Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint egy idős asszony betegségét és érzelmeit kihasználva szerezte meg örökségét.

Elvett egy 79 éves, mentálisan zavart asszonyt, hogy megszerezze a lakását

Fotó: pixabay.com

A rendelkezésre álló adatok szerint albérlőként költözött be egy férfi egy VII. kerületi ingatlanba 2018. júniusában. A szobáért cserébe lakásfelújítási munkálatok elvégzését ígérte az akkor 79 éves főbérlőjének. A férfi bókolással, hamis érzelmek kimutatásával közeli kapcsolatot alakított ki a mentális zavarral küzdő idős nővel, akivel végül néhány hónap múlva, 2018. augusztusában sikerült házasságot kötnie – írják a rendőrség honlapján.

Két hónappal később a férfi rábírta feleségét arra is, hogy az erzsébetvárosi lakását ajándékozza neki.

Az idős sértett elhalálozását követően férje az örökségen a nő gyermekével osztozott, így egy vidéki ingatlant, valamint nyolcmillió forintot is örökölt.

A fővárosi lakás kapcsán megkötött ajándékozási szerződést pedig – mivel a nő gondnokság alatt állt – később érvénytelennek nyilvánították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói elfogták a 47 éves férfit, majd egyrendbeli csalás bűntett kísérlete, valamint egy rendbeli csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Forrás: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.