Fáklyás élőlánncal tervezi körbevenni az MTVA épületét Hadházy Ákos.

Hadházy Ákos harcot hirdetett: "Amíg nincs győzelem, addig ne hagyjuk abba!"
Fotó: Propeller

Élő közvetítésünk a tüntetésről >>

A Telex tudósítása szerint a független képviselő felolvasta a lap tudósítását arról, hogy a közmédiában is beszámoltak a tüntetésről.

„Azt ígértük, ha elegen leszünk itt, benne leszünk a tévében”

– mondta elégedetten a képviselő. Gyorsan felolvasták a követeléseket, nehogy bemenjünk az épületbe.

Amíg nincs győzelem, addig ne hagyjuk abba

– mondta Hadházy. Hadházy szerint el lehet érni, hogy leváltsák a közmédia vezetőjét. Ez csak azon múlik, hogy mennyien lesznek, és kitartanak-e a cél eléréséig.

„Magyarország már nem demokrácia” – jelentette ki Hadházy, amit azzal indokolt, hogy 2018 és 2022 között összesen 5 percet kapott ellenzéki politikus a közmédia élő adásában, miközben a miniszterelnök minden héten interjút ad. Csak egy demokráciában elég, hogy az emberek hátradőlve várják az ellenzéktől, hogy leváltsák a kormányt.

Tévednek vagy hazudnak azok az ellenzékiek, akik azt ígérik, ha jobb jelölttel, kommunikációval leváltják a kormányt. Ahhoz, hogy bármit elérjünk, világossá kell tenni, hogy ez egy korrupt, hazug, hibrid rezsim – mondta Hadházy Ákos.

Forrás: telex.hu

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Végül, Hadházy hülyét csinált magából és az őt követő csürhéből... :) -  csöcsre tett benneteket nagyon hülyék.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toller Béla
Nem kell tovább radikalizálni a népet, betörni nem kell ! Aki kijön, azt szabad elengedni, aki be akar oda menni, azt meg engedni kell, szépen, okosan...közben lehet neki tanfolyamot tartani, az nem fáj !
Néro2
Ahhoz, hogy bármit elérjünk, világossá kell tenni, hogy ez egy korrupt, hazug, hibrid rezsim – mondta Hadházy Ákos.
Valamint tolvaj cinikus arogáns. Tele semmihez sem értő gerinctelen férgekkel.
Pont olyan mint éltetői.
jesz
a TikTokon épp most üvöltik a bejárat előtt, hogy gyertek ki!..fáklyák égnek, de nagyon gyújtogatni akarnak...a yard mozgolódik...
Az mszp társelnöke(is )szégyellje a pofáját, mert azt mondta, hogy ez a Hadházy gyűlés nem szól a tanárokért-diákokért...mindkét elnök mehetne a faszba...

Órák óta a tanárokról-diákokról szól..most is a diákok viszik a szót

A Kunigunda utcát lezárták(?) vajon miért?
verőce21
Kevés. Az a baj a tüntetésekkel, hogy azt nem értik meg az emberek, hogy itt nem egy elnyomott többség van, hanem egy elnyomott kisebbség.

A többség a fidesz oldalán van. Amig ez nem változik addig semmi sem változik. Aki pedig 2026 előtt akarja elzavarni a fideszt, annak polgárháborúban kell résztvennie. Hányan állnának bele egy ilyenbe? Kevesen.
Tehát nem fog változni semmi! 150 tüntetés után sem.
2026-ban az urnáknál újra lehet próbálkozni.
Nessy
Kéretik nem olyan kutyaliter nagyra lenni a félmillió levelezőtagozatos segedelmével elért 50%-s választási eredménnyel! Ez csak a fidesz saját választási törvényével 2/3 kis hazánkban!
orsos vendel
Akos nyomd, mig ez a göreny meg nem fullad !!!
orsos vendel
Rohadt, beszari orsos FAX !!! kis ge...SZEMET !!!
csak úgy....
@verőce21: a krumplis cigányokat, te hova sorolod?-gondolom ök is a ti "többségetek"... :) velük, lassan értelmi tesók lesztek..
csak úgy....
@verőce21: azt ti egy zsákban (a kisz. zsákban) tartjátok orbánnal!
Istenakinincsen
@KisTehen: ma, 19:29 Ismét tévedsz! Nem az EMBEREK döntöttek, hanem a barmok, a birkák és az ostoba marhák...
Jaaa meg az a választási törvény okosban:))
Istenakinincsen
@Pegero: Igaza van a Hadházynak te suttyóbajnok!
Istenakinincsen
@verőce21: Hogy jön ide a feri te tahó? A többség értelmes és nem erőszakos, de már elegük van a tolvaj erőszakos fideSS maffiából! Ezért nincs még polgárháború! Érted?
Istenakinincsen
@Pegero: Ennyit tudsz? Palackozhatnád is, mostanában jó üzlet a gáz!:)))
Istenakinincsen
@Pegero: Te vagy a fingógép...neked ajánlottam mint üzleti lehetőséget. Használd ki szaros:)))
Nyírfa
Minden tiszteletem Hadházy Ákosé. Az én értékítéletem szerint Széchenyi magasságába emelkedett.
verőce21
Végül, Hadházy hülyét csinált magából és az őt követő csürhéből... :) -  csöcsre tett benneteket nagyon hülyék.
Virág Árpád
Menjen má' még ki vagy 50 ember, hadd élvezzen!
Jozefina
Sétálgatással és énekléssel még egyetlen rezsimet sem döntöttek meg!!??
verőce21
Remélem, az itt tartózkodó Brüsszeli Szopófantomok látták hány elégedetlen ember van Magyarországon...!
verőce21
Orbán kér még egy kávét, mert tetszik neki a műsor...
ómió
Most meg má' "ez a harc lesz a végső", Hullaházy efftárs!?
Istenakinincsen
@KisTehen: ma, 01:08 Mehetsz a kasszához a fizuért...épp elég marhaságot böfögtél. Nagy-Marha:))
Istenakinincsen
@Virág Árpád: ma, 05:53 Menjél inkább te vissza a bányába csillét töcskölni a félkegyelmű cimboráiddal!
Rockxy
nem demokrácia kell, mert az halálos.
valami más kell, olyan helyzet, ahol a tiszta emberek jól és szabadon élnek, a bűnözők meg csücsülnek a biztonságosan őrzött sitten.
Virág Árpád
@Istenakinincsen: Te tényleg büdös vagy! Főleg az a mocskos pofád!
csak úgy....
@Virág Árpád: egy kis ízelítö a "soraitokból" : Libbantölő
@Horizont: azért küldtem el kétszer te szopadék cigány, mert kétszer hülyébb vagy bárkitől! Te aljas faszparaszt.
Libbantölő
@Horizont: csak tőled jobb románia te szardarab! Bár tőled egy kivert fasz is jobb te aljas, hazaáruló szemétgeci! A mocskos kurva anyádat!
Virág Árpád
@csak úgy...: Jól gondoltam! Te vagy @Horizont is egyben !!! Ő is @csak húgy...: ???
Virág Árpád
@Istenakinincsen: egy kis ízelítö a "soraitokból" :

„Ha neked ez nem tetszik, hogy szóvá teszem és még azt a szarházi fidesz seggnyaló faszszopó pofádat még járatni is mered nagyon sajnálom…”

„Beszarás az egész, amilyen, cinikus, rohadt, pofátlanok, trógerek vagytok. Börtönben rohadtok meg!”

„Ne félj a szar is ki lesz belőlük rázva!”

„Egy hülye bohóc vagy csak és egy ingyenélő szarház majom! „

„A fidesz seggét nem ezen az oldalon kell nyalni, te szarházi geci! Elég volt belőletek és még te pofázol sajnálkozol?! „

„…ennek a bűnöző és politikai prostituált bandának! Inkább fogd be a pofádat és a fidesz hülyéinél tartsál fejtágítást…”

„…de te akkora seggfej vagy, hogy boldogan említed, hogy egyre többen vannak…„

„Neked jó lesz a csúti gazdi is... egy köcsögtöltésre.”

„De azért néha vegyél levegőt is a fidesz seggnyalása közben, mert már a f@szod is szaros…”

„Rohadt csicska. Remélem szofisztikált a megfogalmazás: elmész te a qrva anyádba, te mocskos szarház! „

„ A bűnöző csúti cigánynál valóban semmi sem történt a lakcímváltozás során, hogy rohadjon meg a bandájával együtt! „

„a fidesz seggfejeid között oszt el, a fidelitas szemináriumon..."

FORRÁS: propeller.hu/tagok/Eladott_Orszag...
Istenakinincsen
@Virág Árpád: Na látod, ez a tizenkét pont:)))...Ehhez igazodj kondatag!
Virág Árpád
@Istenakinincsen: Tit for tat!

+12

„Takarodjál a hülyéid közé, faszfej!

Te humanoid, trágyarakás, …

… te szarházi, mocsok!

A geci már le van védve a bűnöző …

… te parazita, gerinctelen cickány.

Az a felháborító te mocskos agyament szarházi, …

A seggit rendesen kinyaltad Orbán királynak ?

A jó kurva anyádnak köszönd hogy milliárdokat költött az ugyanolyan szar focira...

Vagy takarodj el innen és menjél a fidesz barmaid közé. Ne rontsd itt a közérzetet…

Mitől tehetségesek, te fideszes szarházi mocsokláda. Börtönben rohad meg a csúti cigány és bűnöző bandája. Attól tehetségesek, hogy a közpénzt lopják?! Kukázzál te meg a Jókurva anyád, hogy bazdmeg a fideszes geci fajtádat! Rohadt baromállat!

Egy szarházi bűnöző, szélhámos cigány maradt…

A csúti már Putyin seggében van, megvette régen a bűnöző politikai prostituált cigányt…”

FORRÁS: propeller.hu/tagok/Eladott_Orszag
Istenakinincsen
@Virág Árpád: Jó:)) Akkor 24 pont! Tanuld meg mindet! Melyik nem igaz???
Pihenésképpen nézegess videot: www.youtube.com/watch?v=r6hrhIeykdc
www.youtube.com/watch?v=CLCokYTDNnU
Istenakinincsen
@Virág Árpád: Arra nem válaszoltál, hogy melyik nem igaz a24 pontból!?? A trágár szavak erősségéből vissza lehet venni úgy hogy az értelmük ne változzon, de ne legyenek sértőek.
Amúgy a gyűjteményed erősen hiányos. Nincsenek benne Németh István, Shikari, Bástya Béla Elvtárs erősen szépirodalmi megnyilvánulásai. Béla efftárs legutóbbi hozzáröfögése: "Menj a büdös kurva anyádba"...
Virág Árpád
@Istenakinincsen: Na! Többeknél is kihúztad a gyufát?! Azt kapod, ami vagy! Utóbbi mondás a marketing világából van...
Istenakinincsen
@Virág Árpád: Tényleg? Kihúztam a gyufát??? Jaaajj:))) azért mert @Pegero: efftársad idefingott? arra válaszolj amit kérdeztem, ha nem tudsz akkor inkább hallgass!
@Virág Árpád: Arra nem válaszoltál, hogy melyik nem igaz a24 pontból!?? A trágár szavak erősségéből vissza lehet venni úgy hogy az értelmük ne változzon, de ne legyenek sértőek.
Amúgy a gyűjteményed erősen hiányos. Nincsenek benne Németh István, Shikari, Bástya Béla Elvtárs erősen szépirodalmi megnyilvánulásai. Béla efftárs legutóbbi hozzáröfögése: "Menj a büdös kurva anyádba"...
Virág Árpád
@Shikari: Hagyd! Szegény beteg! Mint @117, @MZ/X, meg a többi
Németh István
A hadházyt mint aljas szabadság és rendszer gyűlölőt, zavarkeltő gazember mint kár okozó moslékot sitkóba zárni! Ez a kormány felelőssége!
Istenakinincsen
@Pegero: Nekem akkor írjál ,ha van valami értelmes gondolatod! Feleslegesen ne fáraszd magad sem engem. Eddig érted?
Idefingani úgy is tudsz, ha nem nekem címzed.
Istenakinincsen
@Németh István: ma, 18:22 A kártevő tolvaj fideSS maffiát és az őket támogató kondatagokat kell a sittre vágni, de sürgősen!! Tudod hogy miért? Mert akik ezt a szabadrablást törvényekkel, bírósággal, "rendőrséggel" fociultrákkal, és fanatikus hívőkkel támogattatják azok bűnözők! Aki támogatja a zavarosban halászó fehérgalléros nyakkendős bűnözőket az ugyanezt a mintát szeretné követni, ergo: maga is bűnrészes. Mint pl: @Virág Árpád: Aki nem válaszol egy egyszerű kérdésre, de az elmeháborodott @Shikari: vadbaromnak már nyalikázik:))) Két agyalágyult barom.
Istenakinincsen
@Shikari: ma, 18:11 Figyelj fideSS-es bérköcsög! Ugye nem haragszik meg a mimóza lelked ha most elköszönök tőled és az általad generált identitásaidtól? Ezentúl levegőnek nézlek és ezt akár dícséretnek is felfoghatod...mert a levegő hasznos, ellentétben veled.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.