Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárról, mivel attól tart, hogy annak jelentős vízfelhasználása felgyorsítja a város kiszáradását – jelentette be Murguly Mihály, a párt helyi politikusa pénteken sajtótájékoztatón, amelynek hangfelvételét eljuttatta az MTI-hez.

Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárról

Közölte: Debrecen adottságai nem jók az akkumulátorgyártásra, ugyanis az 1960-as évek óta folyamatosan csökken a talajvíz.

Ha nagy vízigényű ipart telepítenek ide, az felgyorsítja a város kiszáradását – tette hozzá, bajnak nevezve, hogy senki nem kérdezte meg a lakosságot, akar-e akkumulátorgyárat.

A népszavazás kérdései:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén tilos legyen olyan ipari létesítményt létrehozni, amelynek óránkénti vízigénye meghaladja a 450 köbmétert?

Egyetért-e Ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén tilos legyen olyan ipari létesítményt létrehozni, amelynek éves vízigénye meghaladja Debrecen lakossági vízfogyasztásának másfélszeresét?

Az LMP helyi szervezete ezért népszavazást kezdeményez – mondta Murguly Mihály.

Korábbi bejelentés szerint Magyarország történetének legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Apfelbaum
Egy klasszikust idézek:
" Ha bármilyen hatása lenne Magyarországon a népszavazásnak,akkor a fidesz már betiltotta volna"
jesz
a 450 köbméter/óra víz felhasználás után elillan a levegőbe, vagy visszafolyik valami vízgyűjtőbe?...mert sok ám óránként 450 ezer liter víz a semmibe...

Mégis milyen technológia, amihez ennyi (ivó)víz kell?
FLETÓ
Vigyétek falura: Tisza-part, vagy Duna-part... Ipari víz van bőven... Ha kell még azt is meg lehet tisztítani!
Apfelbaum
Egy klasszikust idézek:
" Ha bármilyen hatása lenne Magyarországon a népszavazásnak,akkor a fidesz már betiltotta volna"
ómió
A nolimpia után jöhet a noakku!? Az efftársak, bizony, maguk a színtiszta "csupa haladás"! Még 100 év múlva is benzinmotort akarnak!
telegdilaci
@jesz:Miért nem Az Orbán Felcsúti háza mellé telepitik az akkumlátor gyárat? ne csak kisvasút és milliárdokból épített és fent tartott Stadion legyen,hadd mérgezzék az Ő környezetét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.