A Hír Tv műsorvezetője eléggé durva, sértő és bántó posztot írt, amiben visítozó áldozatpolitikusnak nevezte a ferencvárosi polgármestert, és arról is írt, hogy Baranyi Krisztina vagy kurva, vagy nem.

Az ügy előzménye, hogy múlt pénteken Baranyi nem volt hajlandó válaszolni az ATV-be behívott, a Pesti Srácoknál dolgozó Szalai Szilárd kérdéseire, azt mondta, propagandistáknak nem válaszol.

Ha az ember k@rvának áll, akkor b@szni kell. És ezzel most nem Baranyi Krisztina esetleges korábbi vagy kiegészítő foglalkozására gondolok – vagy volt neki ilyen, vagy nem, ő dolga. Hanem arra, hogy aki politikusnak áll, az bizony kap hideget-meleget. És el kell viselnie. Ha nem bírja, válasszon magának más pályát. Legyen például mosónő... (de ez csak véletlenül jutott eszembe, nem Baranyiról)

– írta Facebookon Jeszenszky Zsolt, akinek Politikai hobbista című, az azóta már megszűnt PestiTV egyik műsorában 2020 decemberében azt tárgyalták ki, hogy

Baranyi se nem okos, se nem túl szép, inkább dugnának kecskékkel, mert azt utána legalább meg lehet enni.

Az ATV kedd esti műsorára Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere és Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár beszélték ki azt, hogy Baranyi napokkal korábban szintén az ATV egyik műsorában nem volt hajlandó válaszolni a Pesti Srácok egy munkatárásnak kérdéseire. Baranyi akkor azt mondta, régóta hangoztatja, hogy „propagandamédiának, ócska fizetett propagandistáknak” soha nem nyilatkozik, és úgy fogalmazott, csodálkozott is, hogy az ATV „egyáltalán beenged ebbe a stúdióba ilyen embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van, folyamatosan, mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak”.

Jeszenszky a kedd esti műsorra reagálva – ahol Baranyi megmutatta a Politikai hobbista című műsor róla és kecskékről szóló részét – azt írta, szerinte „minden épeszű ember tudja, hogy a Politikai Hobbista egy szókimondó, szatirikus politikai talk show”, „ahol ilyen, és még ennél sokkal durvább dolgok is elhangzanak időnként”. Mármint hogy „Baranyit vagy egy kecskét dugna-e inkább meg az ember”. Erre írta aztán azt, hogy „ha az ember k@rvának áll, akkor b@szni kell”.

Jeszenszky szerint egyébként „a kecskeb@szás vs. baranyib@szás dilemmát” nem ő, „hanem Ambrózy kolléga” hozta szóba, amihez hozzátette: „de nem tudnék vitába szállni vele”.

Bejegyzését aztán a következő kérdéssel zárta: „Van-e Baranyi Krisztánál szánalmasabb, visítózóbb-sipákolóbb, áldozatpózoló politikus Magyarországon? Bár nagy a verseny, de szerintem nincs. Szerintetek?"

Forrás: 444.hu, 24.hu

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gina
Elképesztö micsoda mocskos és minden kritikán aluli OV és a fidesz szócsövei stilusa, persze a fogatlan primitiv fidesz hivök, csak ezt értik
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
A zsótika kurvább mint az anyja látszik rajta, hogy buzernyák fityfesznyik tapasztalatból hablatyol, ha nem szopik vagy nyal, káni kecskével hál.
T-Boly
@Sámannus: A szaros durbincs halfaroknak meg az összes le és felmenője lotyó ,útszéli qrva volt és ma is az !
Nem tudnak megélni abból ,amit ez az ostoba,pávián keres az itteni bírásaival, Pedig jól fizet ezeknek a hatalom.
Na mindegy, baxssza meg az útszéli,szódásüvegből alulról zuhanyzó mutterját,meg a " kiccsalád" összes tagját! A fíúkat is !
A Kutyájukat is !
VASTAGBŐR
@durbincs: Te génhulladék, szóltam hogy ne jelölgess ilyen mondanivalóval, amíg nem tanulod meg a nyelvet. Mert nem értem meg és esetleg másképp értelmezem. Most utóbbinál (is) fogyatékkal elő szardarabnak tűnsz visszaolvasva. Százszor leírtuk erről nem mi tehetünk. Ha tönkretett a gyógyszer vagy az oltás, akkor meg keress szakembert. Hamarabb előbbre jutsz, mintha itt írkálsz.

Nálunk ez nem divat. Akárcsak a legalizált unokatestvérházzasságok Magyarországon számotokra hatályba hagyva.
A Czeizel is szólt hogy nem jó dolog ez. Abból születnek ilyen verziók. Ez is igazolt dolog. Haver amikről írkálsz, arra Én nem szavaztam. Korábban meg már kifejtettem Nekem. Igyekezem látod, csak minden második kitörésedre reagálok és kísérletet teszek, hogy megfelelő lépést tegyél a gyógyulás irányába. Meg tudod csinálni.
kotos
Soha nem gondoltam volna, hogy egy nép (nagy része, 2/3?) ide tud lesüllyedni.
Yoda69
@kotos: Ez a propaganda muve. Emlekezz a nemet nep hova tudott sullyedni hitler alatt.
Sajnos mi meg nem ertuk el a godor aljat, meg mindig van lejjebb, es nagyon fajdalmas lesz az eszhez teres.
orbannak sikerult elernie jo 50 evvel vesse viisza az orszagot a fejlodesben, ugy hogy szinte az egesz vilag utalja magyar nepet ez geci miatt.
Németh István
Iszonyú milyen aljas a nemzetellenes oldal megnyilvánulása! MINDEN TÉREN!
különben valóban ultra-fasiszta -kommunista gyökerű szélhámos uralkodni vágyó tolvajok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.