Demonstrációsorozatra készülnek.

Fellázad a Mi Hazánk, mert az Orbán-kormány eddig egyetlen javaslatukat sem támogattaMTI/Koszticsák Szilárd

Utcai demonstrációk sorozatával tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom az ellen, hogy a kormány és a miniszterelnök egyetlen javaslatukat sem támogatta eddig az Országgyűlésben. Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető elmondta: október 24-én kezdik meg flashmobjaikat, performanszaikat és félpályás útlezárásaikat.

Közlése szerint addig tart ez a sorozat, amíg nem tapasztalnak pozitív elmozdulást a kormányzat részéről.

A politikus elfogadhatatlannak nevezte a miniszterelnök azon magyarázatát, hogy átfogó tulajdoni kataszter hiányában nem hajlandóak vagyonadót kivetni a száz leggazdagabb magyarra, hozzátéve, eközben „a népszámlálás ürügyén egészen elképesztő információkat kérnek” az emberektől javaikról.

A kormány továbbra is védi az oligarchákat, továbbra is védi a multikat – fogalmazott a Mi Hazánk politikusa, a nemzetközi cégek helyett a hazai kis- és középvállalkozások támogatását sürgetve.

Hozzátette, nem hajlandóak elfogadni azt, „hogy a mesterséges krízis haszonélvezői továbbra is megússzák a közteherviselést”, ahogy azt sem, hogy a kormányzat a döntései meghozatalát követően rendezzen nemzeti konzultációt adott ügyekben.

Forrás: MTI

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
"Fellázad a Mi Hazánk, mert az Orbán-kormány eddig egyetlen javaslatukat sem támogatta"

Az ellenzéki pártoknak melyik javaslatát támogatta Orbán? Egyiket sem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Na így kell csinálni nem ülni a teremben és habzó szájjal üvölteni,mert az már nem hatásos! A ďékás kamukormány mit fog tenni Orbán ellen?
Pálinkás Pál
ezek a pondrók csak felfordulást okoznak...multik nélkül a mai magyarország éhen döglene...ezt illene tudni tóth gyerek!...a hazai GDP-ből vond ki a multikat, utána beszélgetünk, orbán barmai...
CsipkeRózsa
"Fellázad a Mi Hazánk, mert az Orbán-kormány eddig egyetlen javaslatukat sem támogatta"

Az ellenzéki pártoknak melyik javaslatát támogatta Orbán? Egyiket sem.
rokker33
@Pálinkás Pál: sokat jelent a multik a magyar gazdaságnak, de a kisvállalkozókat ki védi meg? Gyurcsány? Áhh ő is a multikat segítette mindig!
@CsipkeRózsa: és melyik ellenzéki párt tett ez ellen valamit ? Egyik sem! Na itt kezdődik a gond! @Mirabilis: ezt az ellenzéki barmok folyamatosan hajtogatják, hogy Fideszhez tartozik a Mi Hazánk, de egyetlen egy kézzel fogható bizonyítékot sem tudtatok felmutatni!
csak úgy....
ez is csak a megvezethetö hülyegyerekek nacionalista pártja mint a fideszék ! :) -ígérni ,javasolni, magyarkodni azt kibaxottu tudnak és ha havi több mint 1 milliós tiszteletdíjat fölvenni!
novák-dúró család él mint marci hevesen a kettös keresetböl,közben röhög rajtatok...,földönfutókon!
Sziszifusz
@Mirabilis: 15:02
A mi hazánk szerepe az, hogy ha túl nagy a nyomás a rendszerben, akkor segít a gőzt kiengedni, és utána minden megy tovább a megszokottak szerint. .
Pálinkás Pál
@rokker33:...aki nem tud megállni a lábán ,arra nincs szükség,..a piac beárazza a résztvevőket...hogy szemléltessem...nekem sok alkatrészt kell vásárolnom a szerelések miatt...csak multitól,...mert ha gond van,szó nélkül cseréli, vagy utalja vissza a pénzt,...és nem hónapokig kínlódni ,mint orbánisztán boltosaival...amíg ez nem változik, nem potyog a könnyem a kisvállalkozókért...ebbe beletartozik a szolgáltatóipar is...egy utsó példa...cserélnem kellett a cirkómban egy bagatell dolgot...a cucc 2-3 ezer forint...kb 15 perc kényelmesen a csere...csak kíváncsiságból megnéztem...minima 25 ezer + anyag...most akkor nekem ezeket kéne sajnálni?...
csak úgy....
a magyar mindíg is szerett a saját sírásója lenni,föleg mikor elszabadultak a nacionalista érzelmek és az a buta gondolat,hogy ök mindenkinél jobbak,szebbek és okosabbak!
az a szar az egészben,hogy egy eredeti magyarnak kreol börrel és mongolos szemekkel kéne rendelkezni a származása miatt, akit ti állítólagos magyarok a cigány faßára küldenétek,mert szerintetek az eredeti magyar fehérbörü és szöszi! :)
justhpeter
A fideSS majd rájön, hogy ki is szervezte a tvév ostromát 2006-ban és Toroczkai nemsokára a böribrn kel majd fel.
Emmersson71
Mikori fotó ez? Darálós Ribi megint viselős?!
csak úgy....
@Emmersson71: dóri egy fogékony,termékeny magyar anya,akit egy szláv novák szeretett el a fajtájától...
persze ez a dúró név sem igazán magyaros...
VASTAGBŐR
Meghallgatták. Szokás szerint lenyúlják majd, mintha az övék lett volna.
csak úgy....
@Emmersson71: nem is kérdeztem még,hogy sikerült az 50 eurós génteszted ?
jesz
@csak úgy...: ha belegondolunk, hogy az ember ősei honnan kezdtek vándorolni több százezer éven kersztül, hová jutottak, hogy aztán homo sapiensként már keletről jöjjenek nyugat felé..de a megközelítésed jó.
jesz
Akár fehérek, akár barnák, akár mongolidok a mi hazánk eleji, a fidesznek sok borsot törnek az orra alá...ráadásul nem a dk, hanem a mi hazánk veszi ki a kormányt a fidesz kezéből.
...még gyúrnak...
T-Boly
Hát ki az a " mi hazánk"
A miénk biztosan nem !
Túrósdóra terhességmegszakítását ki a f@szom támogatja?
Megint felcsinálták ezt az eszement luvnyát? Szívhangot ne a végbelén hallgassanak !
Emmersson71
@jesz: Az ő hazájuk soha nem lesz kormányzóképes banda.
csak úgy....
@Emmersson71: kár...,de talán hamarosan kötelezö lesz! :) -akkor majd mindenki 99% magyar lesz
balos
Ebben az országban nincs egyetlen echte magyar,mert eleink elei keveredtek a migrán-csókkal!
csak úgy....
@jesz: csak tezsvériesen osztódnak és osztozkodnak a töletek lenyúlt hasznon! ennek a bandának ez az ideális állapot..
csak úgy....
@balos: már szent istván is bajorba ment bevásárolni...
T-Boly
Akár tetszik akár nem,én nem tudok elszakadni ettől a túrósdóranevű ocsmányságtól.
Őszinte szívvel kívánom neki,hogy az elkövetkező 20 évben kilenc havonként essen teherbe. Csakhogy legyen elegendő szívhang amit hallgathat,
Azt csak zárójelben jegyzem meg: ( Egyszer se essen neki jól a szex,csak ha Horthy lovára alulról ül fel ! )
Meggondoltam: Akkor se !!!
rokker33
@Pálinkás Pál: ezt megértem, de nem gondolod hogyha nem lenne ennyi multi a kisvàllalkozók nem lennének ilyen szorult helyzetben, hogy dupla áron kelljen adniuk valamit mert nem nagyon éri már meg nekik, de valamiből megkell élni csakhogy már minden sarkon minden boltban minden internetes felületen szinte mindent meglehet venni. Én még voltam olyan szerencsés, hogy a trabant 601esbe Lada 2105 be vettem alkatrészeket kis szakboltban és soha nem volt gond vele.Ez kb 2004=06 körül volt, akkor még nem voltak ennyire elterjedve az internetes vásárlások.Most meg nem lehet ebből megélni a jó szakemberek elmentek a kontárok meg maradtak. A Bárdiban meg az Unixban sokszor alkalmatlan eladók próbálják eladni az alkatrészekek amik nem is biztos hogy jó az autóba. Nem egyszer vittem vissza pl olyan egyszerű alkatrészt mint az olajszűrőt mert nem volt hozzá jó más motorkódhoz valót adott ide...
balos
@csak úgy...: Az úgy volt szent ahogy a geci 100-as!Na jó,ha 10 et ér a zsibvásáron!
csak úgy....
@balos: nem ismertük,róla inkánkább ne nyilatkozzunk..,a "geci" is hamarosan szenté lesz avatva,inkább róla és a kétes dolgairól!
T-Boly
@Shikari: Te is terhes vagy? Melyik kutya csinált fel ?
Remélem egy kaukázusi bulldog !
Na annak hallgasd seggfuvolázásak a hangját !

moslék,szarevő talpnyaló jobbágy !
Jobbágy vagy ,baszdmeg, Lealjasult buzi jobbágy !
Jobbágy ,aki az ura nélkül SENKI !
Bele lehet rúgni ,le lehet szarni ,le lehet köpni és önálló gondolata,akarata nincs, nem lehet
Nem sokáig vergődtök. A a számlák,amit én röhögve fizetek ki meghozzák a változást és ti bujdokolni fogtok.

Önálló kezdeményezésként külföldről is követni fogom fogjuk a hasonló fazonokat,
Nem feltétlenül téged.
te egy senki,porba fingó selejt vagy.
balos
@csak úgy...: Mitől lett szent a köcsög?Mert a testvérét megműtette?
csak úgy....
hát mitöl szentek a szentek? a szentségit,még ezt sem tudod!? :) (volt testvére? ;) )
balos
@balos: A mai tömeggyilkosainkat már az apáik sem tudnák überelni!Pedig azok sem voltak "kispályások"!
Gazella
Dehonnem duro dorika... szulj 10 gyereket, h ne kelljen elkapartatnod az embriót.
Meg noveld a hazank gyermek szuletesi ratat.
117
És tényleg zöld kártyával?...

A MI Hazánk kijátszotta a zöld kártyát. (nem szoktam nevetni akkor sem ha viccelek, de ez most egy félmosolyra ingerelt)
117
A nácik zöld kártyája Magyarországon...
117
Na jó, néha küldök (idézek) smileyt, de nem a környzettudatosságom miatt, hanem figyelembe veszem a környeztem tudatosságát. Együtt örülnek, együtt szomorkodnak... Meg ilynek.
Nos, én tulajdonképpen katatón arccal szemlélem ezt a világot, ahogy híres költőn(őn)k is megaszondta - tomsawyer-régről - "Katatónok vagytok mind!" Aztán kiderült, hogy Ő is katatón. (Van ilyen. Néha előfordul.)
Szóval, ha már katatónok vagyunk mind, mi a probléma Katatóniában?

(man down)
drrotf
Nem töltöttek a Mi Hazánk képviselői még elég időt ahhoz a Parlamentbe, hogy ismerjék azt a fideszes szokást, hogy amikor ők vannak hatalmon senki másnak még csak javaslatai sem lehetnek arra nézve, hogy milyen törvényeket is hozzon a "mi" Országgyűlésünk?Nem ismerik fel a képviselő urak, hogy itt egyed uralmi rendszer van, és az nem úgy működik, hogy bárki javaslatot tehet az ország helyzetének jobbítása érdekében!Most megtanulhatták a rendszer lényegét!
Pálinkás Pál
@rokker33: azt hogy ilyen terhek vannak a nyakukon, boxolják le a cigánnyal
Aki Én
Nem azért vagytok ott, hogy orbán támogasson, hanem azért, hogy orbánt támogassátok.
Jó reggelt!
ómió
Ők is bebújnak a Böszme ágyába!?
T-Boly
@Gazella: Neee !!
Van itt elég hülye !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.