A magyar ellenzék jelenlegi állapotáról is faggatták Vona Gábort, a Jobbik korábbi elnökét és miniszterelnök-jelöltjét a Hit Rádióban.

Vona a műsorban elmondta, nem lát a mostani ellenzékben kormányváltó erőt, és ha ez a garnitúra marad, a Fidesz a 2026-os választást is behúzza. Még ebben a kritikus gazdasági, világpolitikai helyzetben is.

Ha egy kormány jó menedzsernek mutatja magát a társadalom előtt, ez akár még erősítheti is az éppen kormányon lévő politikai erőt

- fejtegette Vona Gábor. Szerinte ezért fontos a kormánynak kifelé (például Brüsszel felé) hárítani a felelősséget. Az ellenézknek meg pont fordított a célja.

Vona szerint mindkét oldalnak van igazsága – nehéz navigálni a most a magyar gazdaságot, de a kormány sebezhetővé tette a gazdaságot. Elmondta,

kommunikációs csata várható a jövőben, és ebben többnyire nem az ellenzék szokott felülkerekedni.

Vona Gábor beszélt még arról, hogy a Mi Hazánk szerinte ellenzéki pártnak számít, de azt csak feltételezésnek tartja, hogy a Fidesznek van rájuk hatása.

Ami a beszélgetésben még téma volt:

Döntenünk kell, Kelet vagy Nyugat? Vagy már döntöttünk? Miért nincs béke Oroszország és Ukrajna között? Ezekről és a magyar társadalom állapotáról, törzsi berendezkedéséről kérdeztük Vona Gábort, a Második Reformkor Alapítvány alapítóját.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
Mit gondol Vona Gábor, hogy a csikkzsebből 2026-ra előránthat bárki egy új , egy másik ellenzéket?Nem egy hülye megállapítás volt ez?Mindenki azzal főz amije van, és ha egyszer leváltják a most hatalmon levőket szerintem nem azért teszik a választók, mert az ellenzék jelöltjei különböznek a maiaktól, hanem azért mert már nem tűrik el azt amit a most hatalmon levők csinálnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@sgl: Igazad van,de a kuruc labanc országban SOHA NEM LESZ EGYSÉG!AZ úgynevezett értelmiségünk rosszabb állapotban van,mint a 1848as forradalom idején!A "jobbágyság"még mindig elvárja,hogy az urai beteljesítsék az "első-éjszaka" jogát!Szellemileg nem akar a nép felemelkedni!Igaz a vezetés mindent megtesz,hogy ne sikerüljön ez a megvilágosodás!
Sámannus
@sgl: Az a legszégyenletesebb az egészben, miden eladhatóvá vált. Ezeket a kecskebaszókat is kilóra vették. Aki politikunak ment az megkurvult. Így van ez ma is. Csak idő kérdése meddig marad ki valaki. előbb utóbb megkrnyékezik, majd eláztatják. Hatalmas előnye van a diktatúrának. A korábbi vezetések is korruptak voltak, és az oroszpárti csőcseléknek sikerultmegvenni és maga mellé állítani a beszervezett vezetőket.
Aki a rendszerváltánál bábáskodott tudta mi trténik, és megvárták amíg az orosz ellenesség alább hagy. Utóbb kiderult milyen férges pondró társaság tartott színjátékot rendszerváltás címén.
ómió
Most a tévedhetetlen vátész szóljon belőled!
black n' gold
@sgl: Azért azt vedd számításba, hogy Orbán beteg világa egy bénító légkört hozott létre. Talán erre nem számított, de ez lett belőle. Törvényre emelt törvénytelenség és az ezt védő erőszakszervezetek ellen nagyon nehéz...
Nem lett volna szabad elfajulni a dolgokat, de ekkora gonoszságra senki nem számított (lásd EU), ráadásul a szabadság égisze alatt.
Orbán: Ne arra figyeljenek amit...
Én soha nem vetemednék arra (mondja) és mégis arra vetemedett (csinálta).
Ennyi.

Orbán a szabadság égisze alatt vette el egy nép szabadságát...
Ez... ez felháborító!
balos
@black n' gold: Viszont a követőit felhatalmazta,hogy nyugodtan nyalhatják a seggét,ö ezt nem veszi rokon!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.