönni értem !
@Eladott Ország: Érdekes,már nem lehet elérni a hivatkozásokat !
namihami
Biri nénéket felveszünk! (Magyar egészségügy)
Kuruzslók, vajákosok, sámánok kerestetnek. Jelentkezni a Zsarupalotában, félfogadási időn kivül is!
Németh István
@T-Boly: hát igen ha normális lennél nem tébolynak hínának!@orsos vendel: @Eladott Ország
ti meg a tébolydában éltek, kaptok rendesen vizes kezelést? Szóljatok, mert megyek hugyozni!
T-Boly
@Németh István: Hugyozást pedig abba ne hagyd,amíg az agyvizeddel együtt ki nem folysz saját magadból 0,000 ml értékre !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.