Ahogy korábban mi is megírtuk, csütörtökön egy 84 éves asszonyt és az 55 éves, szívbeteg fiát is kilakoltatták Kőbányán. Három hete Belváros-Lipótváros Önkormányzata egy 67 éves, egyedülálló, krónikus beteg asszonyt lakoltatott ki.

Mi jön még ebben az országban? Tanárokat, tűzoltókat és ápolókat is fenyeget a kilakoltatás – Sokan rettegve várhatják a tavaszt

Fotó: Pixabay cco

A kilakoltatások kapcsán a G7 cikkében azt írja,

az egyre romló gazdasági kilátások miatt komoly megélhetési válsággal nézhetnek szembe már azok is, akik eddig stabil jövedelemből gazdálkodtak.

A lap hozzáteszi

tanárt, tűzoltót, ápolót is fenyeget kilakoltatás, megélhetési válság jöhet a közszférában.

A kilakoltatásokat a koronavírus-járvány idején ugyan felfüggesztette a kormány, ám egy ponton mégis újraindulhattak, annak ellenére, hogy a jogi értelemben vett veszélyhelyzet továbbra is fennáll. (Ennek magyarázata, hogy a járványügyi veszélyhelyzet 2022. június 15-én megszűnt, cserébe azonnal életbe lépett a háborús veszélyhelyzet.)

Ez azt is magával hozta, hogy a járvány alatt felfüggesztett végrehajtások és az új esetek együttesen szabadultak rá a rendszerre.

Eddig amíg a felmondott kölcsönszerződések tipikusan a középosztályt, addig a lakbér- és közüzemi tartozások a szociálisan sérülékenyebb csoportokat, például idősebbeket, fogyatékossággal élőket vagy többgyermekes családokat érintették. Ez a tendencia a jövőben meg fog változni. Már most is tapasztaljuk, hogy a megélhetési válság a munkaerő-piacon egyébként aktív, biztos jövedelemmel rendelkezőket is veszélybe sodorja. Fokozottan igaz ez a közszférában dolgozókra. Az utóbbi időben ügyfeleink között jelent meg kórházi ápoló, tűzoltó vagy tanár is. Fontos lenne felismernie a jogalkotónak, hogy a lakásvesztés megelőzése a legfontosabb cél, hiszen a lakhatás elvesztése automatikusan magával hozza a család szétesését, és gyakran a munkahely, így a társadalombiztosítás elvesztését is

– nyilatkozta a G7-nek Kiss Natália jogász, az Utcajogász csapatának tagja.

A kilakoltatások zöme Budapesten történik, a moratórium előrehozása miatt most sokan megmenekültek attól, hogy utcára kerüljenek, ugyanakkor tavasszal az ügyek száma valószínűleg még inkább emelkedni fog, főleg akkor, ha nem javul – vagy egyenesen romlik – a gazdasági helyzet.

Forrás: G7

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Namely: Akkor ápoljon téged majd a svábhegyi betegszamár, ha kórházba kerülsz, és nem lesz nővér a pocsék fizetésért! A hivatástudat ma sem hivatalos fizető eszköz, mint 60 évvel ezelőtt sem volt az!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Namely
@m73: kinek mit intézett a személyes pénzügyi hanyagsága, életmódja...
csak úgy....
@Namely:.. vagy egy hosszantartó, nem várt begegség ami munkanélküliséggel végzödött!
magyarországon ,aki lebetegszik és adóssága van az rábaxarintott!
csak úgy....
@csak úgy...: gondolom most le leszek baxva a "begegség" miatt! :)
Yoda69
@KisTehen: 6 ezer milliard forintot!
Csak ez a penz addig az arnyekban marad, amig a mocskos maffia van kormanyon, mert ezt az Unioban is tudjak.
Nessy
@Namely: Akkor ápoljon téged majd a svábhegyi betegszamár, ha kórházba kerülsz, és nem lesz nővér a pocsék fizetésért! A hivatástudat ma sem hivatalos fizető eszköz, mint 60 évvel ezelőtt sem volt az!
Yoda69
@KisTehen: Nem dollar, Euro. Es nem gurul. A tobbi stimmel.
Borsó
Hát nem igaza van a kormánynak? Méghogy rászorulók. Minek szétosztogatni a közpénzt, ha el is lehet lopni retorzió nélkül? Mostanra beérett a “ki mint vet, úgy arat” igazsága. Válasszátok csak meg újra és újra Orbán cárevicset, de aztán ne vinnyogjatok, hogy kilóg a seggetek a gatyából, miközben ő és a holdudvara milliárdos vagyonon trónolnak.
kereső
@Yoda69: 15:35 Volt ott dollár is- guruló. Az MKB-ból gurult kifelé - máig nem tudni, hogy hova. 7 millió gurult a baltás gyilkos kiadatásakor- orbán miniszterelnök, navracsics igazságügyminiszter(ő irta alá)...
balos
@Borsó: A nemzethy gecik már megmondták:Mindenki annyit ér amennyit az ereszen lógva el tud lopni!
Namely
@csak úgy...: " vagy egy hosszantartó, nem várt begegség ami munkanélküliséggel végzödött!
magyarországon ,aki lebetegszik és adóssága van az rábaxarintott! "
Helyesen, ha valakinek fenntarthatatlan adóssága van, egyik napról a másikra él, és lebetegszik, az baszott rá.
"gondolom most le leszek baxva a "begegség" miatt! :) "
Annak neve elütés. Miközben a "magyarországon" vagy a "végzödött" hűen mutatja határtalan műveletlenségedet.
@Nessy: a kommentednek mi köze van az én kommentemhez? Kliséből jelest érdemelsz, csak éppen azt is írhattad volna, hogy "a beteg, sánta kiscicák az út szélén szenvednek".

@m73: én egy olyan adófizető állampolgár vagyok, aki kőkeményen fizeti az adót, és nagyon elege van azokból, akik csak sírni tudnak, hogy milyen rossz a sorsuk, de csak költekezni és adósságot csinálni tudnak. És nem sajnálom őket. Könnyű mindig fideszes barmozni másokat. Helyette gondolkodnotok kellene.
Aki Én
@Namely: te ezeket a buta közhelyeket, gondolatokat miért kezeled tényként?
Aki Én
Szar a helyzet, főleg a gazdasági helyzet, az emberek nem tudnak kalkulálni. Ez egyértelműen a kormány hibája. Túl sok a probléma, ez nem lehet mindig az egyén felelőssége.
Németh István
Ezt még nem halottam ez nekem is új! De gondolom a gyurcsány, dobrev, bjanai és a slepp olyan újhelyi arató, stb. villáiba költöztetik be őket!
drrotf
Eddig is fenyegette a kilakoltatás réme a cikkben felsorolt embereket csak nem olyan nagy számban mint most fogja.Ezen csak az anyagi körülmények javításával lehet segíteni, és nem a törvény negligálásával, ahogy azt egy másik cikkben egy ember javasolja.Ha a munkáltató, az állam belátná hogy ezek az emberek nyomorúságos állapotban vannak, és a kilakoltatás fenyegeti őket, akkor azonnal segíthetnének ezeken az embereken azzal, hogy a bérköveteléseiket teljesítik.De úgy néz ki ,hogy olyan embereket választottak ez év áprilisában, akik nem hallják meg az emberek segítséget kérő hangját!
csak úgy....
@Namely: te egy ritka buta és müveletlen seggfej, te szavakon cicizel és közben nem tudsz gondolkodni! :)- neked pszichés zavaraid vannak!
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 15:36
Andika,kis tehen.
Látom lölő.látom.
Gazella
@Mirabilis: 17:48.
Jogos de az új kormány alatt régi fideszes polgármesterek maradnak.
verőce21
Pedig jó lenne még néhány elárverezett ingatlan tulajdonjogát megszerezni...:)
Nessy
Tartozni csak az állam tartozhat pl. a kórházi beszállítóknak, akár egy évig is! Természetesen kamat mentesen!
Dr. Proktor
Ha alanyi módon mehetne a lopás, akkor a tanárok is épírhetnének hatvanpusztát...
csak úgy....
@verőce21: 19:19 ezt a német aasfressernek nevezik!
kormanyos63
@Shikari:Kurva nagy bölcsességet írtál te fideszes agymosott orbáncsicska!
Csak azt is hozzá kellett volna tenned hogy miből fizessék a dolgozók, és a nyugdíjasok a brutálisan megemelkedett banki kölcsönöket, díjakat, és a rezsit!
Ugyanis a bérek és a nyugdíjak a béka feneke alatt vannak, olyan alacsonyak(az uniós országok közül az utolsó előttiek vagyunk) hogy abból szinte lehetetlen megélni!
Ha a fideszmaffia és orbánpatkány nem lopott volna olyan sokat(és nem építettek volna annyi stadiont, lówelneszt,kisvasutat), akkor jutott volna elegendő pénz a pedagógusok, tűzoltók, ápolónők, szociális munkások bérének emelésére, és a nyugdíjak emelésére!
Sajnos nagyon súlyos gazdasági válság van hazánkban, rövid időn belül nagyon sok honfitársam fog megélhetési válságba kerűlni, és emiatt akár az utcára kerűlni!
Tehát nem arról van szó hogy a melósok és nyugdíjasok nem akarnak fizetni, hanem arról, hogy NEM tudnak, mert nincs annyi anyagi erőforrásuk!
És pont most hozott olyan törvényt az orbán rezsim, hogy kvázi kiszáll a gondoskodásra, segítségre szoruló emberek ellátási kötelezettségéből!
Rohadjanak meg, ezek nem is emberek!
ómió
És a nemfiizetőket mind "fenyegesse"!? Na, ne má'!
balos
@Shikari: Miért van egy olyan érzés az írómányaidban,hogy zavar a való világ?Netán önfelbaszó a családod?
Jozefina
Az újonnan megválasztott Brazil elnök Luiz Inácio Lula da Silva mondta:
"Senkinek sem érdeke, hogy egy olyan országban éljen, amely megosztott és állandóan háborúban áll. A béke, a szeretet és a remény új korszakában fogunk élni."
Ezt kívánom nekünk magyaroknak is!!!
Gyurka80
@m73: Azok is tettek azért, hogy kilakoltassák!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.