Fazekas Csaba, a budapesti Kölcsey Gimnázium igazgatója hosszú posztban adott hangot annak, hogy mi történik most a magyar közoktatásnak. 

Hárman személyesen vették át szeptember 30-án, ketten pedig postán kapják meg a napokban rendkívüli felmentésüket a munkáltató szerepét betöltő Belső-Pesti Tankerületi Központtól

- kezdi.

Kifejti, hogy az indoklás szerint érintettek korlátozták a tanulók tankötelezettségének a teljesítését azzal, hogy az elmúlt időszakban polgári engedetlenség keretében, írásos figyelmeztetés ellenére is megtették, hogy nem vették fel egy-egy napon a munkát.

Az elmúlt időszak pedagógus munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából. Nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért: az oktatás ügyének a szolgálatáért. Az egyre súlyosabb tanárhiány közepette például azért, hogy legyen nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése a pedagógus szakmának.

Véleménye szerint a polgári engedetlenkedőkkel szemben szigorúan büntető módon eljáró döntéshozók cselekedetükkel tovább súlyosbítják a tanárhiány problémáját is. Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól. Válaszul néhány óra elmaradására a tanév hátra lévő óráit kockáztatják.

A döntéshozók vajon tájékozódtak róla, hogy kik azok az emberek, akiket elküldenek? Tudják, hogy milyen űr marad utánuk?

- teszi fel a kérdést.

Szívszorító posztban írta le a Kölcsey Gimnázium igazgatója, hogy min mennek most át a diákok a kirúgások után

Fotó (illusztráció): Pixabay cco

Molnár Barbara testnevelő, iskolánk korábbi diákja, a Kölcsey volt az első és eddig egyetlen munkahelye. Kiváló sportolóként sok dicsőséget szerzett a gimnáziumnak országosan, nemzetközileg is, legutóbb a salzburgi maraton győzteseként 2022 májusában. A tanítványai – hozzá hasonlóan – minden évben ott voltak az atlétika Diákolimpia országos döntőiben.

Ocskó Emese matematika – francia szakos tanár. Francia-magyar két tanítási nyelvű osztályokban oktatott matematikát francia nyelven. Az elmúlt években ő volt a francia nyelvi tábor egyik fő szervezője. Lelkes osztályfőnök, aki kirándulások mellett diákcseréket is szervezett.

Palya Tamás – matematika és kémia szakos tanár. Mindkét szakját tanította, egyik végzős osztályunk osztályfőnöke, a Közalkalmazotti Tanács Elnöke. Kiváló tehetséggondozó, az elmúlt években döntős diákot készített fel az Irinyi János Kémiaversenyen és a kémia OKTV-n. Egy eredményes pályázat keretében ő alakította ki tanítványaival az iskolában a természettudományos szabaduló szobát. Szabad idejében társasjáték-klubot és természetjáró kört vezetett.

Sallai Katalin magyartanár, iskolánk korábbi diákja, 1988 óta, azaz 34 éve tanít a gimnáziumban. Megtehette volna, hogy augusztus 1-jétől megindítja a nyugdíjaztatását, de akkor december 1-jén fel kellett volna állnia, és két érettségiző osztályát át kellett volna adnia egy új kollégának. A végzős osztályainak az alap órákon kívül az év végi vizsgára felkészítő, gyakoroltató foglalkozásokat is indított. Több mint tíz éven át versfelolvasó délutánokat szervezett. Nagy hangsúlyt fektetett szabadidős, kulturális tevékenységekre, tanította növendékeit a toleranciára, az elfogadásra a Baltazár Színházzal közös projektekben.

Törley Katalin franciatanár, iskolánk korábbi diákja. Az elmúlt években a két tanítási nyelvű tagozatunkon francia nyelvet tanított az előkészítő évfolyam magas óraszámban tanuló csoportjainak, továbbá francia civilizáció tantárgyból készítette föl az érettségi vizsgára a diákokat. Ehhez a tantárgyhoz nincsen tankönyv, a tananyagot ő maga állította össze. Idén is voltak érettségiző csoportjai. Szeptemberben egy kollégájával megvalósította azt a projektet, amelyik az elmúlt két évben országos szinten elmaradt: külföldi nyelvtanulási programot szervezett egy osztálynak (a diákok családoknál laktak, nyelviskolában tanultak egy héten át).

E felsorolásból világosan érthető, hogy diákjaink tanuláshoz való jogait súlyosan megsértette a döntéshozó. Van olyan érettségiző tanulónk, aki most elveszítette a magyar- és a matematikatanárát, aki egyben az osztályfőnöke volt.

Még ha volna is az elbocsátott pedagógusok helyére beállítható új tanár, a tanulóknak a törvényben is rögzített “mindenek felett álló érdeke” megsérült, és elfogadhatatlan, hogy senki még csak nem is tájékozódott a körülményekkel és ezen érdekekkel kapcsolatban.

Forrás: Facebook

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
A Tankerületi Központ jól kitolt - a diákokkal! Legfőképp a jövőre érettségiző, majd felvitelizni készülő diákokkal, miközben azt hírdeti, hogy a tanárok a sztrájkkal csorbították a jogaikat. Csak kérdem: ha egy-egy tanár megbetegszik, akkor is "csorbítja" a diákok jogait?!
A tanárok nagy valószínűséggel jóval több pénzért el tudnak majd helyezkedni más területen, a tudásuk meg van hozzá. Én nekik drukkolok. A Tankerületi Központot meg alkalmatlanság miatt azonnal fel kellene számolni - csak gátolja a színvonalas oktatást.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Galway
@Shikari: Törvényt nem szegtek. Azt hiszem, hogy hülyének lenni se olyan jó, még ha munkaköri kötelessége is az embernek, ugye?
A "lázongás" kifejezést csak az ostoba fideszesek emlegetik, akiknek ez a lézengés, cseszd meg!
Gazella
@KisTehen: vigyázz a kirúgás mást jelent.
Tunes1106
Miért nem a tanulók érdekeit nézitek?? Vitáztok politikai alapon! Majd tárt karokkal várják a fizetős magán iskolában több pénzért a tanárokat! A szegényebb de tehetséges diákok meg csak a tönkre barmolt tanításban szenvednek. Tiszteletet ezeknek a tanároknak hogy eddíg megmaradtak a " proli tanításban" !
Galway
@KisTehen: Van, de nem akkor, amikor a munkáltatónak csak úgy eszébe jut!
Amúgy mélázták-e azon, hogy amíg a tankerületi pi-csa leakaszt egy matek-kémia szakos, ráérő, nem 80+-os tanárt a szögről, hány órája marad el a gyerekeknek?
Hát biztos nem...
telegdilaci
@vacsi:Ennek a hatalomnak nem érdeke hogy okos tanult Emberek kerüljenek ki az Iskolákból,a gondolkodó Ember veszélyes a hatalomra Ők a tanulatlan buta irányítható Embereket szeretik akik nem gondolkodnak!
ómió
Megható, bizony, hogy még egy kis törvénysértést se sajátíthatnak el "kedvenc tanáraiktól"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.