Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter beszélt erről.

Az Orbán irodájában lógó Nagy-Magyarország térkép miatt paranoiásak a szomszéd országokMTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A szlovákoknak, a románoknak, Kárpátalja és Vajdaság lakosainak van okuk paranoiára. Ugyanis ha ránézünk a magyar miniszterelnök irodájára, egy óriási térképet láthatunk a történelmi Magyarországról

– fogalmazott Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter  a Rzeczpospolitának adott interjúban. 

Az index.hu összefoglalója szerint ebben kiemelte, hogy a szlovákok ezer éve együtt élnek Magyarországgal, „ez egy ezeréves házasság, amelyben voltak jó és rossz dolgok. A szlovákok és a magyarok kapcsolata nagyjából fél évszázada jó házasság volt, a két fél egyenrangú volt, ha ez nem lett volna, a szlovákok nem élték volna túl.” A szlovák külügyminiszter úgy folytattat, hogy „ez az összefüggés nem kérdőjelezhető meg a XX. század fordulóján bekövetkezett magyarosítás vagy a rossz, Trianon utáni hangulat miatt”.

A szlovák külügyminiszter szerint ugyanakkor az Orbán irodájában látott térkép miatt az országoknak joguk van a paranoiához. „A határok ki vannak jelölve, az országhatárok csak konszenzussal változtathatók meg, más módon nem. Mi bizakodva tekintünk a jövőbe, de tudom, hogy figyelembe kell vennünk ezeket az aggályokat, mert a paranoia néha valóra válik” – fogalmazott Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter.

Forrás: index.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
Jobb lenne a térkép helyett neki lógnia.
Akár a szobájában . Tényleg arra mennyit is baxott el a kevlárhasú ? A fenne enné meg ott ahol van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@KisTehen: Hitler földgömb, és ennek örülsz te idióta???
namihami
@KisTehen: 17.22:. Ha nem lenne a Chaplinnel együtt emlegetni ezt a...szóval Orbánt, akkor azt mondanám, hogy Chaplintől az humoros és gúnyks volt, ettől az...Orbántól röhejes és szánalmas.
Már senki nincs a Fideszben, akinek egy saját ötlete lenne vagy ne lopna valahonnan.
NKF
Magyarország 2/3-át vették el ! Erdély önmagában nagyobb mint Mo.
ómió
Rablóéknak mindig van okuk a "paranoiára", de, hogy az elrablottaknak miért lenne...!? Nem sikerült a megelőző ezer évet még mindig "végképp eltörölni"!?
telegdilaci
@Néro2:Folyamatosan Hitlerhez hasonló néphülyítő propagandát szajkóz,minden olyan mintha a Hitler szájából hangzott volna az volt ilyen elmebeteg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.