Még néhány hónappal ezelőtt is Budapest belvárosában volt Andrej Nariskin, az orosz külső hírszerzést (SZVR) vezető Szergej Nariskin fiának bejelentett lakcíme – számolt be róla a Direkt 36 oknyomozó portál.

Rogán barátjának lakásába volt bejelentve az orosz kémfőnök fia

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter beszél meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, a Parlamentben 2021. november 29-én. Mellette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. A miniszterelnök kabinetfőnöke a harmadik oltás felvételének fontosságát hangsúlyozta, egyben azt is bejelentette, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben. MTI/Kovács Tamás

Az érintett, 101 m²-es, kétszobás ingatlant még 2008-ban vásárolta meg Shabtai Michaeli grúz-izraeli üzletember. A tulajdoni lap szerint a lakás jelenleg is a Michaeli érdekeltségében lévő, ügyvezetőként általa irányított TNN Realestate Investments Kft. tulajdona – írja a Direkt36-ra hivatkozva a Magyar Hang.

Felidézték, Shabtai Michaeliről több lap is megírta, hogy üzleti szálakon kötődött a letelepedési kötvényprogramhoz, valamint közeli kapcsolatban áll Habony Árpáddal, illetve a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antallal. Michaeli korábban a Media1-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „Rogán Antal már több mint tíz éves barátom”, ugyanakkor azt is állította, hogy „ez egy magánemberi kapcsolat, soha semmilyen közös üzleti ügyünk nem volt”.

A Direkt36 több kérdést is intézett a Miniszterelnöki Kabinetirodához. Például arról érdeklődtek, Rogán Antal – aki a mostani ciklusban már az orosz kémek elhárítására is hivatott Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is felügyeli – rendelkezett-e információkkal Shabtai Michaeli barátja és Andrej Nariskin kapcsolatáról. Erre a tárca ugyan nem válaszolt, de több más információt megosztottak a portállal. Például azt, hogy a Nariskin család 2015 óta meglévő letelepedési engedélyét nemzetbiztonsági kockázat miatt az AH már 2020-ban visszavonta, ám ez a döntés még nem végleges, mert Nariskinék fellebbeztek ellene, és a bíróság még nem határozott az ügyben.

Forrás: Magyar hang , https://telex.hu/direkt36/2022/11/10/az-orosz-kemfonok-fia-magyar-lakcimet-kapott-meghozza-rogan-regi-jobaratjanak-ceges-ingatlanaban

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Maccska: @ómió: @KisTehen: ,,Egy izraeli állampolgár budapesti lakásában lakik az orosz kémfőnök fia."
Pontosabban: Rogán Antal egyik izraeli állampolgár barátjának budapesti lakásában lakik az orosz kémfőnök fia.

Melyik az a rész, aminél elakadtatok? Hátha tudok segíteni:
,,Shabtai Michaeliről több lap is megírta, hogy üzleti szálakon kötődött a letelepedési kötvényprogramhoz, valamint közeli kapcsolatban áll Habony Árpáddal, illetve a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antallal. Michaeli korábban a Media1-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „Rogán Antal már több mint tíz éves barátom”"

Vagy a hazaáruló maffiát érintő botrányokból úgysem nem tudtok befogadni semmit?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
"a Nariskin család 2015 óta meglévő letelepedési engedélyét nemzetbiztonsági kockázat miatt az AH már 2020-ban visszavonta, ám ez a döntés még nem végleges"

Hány évig lakhat Magyarországon egy nemzetbiztonsági kockázat?
namihami
@nemkati: És meddig lehet ""nem végleges""?
Nessy
@nemkati: Ha nem ellenzéki képviselő, az idők végezetéig! Putyin barátja Orbán, Rogán és a fidesz barátja is!
kereső
@nemkati: addig...Meddig tevékenykedhet még Magyarországon az orosz kém bank, teljes körű kormányzati fenntartási finanszirozással, és az ott dolgozók valamint családtagjjaik diplomáciai mentességével, magyar diplomata útlevelekkel- barangolhatnak az únióban??,
kereső
Nagyon kiváncsi lennék arra, hogy orbán 2009-ben, még "ellenzéki" pártelnökként miről tárgyal putyinnal Szentpétervárott...
Lepényleső
...,hogy micsoda véletlenek vannak,- ahogy van déli időpontja minden egyes napnak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.