A kormány távhőrendelete után felmerült, hogy az önkormányzatok 80-90 százaléka is csődbe mehet. A Népszava értesülése szerint a kormány csak akkor segít, ha azok felélték minden tartalékukat.

Addig nem segít az állam a bajba jutott önkormányzatokon, amíg csődbe nem mennek

Fotó: Pixabay

Miután nemrégiben megjelent a kormány távhőrendelete, amelyben meghatározták az önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltatóknak értékesített távhő árát, valamint a távhőszolgáltatási támogatás új értékeit, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége közölte, hogy csődhullámtól tartanak.

A Magyar Közlönyben megjelent adatsor alapján Ferencváros is számolgatni kezdett, mivel a korábbi gázellátási problémájuk megoldását követően most a lakótelepeken lévő bölcsődék, óvodák és szociális intézmények fűtése okozhat gondot. A kerület polgármestere szerint legalább tízszer többet kell fizetniük majd a távhőért, mint az előző szezonban.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke elmondta, hogy a kormányzati segítségről szóló tárgyalásoknak és az ezért felelős miniszteri biztosnak a hírét se hallották még. Gémesi György nem is érti a dolgot, hiszen nagyon hosszú ideig tartana mind a háromszáz érintett település vezetőjével külön-külön tárgyalni.

Abban bíztunk, hogy a kormány meghatároz egy piacinál kedvezőbb, mondjuk 5-6-szoros áremelést az önkormányzati intézményeknek. Helyette ráöntötték az egészet a településekre, ami helyenként 15-16-szoros növekedést jelent

– fogalmazott az elnök.

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint már maga a rendelet is érthetetlen, mivel a távhőszolgáltató cégek kivétel nélkül az állami MVM-től és az EON-tól veszik az energiát, ezért nem egyértelmű, hogy miért kerül ugyanaz Szombathelyen többe, mint Debrecenben. Úgy véli, ezt a 10-13-szoros drágulást az önkormányzatok aligha tudják kigazdálkodni.

A TÖOSZ elnöke 40 milliárd forint működési támogatást kért a 3 ezer fő alatti településeknek az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülésén, amit ha nem kapnak meg, akkor a szolgáltatások jelentősen sérülni fognak. A lap úgy tudja, a megbeszélésen a Miniszterelnökség azt üzente, hogy csak közvetlenül a csőd előtt segítenek a településeknek, előbb megvárják, hogy az önkormányzati szektor felélje a válságkezelésre a félretett 300-400 milliárdos betétállományokat.

Forrás: Index.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Szemét kolostormalac, épp ideje seggberúgni!...
csipetke
Ez egy impotens, sz@rt se érő kormány..Arra van pénz,amire orbán akarja. Az oktatásra,és az egészségügyre nem áldoznak, de hogy már évek óta szívatják az önkorikat,az felháborító. Pl a kovid alatt egész Európában segítették az önkormányzatokat,mert tudták,hogy ők ismerik a helyi gondokat, ők segítenek az embereken. Nálunk orbán inkább óriási pénzket vont el az önköriktól,leginkább az ellenzékiektől. Ez egy aljas, bosszúálló kormány,illetve orbán,merthogy itt egyszemélyes kormányzás,diktatúra van..Pl most minden európai ország szabadszemmel jól látható összeget ad az embereknek a rezsiárak miatt. Nálunk az önkorikat se segíti ez a szedett vedett kormány(?)
Pálinkás Pál
az önkormányzatok miért nem fe...keznek?...
ómió
Akkor, hajrá! Csőd mielőbb és jön a "segíj"!
Nessy
@csipetke: Viszont az önkormányzatok bevételének nagy részér "szolidarítás" címén még tavaly óta elvonják,Orbán agymacskáira!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.