Minden évben április 24-énünnepelné meg a Fidesz és a KDNP az Aranybulla napját – derül ki abból a törvényjavaslatból, amelyet Kocsis Máté, illetve Semjén Zsolt nyújtott be pénteken Expozéja szerint a két politikus, vagyis „mi, az Országgyűlés tagjai, azok, akik tiszteletben tartják történeti alkotmányunk vívmányait” , indokoltnak látják, hogy az európai és a magyar alkotmányos jogfejlődés kiemelkedő dokumentumáról, az 1222-es Aranybulláról a kibocsátásának 800. évfordulója alkalmából megemlékezzenek. Figyeltek arra is, hogy a törvényjavaslat benyújtásának az időpontja 12 óra 22 perc legyen. E szerint Aranybulla emlékét és jelentőségét a magyar nemzet szellemi öröksége részeként akarják törvényben megörökíteni. A napja azért április 24., mert II. András a történeti hagyomány szerint ekkor, Szent György napján adta ki „a magyar államfejlődés és az alkotmányos önazonosságunk kiemelkedően fontos” dokumentumot.

Forrás: nyugat.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.