A tanárok egyáltalán nem elégedettek azzal, ahogy az oktatásirányítás kezeli a több hete zajló megmozdulásokat és a követeléseiket.

A 24.hu cikke szerint a fővárosi Karinthy Frigyes Gimnázium 34 tanára, valamint az ugyanabba a tankerületbe tartozó Brassó Utcai Általános Iskola 26 tanára tart november 14. és 18. között összesen egyhetes munkabeszüntetést. 

Két iskola 60 tanára kezd egyhetes munkabeszüntetésbe a fővárosban

A fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium fala még a 2022. márciusi tanártüntetések idején.

Fotó: Illusztráció/Facebook/PDSZ

Erről a lapot Berta Beáta, a pestszentlőrinci gimnázium tanára értesítette kedd reggel. A tanár ezt írta:

"A Karinthy Frigyes Gimnázium 34 tanára, illetve a szintén a tankerületünkben lévő Brassó Utcai Általános Iskola 26 tanára bejelentjük, hogy november 14-18. között személyenként változó időtartamú, de összesen egyhetes munkabeszüntetésbe – polgári engedetlenkedés vagy sztrájk – kezdünk"

Berta Beáta azt is jelezte, hogy a lépésükkel azt szeretnék kifejezni, hogy nem tartják elegendőnek és megfelelőnek azokat az oktatásirányítástól érkező reakciókat, melyeket a több hete tartó országos megmozdulásokra kaptak válasszul.

A nyilatkozatban ez is olvasható:

"Hiába jeleztük sokan, sokféleképpen a problémákat, semmiféle konkrét, elfogadható lépés nem látszik kirajzolódni, még ígéretek szintjén sem. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy továbbra sem látszik a kormányzati szándék az oktatás legégetőbb problémáinak rendezésére, ezért úgy érezzük, ilyen formában is kötelességünk szót emelni a változtatás szükségessége”.

A tanárok a nyilatkozatban kijelentették, többek közt szükség lenne a tanári autonómia visszaállítására, "a megfélemlítés és félelemben tartás helyett" a párbeszédre az oktatás problémáiról, de szükség lenne az érdekérvényesítő sztrájkjogra és a diákok és tanárok terheinek csökkentésére is.

"Úgy gondoljuk, kötelességünk szót emelni a fenti problémák megoldása érdekében, mert nem szeretnénk és nem is tudunk egy olyan rendszerben dolgozni, ahol a leginkább érintett szereplők (tanárok, diákok, szülők) véleményét nem hallgatják meg. Nem akarunk csendben maradni, és még évekig, évtizedekig úgy tenni, mintha jól működne az oktatás! A csend nem rend!"

– idézte a 24.hu a lapnak eljuttatott közleményt.

A pedagógusok szakszervezetei hétfőn tárgyaltak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral a tanárok követeléseiről, de kiderült, hogy idén semmilyen béremelésre nem számíthatnak az érintettek, és a többi sztrájkkövetelésük ügyében sem történt semmiféle előrelépés.

Forrás: 24.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Na ezt kellene csinálnia minden iskolának!!! Csak egységben az erő!!!
„Nem akarunk csendben maradni, és még évekig, évtizedekig úgy tenni, mintha jól működne az oktatás! A csend nem rend!”
444.hu/2022/11/08/egyhetes-munkabeszuntetesre-keszul-a-karinthy-frigyes-gimnazium-34-tanara-es-egy-altalanos-iskola-26-tanara
justhpeter
A kormány és a pedagógusok folyamatosan ingerlik egymás idegeit. Nem mondom, hogy a mostani egy hetes akció céltalan, de ezt a meccset el kellene dönteni még az év végéig. Mondjuk a pedagógusom mondják ki, hogy ha nem teljesülnek a követeléseik, akkor a karácsonyi szünet után nem nyitnak ki az iskolák. Nem egy, nem kettő, hanem az összes. Aztán majd jöhetnek a kormány jogászai, oszt' Jónapot !
Jozefina
Na ezt kellene csinálnia minden iskolának!!! Csak egységben az erő!!!
„Nem akarunk csendben maradni, és még évekig, évtizedekig úgy tenni, mintha jól működne az oktatás! A csend nem rend!”
444.hu/2022/11/08/egyhetes-munkabeszuntetesre-keszul-a-karinthy-frigyes-gimnazium-34-tanara-es-egy-altalanos-iskola-26-tanara
Nessy
@Jozefina: Sajnos a szolidaritást felül írja a megfélemlítés!
leszholnapis
na végre! Az ország összes sulijában ezt kellene 2-3 hétig és megáll az ország a horda meg megy a levesbe! Ez volna az igazi felszabadulás
Pálinkás Pál
ez így egy nagy nulla...majd ha az összes iskola ezt teszi, akkor talán elindul valami..
Jozefina
Szintet lép a tiltakozás!!! Egyre többen lehetnek!!!
nyugatifeny.hu/2022/11/11/szintet-lep-a-tiltakozas-mar-kozel-szaz-tanar-keszul-sztrajkolni-egy-heten-keresztul
De még mindig nem elég!!! Hol van a többi iskola??!! A hallgatás nem oldja meg a problémát!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.