Felesége meggyilkolásával vádolt férfi ügyében tartott tárgyalást kedden a Szegedi Törvényszék.

Áldozat vagy hidegvérű gyilkos? Folytatódik a feleségét meggyilkoló férfi pere Szegeden

Fotó: Pixabay

A vádirat szerint a hat kisegítő osztályt végzett férfi és a diplomás nő között már a bűncselekmény előtt csaknem egy évvel megszakadt a házastársi kapcsolat. A férfi azonban a nő közelében maradt, korábbi közös lakóhelyük lépcsőházában töltötte az éjszakákat, ingóságait és ruházatát is ott tárolta.

Zaklatás gyanúja miatt a férfivel szemben a bíróság távoltartást is elrendelt, amelynek az időtartama tavaly tavasszal lejárt. A férfi és a nő április 21-ére személyes találkozót beszélt meg, egy szegedi panzióban bérelve szobát erre a célra. A találkozón a házastársak között szóváltás, majd dulakodás alakult ki. Előbb a nő ütötte meg többször két fémcsővel a férfit, aki elvette tőle és ütni, majd szurkálni kezdte feleségét. A nő a földre került, az ütések jelentős része már ülő, illetve fekvő helyzetben érte. A vádlott végül az asszony nyakára lépett, és kezével a falnak támaszkodva, egyensúlyozva addig tartotta ott magát, amíg a sértett még levegőt kapott.

A szakértői vélemény szerint a bántalmazás során az áldozat több mint félszáz sérülést szenvedett el, ezek többségét a fején. Az áldozat halálát azonban nem az ütések, hanem a fulladás okozta.

Az emberölés bűntettével vádolt férfi kezdetben elismerte a gyilkosságot, de a bíróság előtt azt állította, felesége éveken át kihasználta, többször provokálta, a panzióban is az asszony támadt rá, ő pedig próbált védekezni, és bár a történtek részleteire nem emlékszik, nem ő okozta az áldozat halálát.

A szakértő vélemény szerint az alacsony értelmi képességű, a sértettől gyermeteg módon függő vádlott a bűncselekményt felfokozott érzelmi állapotban követte el, de beszámítási képessége nem volt korlátozott.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt Nick
Egy kérdésem van: egy dipolomás nő mért megy hozzá egy 6 kisegítő osztályt végzett emberhez? Akkora mentális szakadék tátong köztük, hogy elképzelhetetlen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.