Nem sokkal a ma beadott első és feltehetőleg utolsó törvényjavaslata után.

Hadházy Ákos időszakos kiállítást csinált az MTVA előtt, ezt nem köszöni majd meg a FideszHadházy Ákos/Facebook

Hadházy Ákos épp az MTVA épülete előtt sátrazik, ahol a mai napon benyújtotta az „Egyes törvényeknek a közpénzből finanszírozott propagandát megtiltó, valamint az állami médiaköltések nyilvánosságát megteremtő módosításáról” szóló törvényjavaslatát. Elmondása szerint ennek a „kamu parlamentnek” többet nem is fog beadni egyet sem.

Másra is van azonban ideje: összeállított például egy kiállítást. Ehhez alapot egy kilencven esztendős ember adott, aki összegyűjtötte az elmúlt 12 évből a Fidesztől kapott összes propagandaanyagát. Hadházy szerint mindez felér egy-egy Fidesz-kampánnyal, amiket közpénzből fizettek.

Talán a legszebb az első, amit még Szájer József aláírásával küldtek ki az “alaptörvényről” szóló konzultációként. Azóta a másik 13 levelet már biztos, ami biztos Orbán írta alá. Ezek a kampányok 7-8 milliárd forintba kerültek, gyakorlatilag folyamatos, közpénzből fizetett Fidesz kampánynak feleltek meg

– részletezi.

Az oldalán fotókat is közzétett a „kiállításról”:

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
@KisTehen: A hülye meg 3 kommentben izgul Hadházy miatta amikor egybe is leírhatná...ha nem lenne hülye. hahahahahahaha
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
@Aki Én: Tel Avivban a tartó tiszted a szakállát és pajeszát tépi, mert lebuktál!
Aki Én
@Shikari: ...ha még hülyébbnek adod elő magad, az már nem oszt, nem szoroz.
Shikari
@Aki Én: Tel Avivban nem fognak szeretni, hogy lebuktattad magad, mert nem tudsz rendesen magyarul!
Aki Én
@Shikari: ...látom élsz is a lehetőséggel.
Shikari
@Aki Én: Tel Avivban nem fognak szeretni, hogy lebuktattad magad, mert nem tudsz rendesen magyarul!
Aki Én
@Shikaratyi: ...én csak bátorítani tudlak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.