A tankerületek eljárása a tiltakozó és polgári engedetlenséggel élő tanárokkal szemben teljesen következetlen.

A 444 cikke szerint a tankerületek teljesen következetlenül szankcionálták a polgári engedetlenség eszközével élő tanárokat: míg a kirúgott kölcseys pedagógusokat egy figyelmeztető levél és pár további engedetlenség után azonnali hatállyal mentették fel (rúgták ki), addig más tanároknak még a polgári engedetlenségi akcióban való részvételük után sem küldték meg a figyelmeztetést. Akad olyan pedagógus, aki a kölcseysekkel egy időben kapott a tankerülettől figyelmeztető levelet, azóta többször is élt a polgári engedetlenséggel, ám retorzió nem érte őt.

Az iskolákra szállhatnak rá a tankerületek a tanárok fenyegetése helyett?

A Kölcsey Ferenc Gimnázium falára kihelyezett jelmondat még tavaszról, az akkori tanári tiltakozások idejéből

Fotó: Illusztráció/Facebook/PDSZ

A lap szerint többen attól tartanak, hogy a tankerületek taktikát váltanak, és egy-egy személy kirúgása helyett az intézmények fenyegetésével gyakorolnak nyomást a tiltakozókra. 

A kirúgott kölcseys tanárok szeptember 9-én kapták meg a tankerülettől azt a levelet, melyben leírták, hogy amennyiben tovább folytatják a polgári engedetlenségi akcióikat, akkor ki lesznek rúgva. Az egyik elbocsátott tanár, Palya Tamás a 444-nek elmondta, a levél érkezése után három olyan nap volt, amikor részt vett a polgári engedetlenségben, és szeptember 30-án volt az, amikor őt és még más tanárokat behívattak az igazgatóiba, ahol a tankerület emberei a kezébe nyomták a levelet, amelyben az azonnali felmondás állt.

A cikk szerint a figyelmeztető levelet szeptember elején minden olyan tanár megkapta, aki a tanév kezdete óta részt vett polgári engedetlenségben, és nagyrészt azok is kaptak ilyen levelet, akik a kölcseys tanárok kirúgása után álltak bele ilyen akciókba. Hogy min múlik a figyelmeztető levelek megkapása, és hogy hány polgári engedetlenségi akció után kell számítani a kirúgásra, az nemhogy tankerületenként eltérő, de még tankerületen belül sem egységes.

A lap megemlíti, hogy az Eötvös József Gimnázium szintén ugyanahhoz a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz tartozik, mint a Kölcsey Ferenc Gimnázium. Előbbi iskolában két olyan tanár van, akik a kölcseys társaik kirúgása után kétszer is éltek a polgári engedetlenséggel, de ők egyelőre csak egy figyelmeztető levelet kaptak, azt is postán. Egyikük, Kapin Lilla a lapnak elmondta, ő arra számít, hogy a kölcseys tanárok kirúgása föltüzelte a kedélyeket, emiatt több lett az elégedetlenkedő, és ezért a tankerületek a személyek helyett az iskolákat fogják majd szankcionálni. Hozzátette, ezzel a tankerületek a kollégák közti ellentéteket igyekeznek élezni, mert más az, ha valaki a saját állásával "játszik", mint az, hogy az iskola szenvedi meg az esetleges retorziókat. 

"A pedagógus szerint ennek a fajta fenyegetésnek az egyik példája az, hogy a Külső-Pesti tankerület elveszi a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik két tannyelvű osztályát – éppen akkor, amikor az iskola tanárai úgy döntöttek, beleállnak a polgári engedetlenségi akciókba"

- olvasható a cikkben.

Kapin ugyanakkor nem számít rá, hogy kirúgnák az engedetlenségi akciókban való részvétele miatt, a legutóbbiban egy hete vett részt. De ha mégis kirúgják, azt vállalja. 

Nem akarok úgy tovább dolgozni, hogy azt is elveszik tőlem, hogy kimondhassam, amit gondolok

- mondta el a lapnak.

A 444 a cikkében egy másik tanár esetét is bemutatta: Gábor Judit a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanára, ő ugyanakkor kapott figyelmeztető levelet, mint a kölcseys társai, szeptember 9-én. Azóta négy alkalommal vett részt polgári engedetlenségben – legutóbb október 14-én – de sem újabb figyelmeztetést, sem felmondólevelet nem kapott.

A lap kitért a Karinthy Frigyes Gimnázium esetére is: ott legutóbb pénteken volt engedetlenségi akció, ez volt a második eset. Az ottani tanárok október elején kapták meg a figyelmeztető leveleket, a tankerület azonban az igazgatóra bízta ezek átadását. A résztvevő tanárok azonban tőle nem voltak hajlandók átvenni a leveleket, hanem  tankerületi központhoz vonultak ki, hogy a munkáltatójuk, Rábel Krisztina tankerületi vezető adja át azokat.

Berta Beáta a lapnak elmondta, a tankerület az ő ügyüknél következetlen volt abból a szempontból, hogy amikor ott voltak a központban, akkor az asztalon látták az egyik kollégájuknak szánt figyelmeztető levelet, a kolléga viszont nem volt személyesen. Ez a tanár október 7. óta nem kapta meg a levelet se postán, se személyesen. Hogy a mostani, második elégedetlenségi akció után mire számíthatnak, azt még nem tudják a tanárok.

Berta Beáta szerint nincsenek szabályok, így nem tudják. kapnak-e felmondó levelet, mert következetlen a tankerület. Olyanról is tudnak, aki ugyancsak a tankerületben, de másik iskolában tanít, és ugyanakkor élt a polgári engedetlenség eszközével, de ő nem kapott egyetlen levelet sem a tankerülettől.

Nem tudjuk, kapunk-e felmondó levelet, mert nincsenek szabályok. Tudunk olyat, aki egy engedetlenkedés után másnap megkapta a levelet, mint mi, tudunk olyanokat, akik megkapták a levelet, azóta többször engedetlenkedtek, és semmi sem történt. (...) Következetesség nincs, csak éppen abban a pillanatban hozott retorziók

- magyarázta.

A kirúgott kölcseys tanárok esetén jól is jön az, hogy a tankerületek döntéshozatalában nincs egységes rendszer. Az érintett tanárok munkajogi pert indítottak a tankerület ellen, őket a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik. Tóth Balázs ügyvéd a 444-nek elmondta, a kirúgások jogellenességét tucatnyi érvvel támasztják alá, az egyik pedig a következetlenség lesz.

A gyakorlat totális következetlensége és kaotikussága nem azt támasztja alá, hogy itt egy racionális, megfontolt és arányos munkáltatói döntés született volna.

- mondta el Tóth a lapnak.

A 444 cikke szerint van olyan tanár, akit a tankerületektől érkező fenyegetőző levelek elmrettentettek a további tiltakozástól, ám másoknál csak olaj volt a tűzre. 

A Karinthy egyik elégedetlen tanára, Ősi Judit ezzel kapcsolatban ezt mondta el a lapnak:

Az volt az utolsó csepp a pohárban. (...) Nem alapulhat egy oktatási rendszer a félelmen, ezért nincs választásunk. (...) Nem vagyok hajlandó ilyen módszerek között dolgozni és létezni. Nem fogom azt mondani a gyerekeknek, hogy na jól van, akkor én most kicsit megrettentem és inkább visszahúzódom

- mondta el a lapnak a tanár, aki szerint ezzel a gyerekek felé is közvetíti az értékrendjét, hogy mondják el a véleményüket és ne féljenek semmitől.

Forrás: 444.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Havanagi: Ez sajnos úgy igaz, ahogy van. Nézd meg a híveit. orbánt kizárólag az emberi butaság tartja hatalmon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Nessy: Akár provokátorok is lehetnek, ezzel méginkább bizonyítva a rendszer bolsevik mivoltát. De, hogy aljasok és nagyon buták, az biztos. Mondjuk valamire való, értelmes, becsületes ember nem fogható ilyen feladatra. Ilyenre nyilvánvalóan csak szar emberek kaphatók.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 11:54
Akkor ki fog téged tanítani,hogy meglegyen a nyolc osztályod,te szellemi rokkant.
Aki Én
@kulabombaafityiszre: Az a baj, hogy ez ,,kitanítva" tud ennyit.
csak úgy....
@Aki Én: az állítólagos 3 db. tanári diplomája ellenére ! -hazudni és nagy magyarkodni azt tudnak a prosztó cigánykodásuk ellenére!
Tonyróma
Ez van amikor egy volt rendőr altábornagy kezében futnak össze,a hatalom szálai!
A teljes országot letaroló dezinformációs propaganda 2015-ben indult Finkelstein tanácsadó irányításával,persze ezt tagadták,mint minden mást.
ómió
Kirugdosni az efftársakat, bizony, következetesen kéne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.