Az I., II. és XII. kerület több oktatási intézménye tartozik a Közép-Budai Tankerület alá, amely az elmúlt napokban a polgári engedetlenségi akciókban résztvett tanároknak több mint száz figyelmeztető levelet küldhetett szét sajtóinformációk szerint, az érintett szülők ezért szervezték meg a tüntetést.

Több százan tüntettek Budán a tankerületi központ előtt

A hvg.hu cikke szerint október 10., hétfő reggel nyolc órára szerveztek demonstrációt a Közép-Budai Tankerület Kacsa utcai épülete elé. A hivatal alá közel negyven oktatási intézmény tartozik, az ezekben tanító tanárok pedig száznál is több figyelmeztető levelet kaphattak kézhez az elmúlt napokban a lap információi szerint a polgári engedetlenségi akciók miatt. 

Az I., II. és XII. kerületi iskolákba járó gyerekek szülei emiatt tiltakozásképpen tüntetést hirdettek, ennek keretében pedig felolvassák a tankerület vezetőjének, HAjnissné Anda Évának írt levelüket, amit szeretnének az illetékesekhez is eljuttatni.

A hvg.hu élő tudósítása a helyszínről:

Forrás: hvg.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"OV alapstratégiája szerint mindent központosítottak, mindent kézi vezérlésre állítottak, így az oktatást is. Erre hozták létre a KLIKK-et, aminek köszönhetően tovább romlottak mind az oktatás színvonala, mind az oktatás körülményei. Nem tudom eldönteni, hogy az intézmény nevét vajon iróniának szánták-e, de az biztos, hogy ennek az intézménynek a működése szöges ellentétben áll névadójának minden törekvésével. Klebelsberg Kúnó (vallás- és közoktatásügyi miniszter 1922-1931) tevékenységét az a felismerés vezette, hogy a magyar társadalom nagy része analfabéta, de legalábbis iskolázatlan, tanulatlan, műveletlen. Fő célja volt, hogy megteremtse az alapvető oktatás lehetőségét az egész országban, hogy emelje a magyarság kulturális színvonalát, hogy megszüntesse az óriási kulturális különbséget Európa és Magyarország között. KK ki akarta emelni az országot a középkorból, ráadásul úgy, hogy sikerült a költségvetés 10%-át (!) kiharcolnia hosszútávon is, egy olyan időszakban, ami szintén válságos volt (Trianon, stb). A nevét viselő szervezet tevékenysége viszont egyszerűen szégyenletes. Lassan sikerül az országot visszadöngölniük a a középkorba."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
@Horizont: Azért kíváncsi lennék, hogy mennyi az annyi!
Horizont
@Shikari: Tele volt a Kossuth tér. Csurig. A rendőrség adta ki a 40 ezres számot. A Békafosmeneten is tele volt a Kossuth tér, csakhogy a fidesz sokkal nagyobb számokat mondott mindig. Emlékszel? Vagy a Békafosmenetesek nagyon soványak és többen férnek el ugyanott??? Na ne má...
Shikari
@Horizont: Meglátjuk, lesz e ismétlés!
Horizont
@Shikari: Azt hittem (reménykedtem) válaszolsz arra amit írtam. De persze nem...
Lepényleső
...ezeknek,mintha lónak imádkoznának,- s bárkit meg is annyira szánnak?
S a tanárok mint buta diákok,ennek megtanulására időt még nem szántak?
ómió
@Eladott Ország: Na, látod, ez a hozzád méltó "efftárskonform"! Még 67 év után is imádott Rákosi efftársadat élteted! Ja! Meg még az is bolsi tetükonform nálad, hogy mindezt még a "Zorbánra" is hazudnád!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.