Oroszország augusztusban már 12 százalékkal drágábban adta a gázt Magyarországnak a két hónappal korábbi irányadó tőzsdei árhoz képest. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter csúsztatott a csúsztatásról is.

Putyin január óta a világpiacihoz képest is egyre nagyobb sáppal adja Magyarországnak a gázt

Fotó: pixabay.com

Nagy Márton állításával szemben orosz gázárunk augusztusig bizonyosan nem az egy, hanem a két hónappal korábbi tőzsdei árat követte – számította ki a Népszava a KSH most frissített külkereskedelmi adatbázisa alapján. A két ív legalábbis két hónapos csúsztatással esik majdnem egybe.

Az apró különbség nem is olyan lényegtelen: adataink szerint Putyin január óta az – eleve soha nem látott szintű – tőzsdei szintekhez képest is egyre nagyobb sáppal méri nekünk a fűtőanyagot.

Még ha a gazdaságfejlesztési miniszter orra egyelőre nem is hosszabb Putyinénál – aki februárban, miközben Magyarország a tőzsdei szintnél épp 30 százalékkal drágábban kapta az orosz gázt, azt találta állítani, hogy mi a világpiaci ár ötödén kapjuk tőlük a fűtőanyagot –, azért hozza az Orbán-kormánytól megszokott, erős csúsztatás szintjét. Lapunk a KSH havonta frissített adatbázisa alapján február eleje óta rendszeresen közöl becslést az Orbán-kormány által titokként beállított, három hónappal korábbi, orosz gázárunkra.

Forrás: Népszava

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Kedves Népszava. Mire fel ez a buksi simogatás? Nagy Márton nem "csúsztatott", hanem hazudott! Az egész orosz gázár, és beszerzés egy nagy-nagy hazugság- amelynek árát mi , a fogyasztók fizetjük.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Akkor ez nem szerződés szegés? Orbán azért titkolja a Putyinnal kötött szerződés tartalmát?
kereső
Kedves Népszava. Mire fel ez a buksi simogatás? Nagy Márton nem "csúsztatott", hanem hazudott! Az egész orosz gázár, és beszerzés egy nagy-nagy hazugság- amelynek árát mi , a fogyasztók fizetjük.
orsos vendel
Kakadu !!! Hol az olcso gaz ??? Takarodj te szemet, hazudos g..i !!!
balos
A lázár nevű szarkupac(szájer=segge)mondá:Mindenki annyit ér amennyit a gáz árából eltud lopni!
Peller Anikó
@sgl: Juj, te csak nem gondolod, hogy az atv ellenzéki csatorna?
Jozefina
Ezért nem akar Orbán csatlakozni az EU közös gáz beszerzéséhez, mert akkor Putyint nem tudná támogatni a többszörös gáz ár megfizetésével!!!?? Az EU sokkal olcsobban veszi a gázt!!??
novekedes.hu/elemzesek/hihetetlenul-zuhan-a-gaz-ara-megmenekult-europa-a-rezsidemontol
nezelodo
Lehet, hogy Orbán cimbije, akivel alighanem csendőrpertuban lehet, valószínűleg nem díjazza a pávatáncot, a Vitya emberei meg egyfolytában elmaszatolják a valóságot, hazudnak reggel, délben és este egyfolytában. Sebaj, akinek még pb palackja sincs, elhiszi az olcsó gáz meséjét, és isteníti a kifosztóit.
icegygenabro
Lófaszt! ötödáron kapjuk! dagadtgeci megmondta februárban...
Aki Én
@KisTehen: Biztos voltam benne, hogy te, a legostobább marha ugat ide először egy újabb butaságot. Éppen a gazdád bukott meg ismét a hazudozással, te ártalmas félkegyelmű barom. Volt már bármi, amit megértettél férfiként tehénbőrben, te személyiségzavaros fasz???
Yoda69
@KisTehen: Kedves putyin elvtarsad amit elveszit az Union azt Magyarorszagon vasalja be. Te meg ehhez tapsolsz?!
Ritka nagy ostoba marha vagy.
telegdilaci
@kereső:Szégyen hogy Hülyének nézik a lakosságot és folyamatosan hazudnak a képünkbe,azt hiszik mindenki idióta az Országban és minden bődületes hazugságot elhiszünk! Magyarország mindig többet fizetett az Orosz gázért mint a világpiaci ára ez nekem érthetetlen miért ragaszkodik ennek ellenére a kormány az Orosz gázhoz!
kereső
Ma reggel a forint 407 fölött nyitott.Miben fizetjük az orosz gázt? Euróban, amelyet aztán a gazprombank átvált rubelre?
Eladott Ország
Azt mondta a dagadt bűnöző cigány: Ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát. Ez a rohadt bűnöző, cinikus trógert már régen börtönbe kellett volna zárni, életfogytig. A kolostorgeci szándékosan azt keresi, hogyan tudja legjobban megszívatni a magyar népet. Trianon óta még egy ilyen gazember nem vezette az országot!
icegygenabro
@KisTehen: neked az agyad van elapadva nem a tejed...
Eladott Ország
@kereső: ma, 08:23 ♦ A kőolaj elszámolási ára a dollár, azaz a helyzet még rosszabb, mivel a forint a dollárhoz viszonyítva bukott a legtöbbet. Az ársapka se sokat ér , mert annyiba kerül már lassan az üzemanyag, mintha nem is volna rajta sapka. Ha nem lesz EU-s pénz, a forint tovább zuhan játékpénz lesz csupán, és nálunk lesz a legdrágább az EU-ban a földgázhoz hasonlóan az üzemanyag is.
kereső
@Eladott Ország: A világpiacon dollár, de a két ország közötti elszámolás euroban történik. Igy lesz a "halasztott fizetési kedvezményből", 4,8 milliárd euro adósságunk az oroszok felé, kamatok nélkül.
Clavigo
@KisTehen: Csatold le magadról a fejőgépet,,Böcce... Megint hülyeségeket beszélsz...
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 08:10
Az a valóság tehen csicska,hogy biden sosem mondta az ötödáras gázt,sőt tudod tehen csixska az az igazság,putyin akinek a brokiján csüngtök fidernyákok ,szóval a putyin mondta,a az orbánotokkal együtt az ötöd áras gázt magyarországnak miközben,inkább ötszörös áron jön. Na így lett megint egy nagy hazugság az egészből.Ennyire vagytok képesek,
egy nyilvánvaló hazugságot védeni,más országra mutogatni,meg egy háborús búnös diktátornak a seggét nyalni.Szánalmas.
134.bátor
Na ,egysejtűek. Szerintetek ez is rendben van ugye?
Törölt Nick
Orbánt biztos, hogy zsarolja Putyin. Talán egyszer azt is meg tudjuk, hogy mivel.
Nessy
Aki nem a királyi médiából, és a kormány mellé dumájából tájékozódik, az már fél éve mondja. Persze a Tehenek ezen csak röhögnek, a hívek meg azt sem hiszik el, hogy télen hideg, nyáron meleg van!
ómió
Most, akkor, megfejtve lett a szerződéses ár képlete, vagy csak simán efftársiasan meghazudva?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.