Szijjártó szerint mindkét fél sokat profitál Magyarország és Laosz megbízható partnerségéből.

Mindkét fél sokat profitál a Magyarország és Laosz közötti megbízható, kiszámítható partnerségből, amelynek jelentősége még inkább felértékelődik a jelenlegi, rendkívüli kihívásokkal teli nemzetközi körülmények között

- közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a laoszi kollégájával, Szaleumxay Kommaszittel közös sajtótájékoztatóján mindenekelőtt az ukrajnai háborúról beszélt, rámutatva, hogy noha regionális fegyveres konfliktusról van szó, annak negatív hatásai világszerte érezhetők.

Hiába választ el minket több ezer kilométernyi távolság, mindketten ugyanazt akarjuk ebben a helyzetben, ez pedig a béke. Mindkettőnknek az az érdeke, hogy a háború Ukrajnában minél előbb véget érjen és minél előbb béke legyen

- szögezte le.

Kiemelte, Magyarország és Laosz számára is rendkívül károsak azon döntések, nyilatkozatok, amelyek az eszkaláció kockázatával járnak, ráadásul a szomszédságban a konfliktus súlyosbodásának veszélye is sokkal nagyobb.

"Tisztelettel arra kérjük a nemzetközi közösséget, hogy végre fejezzék be az eszkaláció veszélyével járó nyilatkozatokat, döntéseket, és koncentráljon mindenki a békére" – mondta.

Szijjártó Péter kifakadt: "Úgy látom, hogy most mindenki felcsapott földgázszakértőnek"

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadja Kommaszit Szaleumxay laoszi külügyminisztert Budapesten 2022. november 3-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter ezt követően a kétoldalú gazdasági együttműködést méltatta, amely szerinte enyhíteni tud a háború és a "kudarcot vallott" szankciós politika okozta nehézségeken.

Közölte, magyar vállalatok az élelmiszeripar, a vízgazdálkodás és az informatika területén jelenleg 80 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre egy kötött segélyhitelprogram keretében a délkelet-ázsiai országban, és már megkezdődött a negyedik hasonló program előkészítése is.

Körülbelül 10 milliárd forint értékben magyar cégek fejlesztik az elektronikus személyi igazolványok rendszerét, 30 milliárd forint értékben átfogó élelmiszerbiztonsági rendszert hoznak létre, valamint 40 milliárd forint értékben víztisztítóműveket építenek a főváros ellátásának biztosítására – sorolta.

Aláhúzta: a vállalati jelenlét indokolttá teszi a beruházásvédelmi megállapodás megkötését, amelyről sikerült is megegyezni.

Elmondta, hogy

a találkozón felsőoktatási együttműködési megállapodást írtak alá a 2023 és 2025 közötti időszakra vonatkozóan, s továbbra is évente 150 ösztöndíjat fognak biztosítani laoszi hallgatóknak a magyarországi egyetemeken.

Újságírói kérdésre válaszolva a földgázbeszerzésekről hangsúlyozta, hogy a tőzsdei árak akkor a legmagasabbak, amikor magas a kereslet, márpedig az augusztus betárolási időszak, így hatalmas volt a kereslet. Mostanra ugyanakkor mindenki feltöltötte a tárolóit, csökken a kereslet, alacsonyabb az ár, a fűtési szezont követően viszont újra megkezdődik a betárolás, ami az árak növekedésével jár majd – mutatott rá, hozzátéve, hogy "aki a Közgázra járt, annak ez nem túlságosan meglepő".

"A hosszú távú szerződések árazása bizonyos csúszással követi az aktuális tőzsdei árat (...) Mindenki nyugodjon meg, a jelenlegi alacsony árak a magyar beszerzési szerződésben is reflektálódni fognak" – jelentette ki.

Úgy látom, hogy most mindenki felcsapott földgázszakértőnek, és elképesztő megokosodás zajlik az ellenzéki oldalon. Nem tudom, hogy azok, akik ilyen rendkívül egyenes nyilatkozatokat tesznek, láttak-e már valaha földgázbeszerzési szerződést

- fogalmazott.

Szijjártó Péter a magyar-amerikai kapcsolatokról szólva kiemelte: "A mi részünkről a készség és a nyitottság mindig ugyanolyan, ahogy változik a vezetés a Fehér Házban, úgy változnak a magyar-amerikai kapcsolatok is, mi a magunk részéről az állandóságot képviseltük az elmúlt most már lassan tizenhárom évben ebben a kapcsolatrendszerben. Azok a megnyilvánulások, amelyeket az elmúlt időszakban láthattunk az Egyesült Államok egyes képviselői részéről, azok mindenről, csak nem a kölcsönös tiszteletről szólnak" – vélekedett.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Pedig elég lenne, ha köztetek akadna bármilyen szakértő.
És persze azzal foglalkozna, amihez ért.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"Úgy látom, hogy most mindenki felcsapott földgázszakértőnek"

Szíjrágó, miből gondolod, hogy csak te érthetsz MINDENHEZ IS?...
134.bátor
Jézusom! Már megint egy világ végén lévő " futottak még" országgal smúzol. Az megvan ,hogy a " Jordánia üldözött keresztényeknek" 900 millió forintot ad a magyar kormány? A lakosság 2% keresztény...nyilvánvaló megint a lopás. Itt is van elég rászoruló ,úgy gondolom. Nem mindig az idegen országoknak kéne jótékonykodni
Yoda69
Szarrago, eleg lett volna a wecesneni velemenyet kikerned, mielott alairtad azt az elcseszett szerzodest a ruszkikkal, amire olyan buszke vagy. Meg o is okosabb dontest hozott volna mint meg a fuhrered.
Clavigo
Kis buzi szóvivőcske... ( hogy dzsuva balu rakna teherbe , te retek ) ,,Te mihez értesz ?
gina
Tudod te vizfejü buzi, nálad még egy ovodás is jobban ért a gázárakhoz , aljas kis féreg,, mihez értesz te???
Aki Én
Pedig elég lenne, ha köztetek akadna bármilyen szakértő.
És persze azzal foglalkozna, amihez ért.
csak úgy....
egy berendeléssel gyógyítható az a fránya kifakadás?
ómió
Pedig az efftársak csak a vonatkozó hazudozásukat "szakértik"!
Aki Én
@ómió: ...ezt most találtad ki, te ,,szagértő" ánuszlakó?
CsipkeRózsa
@Qqberci: 11:59

Szíjjártó nem gondolja, ő tudja, hogy csak ő tudja.
Törölt Nick
Szóval már Laoszban is mossák a tőlünk lopott pénzt. A többi csak mesebeszéd.
ómió
@Aki Én: Ánuszban érzed magad ott az elmeosztályon, ezért hazudod másra! Azért, nézz körül, mert lehet, hogy kivételesen megint a Böszmeánuszban nyugtatnak téged! Az a komfortzónád!
Toller Béla
A felsorolt szakterületek közül melyik a te kedvenced, kakadu ? Hogy ne kérdezzünk feleslegesen ...
kereső
@Toller Béla: Az orvosi. A vakcinákkal, és a "lélegeztető" gépekkel- az utóbbi 300 milliárda fájt az országnak.(a maláj közvetitő üzletember meg nyert általunk 16,7 milliárd magánvagyont)- és szakértő a keleti nyitásban, és hazaárulásban is.
nemkati
Azt mondd meg, tarajos, hogy milyen áron szerződtél az orosszal 15 évre?? Mennyi az az ötödár forintban/euróban/rubelben vagy miben? Aztán majd mi eldöntjük, hogy nagyot, vagy orbitálisan nagyot hazudtál-e!
Edebácsi
Akinek az USA helyett Laosz kell partnernek, attól minden kitelik.
evacica
Szijjártó is annyit ért a gázhoz mit bár melyik laikus! Neki is olyan ez a szakterület mint vaknak a mozijegy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.