Halász János fideszes képviselő, a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság elnöke magyarázott arról a Kossuth rádióban, hogy a külföldről finanszírozott választási kampány tilos, ezért a bizottság foglalkozni fog Márki-Zay Péter mozgalmának külföldi támogatásával.

Nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, ha Márki-Zay Péter mozgalmát külföldről finanszírozták a választási kampány idején, ezért ezzel az üggyel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának is foglalkoznia kell – mondta Halász János, a bizottság fideszes alelnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az MTI híre szerint.

Bejelentette a Fidesz, hogy a nemzetbiztonsági bizottság is foglalkozni fog Márki-Zay kampánypénzével

Fotó: Facebook/Szabad Városok Szövetsége/videórészlet

Magyarországon, de más államokban is, a törvények szigorúan tiltják külföldi szervezetek beavatkozását, például anyagi támogatás formájában, a demokratikus választásokba. Ezzel szemben az volt olvasható, hogy Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje nemhogy bevallotta, hanem inkább dicsekedett azzal, hogy ők támogatást kaptak – idézte fel Halász János.

Ha így volt, és ezt a pénzt a választási kampányra használták, akkor ez törvénytelen – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, Márki-Zay Péter már korábban is utalgatott arra, hogy a kampánya mögött esetleg amerikai források lehetnek.

"Kiruccant Amerikába, videókban számolt be róla, hogy ott ő nyíltan pénzt gyűjt a kampányához, meg a politikai építkezéséhez. Aztán 2022. március közepén is beszélt, a kampány kellős közepén, arról, hogy ő szövetséget kötött az Action for Democracy nevű szervezettel" – szólt az előzményekről a bizottság alelnöke.

Halász János kiemelte, az év elején létrehozott Action for Democracy "csupa Soros-emberből áll, és kimondottan a magyar választások befolyásolása volt a célja".

"Még a szervezet vezetője is beszélt róla, hogy a magyar választások inspirálták ennek a szervezetnek a megalapítását. Egy olyan ember ennek a vezetője, Korányi Dávid, aki Bajnai Gordonnak főtanácsadója volt, kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkára" – jegyezte meg.

Hozzáfűzte, a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy "pénzt kaptak, dollárt kaptak, gurultak hozzájuk a dollárok". Először csak néhány százmillióról beszélt, de aztán kiderült, hogy az majdnem kétmilliárd forint. Ha ezt a pénzt a kampányra költötték, az teljesen törvénytelen – közölte.

"Ha ellenőrizetlenül, tisztázatlan helyekről pénz kerül egy ország választási kampányába külföldről, az abban az országban nemzetbiztonsági kockázatnak minősül" – hangsúlyozta a bizottság alelnöke, hozzátéve: külföldről nem határozhatják meg, hogy a magyar választók hogyan döntsenek, mert ez a nemzeti szuverenitásba való beavatkozás.

Halász János elmondása szerint a baloldal hatalomra kerülése esetén a kampányukat támogató szervezetek "benyújtották volna a számlát".

A politikus szerint ráadásul a baloldal választási kampányával több probléma is van.

Egyrészt az adatvédelmi hatóság vizsgálja azt, hogy az ellenzék kampányában milyen adatokat használtak fel, amikor sok-sok embert "zaklattak" sms-kampánnyal, olyan, akár jobboldali választókat is, akik nem voltak az ő támogatóik.

Halász János utalt arra is, hogy az ellenzéki szövetség kampányában közreműködő DatAdat és a Demokratikus Koalíció között személyi összefonódások figyelhetők meg, a céggel kapcsolatban ráadásul adóelkerülés ügyében folyik vizsgálat.

Ha pedig a baloldali pártok Márki-Zay Péter mozgalmán keresztül külföldi finanszírozást kaptak, az súlyosan veszélyezteti az ország nemzeti szuverenitását, ezért kell ezzel az ügyel foglalkoznia a nemzetbiztonsági bizottságnak is – mondta Halász János.

Forrás: mti.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@Shikari: Te moszkovita buzerans, az nem zavar hogy O1G-t putin tarja a markaban, mert fuhrered kenopenzt fogadott el a ruszkiktol evekkel ezelott?
Inkabb ezt kellene vizsgalni a parlamenti nemzetbiztonsági bizottságnak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Nem tud mindenki közpénzből, kormányinfo címén a saját királyi médiájában kampányolni, meg a haveroktól olcsón megvenni az összes plakát helyet! Olyan álságos egy színtársulat! KISZ Halásznak erről mi a véleménye?
Sámannus
A külföldre üldözött msgxsroktól nagy bűn ám pénzt elfogadni, különösen, ha a putyin csicskák hatalmát veszélyezteti.
Yoda69
@Shikari: Te moszkovita buzerans, az nem zavar hogy O1G-t putin tarja a markaban, mert fuhrered kenopenzt fogadott el a ruszkiktol evekkel ezelott?
Inkabb ezt kellene vizsgalni a parlamenti nemzetbiztonsági bizottságnak.
Eladott Ország
VASTAGBŐR
Erről több cikk is eszembe jutott ... bár régi nóta visszanyúlik a történet pár századot ... mindig megy a harc
szigorúan csak a címekre kell koncentrálni, nem a szereplőkre ..

1., www.valaszonline.hu/2021/05/12/mazsihisz-emih-zsidosag-vita-hatter/
2., alfahir.hu/2013/06/25-22

Szóval ez meg " Zsidó - Cigány belharc kormánykottából"
Cigány-Zsidó bűnözés kölcsönösen .. mindenki mindenki ellen .. zsidó is a zsidó farkasa ... sümeg is ilyesmi lehet xD

Miért Nekik honnan volt rá a lé ? Nem tőletek volt rá pénzük ? Mondjuk az adótokból is többek között .. Öntötték a gcibe youtubera, facebookra ... nem magyar pénztárcákat gazdagítva nyílván nem fontos ...kb annyira, mint a fél kifli az oviba 20 fok alatt, inkább kap oltást ingyen a nebuló ... de nő az új focipálya a térképre

#csakahatalomkell
Clavigo
@Eladott Ország: Minden le volt már " zsírozva ",,a kivonulásról,,,mire a csutkai geci ki merte nyitni a pofáját..
Yoda69
@Shikari: Mi van kocsog roman, mar megint nem jart nalad a fasszopo dubrincs, hogy ilyen idegbeteg vagy?
Sámannus
@Maccska: Nagyon nem, mert még Soros is magyar, éds el is üldözték. Nem hiszem hogy kissebb hazafi, mint a putyinbérencek, akik már teljesen orosz befolyás alákerültek. Szerintem te is.
Nessy
Ez a gittegylet ellenzéki komolyabb témákkal nem foglalkozik! Oda sem tolják a képüket a fideszesek! Ebből meg akkora ügyet csinálnak, hogy a Holdról is látszik!
Clavigo
@Shikari: Hüle gyerek... Repteret sem láttál még eddig ,,te idióta...
drrotf
Valahogy, valamiért nem arkarom és tudom megérteni hogy miért a FIDESZ, aki ugye egy párt ,jelentette be a Nemzetbiztonsági Bizottság munkáját, azt, hogy egy másik szervezet, társadalmi szervezet ellen a z állam egyik bizottsága valaki ellen valamilyen ügyben vizsgálatot végez.Általában az államigazgatásban ,így a kurmány egyik intézkedő szervezeténél egy eljárás megindulásáról az érintetteket értesítik, külön a pártokat nem, mert ők nem ügyfelek!Aki nem ügy fél, azt nem értem hogy miért kell egy hatóságnak értesíteni, s ha nem kell ezeket a szervezeteket értesíteni egy-egy eljárás megindításáról akkor még is érdekes ,hogy szereznek értesüléseket ezek a szervezetek az ügyekről?Szerintem az ilyen tudomásra jutás módját, célszerűségét és jogszerűségét is vizsgálhatná a hatóság!
gina
Ez a legfontosabb erre van pénz, idióta banda,, a fidesz mocskos választási csalása miatt nem vizsgálódnak, az más az hivatalosan el van kenve,, undoritó férgek,
amortizáltok
amire az ellenzék megüzente hogy átveszik a fidesz dtilusát és nem fognak megjelenni ott a modszert fidesz alkalmazgatta akkor ? pont hu hajatokra kenhetitek vityka orbanovics
ómió
Csak nem arra kíváncsiak, hogy Maki efftársék mit ígértek cserébe!?
Yoda69
@Shikari: Bukarestbol irsz fasszopo, nem Budapestrol. Budos Bocskoros Bunko vagy
gazdag dezső
Ige ! ORBÁNRÓL SOK AKTA VAN PUTYIN KEZÉBEN ,AMITORBÁN NEM SZERETNE ,HOGY NYILVÁNOSSÁGRA KERÜLJÖN !Ő MAGA ,DE A CSALÁDJÁNAK TÖBB TAGJA IS RÉSZES VÓLT AZ EGYKORI BESUGÓ RENDSZERNEK .DE VAN MÉG SOK MÁS IS .AZ OLAJSZÖKÍTÉSEK ,DE A KORMÁNYVÁLTÁSÁNAK A TÖRTÉNETE IS ,AHOGY HATALOMRA KERÜLT . ! MINDEZEKERŐL PONTOS ,HITELES AKTÁI VANNAK PUTYINNAK .
csipetke
A nemzetbizottsági bizottság foglalkozzon először orbánnal,mert ebben az országban pillanatnyilag ő a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat. És nemcsak az elképesztő putyin-imádata miatt, hanem mert a parlamentben ő az egyetlen,aki még soha,egyszer sem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon. Az országra nézve is nagy gáz,hogy pl a NATO nem közöl ezzel a bandával érzékeny adatokat, orbán,és szíjjártó pötyike ruszkifüggősége miatt. Na ha orbán átvilágítása megvan,akkor fogllalkozzanak MZP-vel.
Clavigo
@Shikari: Shikarescuuuuu,,te lúdtalpas román büdös gyökér...:):):):):):)
Clavigo
Ez a halász az egy leggusztustalanabb arc a fitymaszban ..a másik meg @Shikari:
Lepényleső
Foglalkozni kell vele,hiszen annak eredete lehet bizonytalan?
A fydes pénze viszont imeretes biztosan,- tőlünk lopva van?
tothjani
Magyarországon a Rezsim sok ezer milliárdot elszórhat közpénzből Kampány, (Propaganda) célokra, míg az "Ellenzéknek" a Rezsim által biztosított 1 millió forintból kell kampányolni.
Mindezt egy olyan országban ahol sok millió ember kizárólag közpénzen élősködik mert nekik a munka büdös.
Sámannus
Az orosz olajtól, gáztól és atomtól nincs veszélyesebb, fulladnának bele. A leveszélyesebbek viszont a magyarkodó csicskásaik szerte a világban.
Sámannus
Valaki kamuhivatkozásokat oszt meg a Propin. Ez is az!
Sámannus
@Maccska: Az a helyzet hogy akiket a csüngőhasú elüldöz az haza szeretne jönni. A foritocska lezüllesztésével az onnanküldött apró is vagyonnak számít. A csüngőhasú kiszórja a pénzt a határontúliakra, az elüldözötteket pedig kiátkozza.
Mára oda jutottunk, hogy a magyarok fele azért bűnhődik, mert itt született, a másik fele azért mert segíteni szeretne a nemzetén. Eszem faxom megáll ettől a mandrótól, és bandájától
VASTAGBŐR
@durbincs: mekkora egy beteg szardarab vagy ..de legalább tanulékony szardarbka vagy és a fogyatékos felsorolásodból kihagytál .. te inkurrens váladékos génhulladék
VASTAGBŐR
@durbincs: te okádékból kivált inkurrens szardarab ...te lombik paraszt féregnyúlvány fosváladék gci ... anyád a kutyát fejte aztán úgy ujjazta magát habosra így jöttél létre baromarc ...
VASTAGBŐR
@durbincs: @akurvaanyád szereti, de ezt már nemegyszer megbeszéltük fogyikám.
Te lombikvári inkurrens szardarab váladék.
VASTAGBŐR
@durbincs: @akurvaanyád szereti, de ezt már nemegyszer megbeszéltük fogyikám.
Te lombikvári inkurrens szardarab váladék.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.